Olvass!

KönyvesBlog

Húsz éve jelent meg a Harry Potter első könyve!

2017. június 26. .konyvesblog.

Éppen ma húsz éve, hogy megjelent angolul egy addig teljesen ismeretlen szerző, J.K. Rowling első könyve egy 11 éves varázslófiúról. A Harry Potter első kalandjaiból kinövő széria nagyjából megváltoztatott mindent, amit addig gondoltunk a kamaszok olvasási szokásairól: irodalmi kapudrog lett, állandó hivatkozási alap, örök kedvenc. Az évforduló jó alkalmat adott, hogy összeszedjünk húsz érdekességet, amit eddig talán nem tudtatok a Harry Potter-sorozatról.

1. Az elmúlt húsz évben világszerte összesen 450 millió példányt értékesítettek a HP-könyvekből. A sorozat köteteit 79 nyelvre fordították le.

2. Az első rész Harry Potter and the Philosopher's Stone címmel jelent meg Nagy-Britanniában, ezt a címet viszont az amerikai kiadásban megváltoztatták, így lett: Harry Potter and the Sorcerer's Stone. Magyarul Harry Potter és a bölcsek köve címmel jelent meg 1999-ben az Animus gondozásában.

3. A sorozatot Tóth Tamás Boldizsár fordította magyarra, akinek nyelvi leleményeiért már ITT lelkesedtünk. Neki köszönhetünk olyan kifejezéseket, mint a rivalló vagy az arany cikesz, ebben az interjúban pedig elmesélte, hogy hogyan született a durrfarkú szurcsók kifejezés.

4. Nincs város, amely jobban kötődne a Harry Potter-sorozathoz, mint Edinburgh – a kilencvenes években az akkor még munkanélküli J.K. Rowling például a The Elephant House nevű kávéházban vetette papírra HP első történeteit, de a város számos helyszíne és nevezetessége inspirálta őt. Hogy ez mennyire így van, azt jól mutatja, hogy ma már tematikus HP-túrákat szerveznek a városban.

5. A HP-univerzumnak fontos része a Pottermore nevű honlap, ahová Rowling rendszeresen tölt fel rövidebb írásokat-novellákat, amelyek szorosabban vagy lazábban kapcsolódnak az eredeti történethez. Most a huszadik évforduló kapcsán például egy olyan cikk került fel, melyben azt latolgatják, mi lett volna, ha Harry nem a muglik világában nő fel, vagy ha a Teszlek Süveg mégis a Mardekárba osztja be.

6. A roxforti iskola négy háza megihlette a HP-sorozat brit kiadóját, a Bloomsburyt is, amely az évfordulóra kiadja az első kötetet, mégpedig a négy háznak – Griffendél, Hugrabug, Hollóház, Mardekár – megfelelő tematikus kiadásban.

hp-hazak.JPG(Kép forrása)

7. A házak neveit Rowling legelőször egy, a repülőgépeken rendszeresített hányózacskóra írta fel: éppen utazott, és nem akarta, hogy még a landolás előtt elfelejtse őket. Érthető.

8. Az első kiadások ma már kisebb vagyont érnek. „A Harry Potter és a bölcsek kövének első, 1997-es keményborítós brit kiadása mostanra a HP-gyűjtők Szent Gráljává vált. Mindössze 500 darabot nyomtak belőle, abból 300 könyvtárakba került. A könyv tartalmazza a 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 számsort, és szerzőjének még nem JK, hanem Joanne Rowling van feltüntetve. Ha véletlenül pont van egy ilyenünk a Londonban élő nagynénitől, akkor 40000-55000 dollár között értékesíthetjük. A Bölcsek kövéből 1999-ben készült egy speciális kiadás, amiből a korai példányok 450-2500 dollár között fellelhetők, de még a regény papírkötéses változatáért is négyjegyű összeget kérnek. Az amerikai első kiadással is elég nagyot lehet szakítani, akár 6500 dollárt is kérhetünk érte, de még a későbbi kiadások is több mint száz dollárért forognak a piacon” – írtuk korábban.

9. Összesen 12 kiadó utasította vissza az első rész kéziratát, végül egy kis kiadó, a Bloomsbury szavazott neki bizalmat. Az a másik 12 valószínűleg azóta is a fejét veri a falba. 

hp-sor.jpg(Kép forrása)

10. Rowling a sorozattal egy komplett generációt vezetett vissza az olvasáshoz: egy-egy új kötet megjelenésekor tömött sorok kígyóztak a könyvesboltok előtt, és a rajongók órákig vártak arra, hogy az éjféli nyitást követően az elsők között kaphassák kezük közé az új HP-könyvet. A jelenet megismétlődött a HP és az elátkozott gyermek szövegkönyvének mostani kiadásakor (ITT írtunk róla, a hazai bemutatóról pedig ITT), így végre megint előkerülhettek a jelmezek.

11. A filmváltozat első két részében Richard Harris játszotta Dumbledore professzort, igaz, nem is nagyon volt más választása, az akkor 11 éves lányunokája ugyanis megfenyegette: ha nem vállalja el a roxforti igazgató szerepét, soha többet nem beszél vele.

12. Hisztis Mirtill karakterét azok a lányok ihlették, akiket a fiatal Rowling gyakran látott sírdogálni a női mosdókban, főleg egy-egy buliban vagy diszkóban. