Olvass!

KönyvesBlog

A cselédszoba hatása a magyar irodalomra - #férfiakéswmnek

2017. június 10. Rostás Eni

wmn-9565.jpg

Fotó: Valuska Gábor

„Az irodalom ott kezdődik, ahol az élet elromlik” - sóhajtotta bele a fülledt hársfaszagba a PIM udvarán Péterfy Gergely, ezzel pedig ki is jelölte a #férfiakéswmnek fantázianévre keresztelt „irodalmi játék” fő csapásirányát. Az Aegon-díj szervezői összegyűjtötték a magyar és a világirodalom ikonikus nőalakjait, választás elé állítottak két Aegon-díjas és egy shortlistes írót, és arra kérték őket, képzeljék el, mi lenne a választottjukkal (ti. Hófehérke, Veresné, Édes Anna) a jelenben. Ezután összepárosították őket a WMN.hu szerzőivel, és felültették a Margó színpadára, hogy a kedvenc fiktív nőalakjaikról beszélgessenek. Péterfy párja Szentesi Éva lett (Hamvaimból), Németh Gábor Fiala Borcsát kapta (Egy cirkuszigazgató mindennapjai, Szerinted?!), Grecsó Krisztián pedig D. Tóth Krisztát (Jöttem, hadd lássalak, Húszezer éjszaka), kiderült, hogy a mindig toppon lévő Bors nénin kívül alig akad olyan nőalak, akinek a sorsában ne lenne semmi tragikus (apropó, mi a helyzet Bors bácsival?), és az is, hogy hiába akartak az elvtársak boldog, termékeny családokról szóló színielőadásokat bámulni, a boldog, termékeny család erős hiánycikk az írók eszköztárában. A porondmester Winkler Nóra volt, a huszonegyedikszázadiasított nőalakok történetére őszig várnunk kell.  

Példaképek és nőlelkű férfiak

Ha fekete rabszolgáról írni fehér szerzőként az olvasók egy része szerint erősen aggályos (lsd. Ben H. Winters és a Földalatti Légitársaság), akkor felmerül a kérdés, hogy férfiként női hősről írni micsoda. Erre nem kaptunk választ (szerintem irodalom), de arra igen, hogyan ír nőt egy férfi. Németh nem kívülről találja ki, hogy milyen lehet egy nő belülről, hanem inkább megpiszkálja a lélek női oldalát, és reménykedik, hogy elég ügyesen piszkálódott, épp, mint a forgatókönyvíró férfiak, amikor leírnak egy szerintük nőinek hangzó mondatot. Péterfy kiválaszt egy hangot a fejében lakó ezerhangú kórusból, Grecsónak pedig a lehető legjobbkor tették fel a kérdést, mert épp a Jelmezbál Verájának regényén dolgozik, és mióta elkezdte tízéves lányként él, „viszonylag dinamikusan”.

Az a fiktív nőalak, akivel az olvasmányélményei alapján a leginkább azonosulni tud, akit a legjobban megért vagy a legjobban sajnál, Szentesi számára Bovaryné, mert ő is mindig meg akart halni „valami szerelem miatt”. A melodrámarajongó DTK akár valamelyik Brontë- vagy Austen-hőst is mondhatná, ő mégis édesanyját választja, és egy másik Borát, Szabó Magda Születésnapjának gyerek-és felnőttlét határán egyensúlyozó Illés Boriját (Mióta bizonyosan tudom, hogy gyerek vagyok – tűnődött a kislány –, mindenki úgy beszél velem, mint egy felnőttel.”); Fiala Borcsa pedig, bár említi Toni Morrison nagyszoknyás hősnőit, bevallja, hogy leginkább a kisfiúkkal tud azonosulni, és előbb lesz Huckleberry Finn, mint bármelyik irodalmi nagyasszony. Ha már Flaubert szóba került, akkor nem állhatunk meg Bovarynénál, Péterfy szívének különösen kedves az Érzelmek iskolája Arnoux-néjának kibomló ősz haja, valamint Médea kibomló őrülete, Németh pedig Erich Kästner Május 35-jének kislányhősét, Petrezselymet választja, és kisfiúhősével, Konráddal azonosul.

