Olvass!

KönyvesBlog

„Minden jelzőjében egy élet felelőssége él”

2017. június 11. .konyvesblog.

esterhazy_kalauz-9878.jpgFotó: Valuska Gábor

(…) volt egy …kultúrest fordítás témakörben. Morával padödöztünk Denis Scheck domptőr intelligens korbácsütései alatt, nyomán

– írta Esterházy Péter a Hasnyálmirigynapló 2015. június 2-i, keddi bejegyzésében.  2017. június 10-én Péczely Dóra kérdései mintegy menüettet táncoltak Marianna D. Birnbaummal, hogy az íróról, barátról szóló emfatikus mondatok közül néhány önmagáról szóló vallomástöredéket is kiudvaroljanak – mindhiába. Ritkán lehetünk tanúi ilyen szép, okos és szívhez szóló kudarcnak.

Míg a két irodalmár párbeszédét Máté Gábor zseniális felolvasásai kísérték, a háttérben egymást váltogatták az Esterházyról és a leveleiről készült fotók – az egész esemény egyfajta meghitt, sírva-nevetős gyászszertartásként is értelmezhető volt. Legelőször ki-ki arról vallott, miképpen találkozott először Esterházyval: Birnbaum egy nagyon rövidnek ígérkező találkozót varázsolt sokórássá az Angelika-presszóban, Péczely rettegését pezsgőbe fojtva közelített EP-hez, mígnem a foci iránti közös rajongásuk minden kommunikációt könnyeddé tett, Máté egy buliban ismerkedett meg a Mesterrel. A rendező különleges és nagy élményként emlékezett arra, hogy egy színművészetis osztálya előadta az Egy t (Magvető, 1995), és EP a feleségével, Gittával együtt leutazott hozzájuk Szombathelyre, hogy egy kicsit belekapcsolódjon a színrevitel munkálataiba.

Esterházy Péter, Marianna D. Birnbaum: Esterházy-kalauz - bővített kiadás

Magvető, 2017, 259 oldal, 3499 HUF

 

Péczely értelemben és érzelemben elmélyült kérdései az első Esterházy-kalauz (Magvető, 1991) és a bővített kiadás (Magvető, 2017) eredettörténeteire, valamint összefüggéseire irányultak. A hivatalos foglalkozását tekintve XV-XVI. századi latin irodalommal foglalkozó Birnbaum nehezen vette rá EP-t egy interjúkötet-szerűség közös megalkotására, mivel az író rendkívül szemérmes alkat volt: amit önmagáról és/vagy a családjáról el akart mondani, azt beleírta a szövegeibe, másról, többről kérdezni sem szabadott. Birnbaum viszont játékot ajánlott neki: írjunk mindenféléről, kérdés-feleletben vicceljünk egymással! Ez az ötlet annyira tetszett Esterházynak, hogy még abba is belement, hogy a Birnbaum által a páratlan oldalakra válogatott szöveghelyeit csak közvetlenül a nyomdába kerülés előtt nézte át.

Birnbaum szerint a korabeli recepció vak és süket volt erre a játékosságra, az 1991-es megjelenéskor, vagyis közvetlenül a rendszerváltás eseményeinek sodrában mindenki úgy vélte, hogy súlyos dolgokról csak vérkomolyan lehet írni – egyetlen konzseniális olvasóra emlékszik, mégpedig Gittára, aki annyira értette a tréfát, hogy a könyvborítóra ráparodizálta egy szocreál festő kalauznő-portréját. Ehhez képest az első kiadás olvasóközönsége annyira bizonytalan volt a szöveg műfajiságában, stílusvilágában, hogy sokan azt feltételezték, Birnbaum talán nem is létezik, esetleg ő is olyan alterego, mint Csokonai Lili. Péczely megerősítette, hogy ő is élt ezzel a gyanúperrel, de akkor még nem állt rendelkezésére az internet, hogy rákattinthasson Birnbaum nevére.

Olyannyira nem volt még net, hogy a több évtizedes levelezés azon részletei, amelyek a „bővítményben” olvashatók, még mind papírra, tintával megírt szövegek voltak. A válogatás, szerkesztés munkáját az az olvasók iránti felelősség inspirálta, hogy érzékelhetővé váljék számukra is az az öngyötrő, szívós munka, amelyből EP hihetetlen eleganciájú és könnyedségű mondatai kibontakoztak. Az írásnak mint mesterségnek ezt az éthoszát Birnbaum és nyolc egyetemista diákja egy szemináriumon is megtapasztalhatták, ahol Esterházy is részt vett A kékszakállú herceg csodálatos élete (In: A halacska csodálatos élete;, Magvető, 1991.) című szövegének angolra fordításában. Péczely próbálta firtatni, hogy vajon a válaszlevelekről szabadna-e tudnunk valamit, Birnbaum szerint ő csak papírfecniket küldött a mágusnak, aki összerázván őket fantasztikus kaleidoszkópot alkotott, és csak ez a fontos.

Arról sem nyilatkozott, hogy miképpen lehetett EP-t kérdésekkel inspirálni, csupán annyit mondott, a földrajzi távolság és a közöttük lévő barátság teremtette meg azt a bizalmat, amelyből az Esterházy-kalauz, majd az Évek iszkolása (s posztumusz epilógusként a bővítmény, A próza iskolája is) született; a riporter pedig kérdezzen okosakat és legyen nagyon kicsi, hiszen nemcsak fordítói, hanem riporteri alázatnak is kell lennie. Arra a kérdésre, hogy Birnbaum tervezi-e későbbi, immár ímélekben lezajlott levelezésük földolgozását, határozottan nemleges válasz hangzott el. De másodperceken belül kiderült, hogy ez a nem az alkotói-szakértői alázat újabb iskolapéldája: az elektronikus levelezés feldolgozása ugyanis a professzorasszony szerint éppúgy az ifjú irodalomtudósok feladata, mint az Esterházy-szövegek sajátos líraiságának kutatása.

Máté Gábor heves bólogatása közben Birnbaum beszélt az EP-mondatok speciális ritmikájáról, melynek a szerző oly fantasztikus interpretátora volt a művei felolvasása során. Máté meg is jegyezte, hogy számára rettenetesen nehéz feladat Esterházyt előadni, mert mindegyik szöveget (azt is, amelyik sohasem került felolvasásra) a szerző hangján hallja a fejében. Végül meghallgathattuk a Hahn-Hahn grófnő pillantása (Magvető, 1991) című regény 15. fejezetének férfivacsora-részletét, és úgy nevettünk, mintha mindnyájan személyesen ismernénk egymást. Hiszen abban a néhány percben mindnyájan otthon voltunk, Esterházyban, édesapánknál.

Szerző: Szarka Judit

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr6812585153