Péterfy Gergely és Hófehérke

Az Aegon három darab kortárs írón végzett, reprezentatívnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető kutatásából kiderül, hogy a kortárs magyar írók körében Hófehérke megdöbbentően népszerű. Németh és Péterfy is azonnal lecsapott rá, előbbi azért, mert egyszer már megvolt neki, méghozzá a Magyar Naplóban, ahol többedmagával írta újra a történetét, utóbbi pedig a nagymamája, Jancsó Adrienne miatt, aki a hetvenes években a gonosz mostohának kölcsönözte a hangját egy rongyosra hallgatott gyereklemezen. Végül Németh engedett, Péterfy már a családi legendárium miatt sem tudott szabadulni Hófehérkétől, aki egy olyan világban volt kénytelen boldogulni, ahol a szépség a legfontosabb érték. (vö. Lousie O’Neill: Örökké a tiéd) Hogy az ébenhajú királylányt az elnyomott nő metaforájaként, vagy öntudatos feministaként kezeljük-e, az kizárólag rajtunk múlik. Története Péterfy szerint egyfajta túlvilági utazás (a lá Egyiptomi Halottaskönyv), szimbolikus halála után ő is túlvilági útra indul, ám istenek helyett hét törpével találkozik, akik egyszerre számítanak ellátandó férjnek és gyereknek; és Adolf Hitlert is előhívja, aki a félhomályba burkolózó dolgozószobájában pingálja a hét törpe alakját. Bennem Dina Gottliebova minimum mesébe illő történetét idézi fel, és gyerekkorom leggyűlöltebb könyvét, Losonczy Zoltán Hófehérke mama lettjét, amelynek minden oldalát szívből utáltam, pedig alapvetően semmi bajom a gyerekekkel.

Grecsó Kriszián és Veresné

Grecsó hozta a papírformát, és Móricz Zsigmondtól választott hőst, bár Árvácskát végül egy kevésbé ismert, de annál izgalmasabb nőre, Az Isten háta mögött pipogya, ám tekintélyes tanítójának ragyogóan okos és humoros feleségére, Veresnére cserélte. A regény 1917-ben még Bováry úr: Az Isten háta mögött címmel jelent meg, ez pedig egyszerre foglalja össze a plotot, és teszi még keserűbbé Veresné életét, neki ugyanis még annyi gyönyör, szerelem és menekülési út sem jutott, mint francia elődjének, pedig kizárólag arra vágyott, hogy valakit szerethessen egyszer. Minden ujjára talált volna férfit, és férje unokaöccsének személyében már a megfelelőt is kiválasztotta, ám végül sosem merült el a körülötte csapkodó vágytengerben, és örökre saját boldogtalanságának foglya maradt. DTK nem tudott nem az édesanyjára gondolni Veresné olvastán, akinek történetét Jöttem, hadd lássalak című debütáló regényében írta meg: a boldogtalan tanítófeleséghez hasonlóan Bora sem tudott kiszakadni a közegből, ahová egyáltalán nem illett, és ahonnan végül csak a halál szabadíthatta fel. 

Németh Gábor és Édes Anna

Bár Kosztolányi szövege erősen be van ágyazva korba, amelyben játszódik, és amelyben Kun Béla moszkvai emléktáblája előtt állva néhány pillanatra Grecsó Krisztién is megmerítkezett, a cselédlányság később sem szűnt meg életútnak lenni. Bár Németh masszív szocializmusban megélt gyerekkorában a felvilágosult családok már bejárónőségnek nevezték. A cselédkedést, ami az idő előrehaladával kitörési lehetőséggé vált (vagy legalábbis annak látszott) a külföldre vágyó fiatal lányok számára, olyan rétegek (kvázi) kiváltsága lett, akik nem úgy szocializálódtak, hogy elviseljék az alárendeltséget és a kiszolgáltatottságot, amit au pairré eufemizálva 18 éves korában Fiala is megtapasztalt. Szentesi élt egy ideig cselédszobában, Péterfy pedig egyenesen abban nőtt fel, egy 7 négyzetméteres lyukban a Bartók mozi fölött, ahol már se a cseléd vizesblokkja, se a cselédcsengő nem működött. Anna, a simaarcú, rendes szájú cselédlány tulajdonképpen Kosztolányi feleségének, Schlesinger/Harmos/Görög Ilonának jutott eszébe, aki lusta volt megfőzni a kávét férjének a saját cselédjük vasárnapi kimenőjének idején, és arra gondolt, milyen jó lenne, ha olyan lányt találhatnának, akinek soha nincs szabadnapja (értsd. saját élete). Kosztolányiné mai megfelelői akár azok a felső-középosztálybeli nők is lehetnének, akik a takarítónőjükről panaszkodnak egymásnak, a szabad vasárnappal nem rendelkező nőket pedig egyszer talán a Mézga- és Jetson-féle háztartási robotok válthatják, akiket ma a patriarchátus még szeret viccelődve úgy nevezni, feleség.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr3612583243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.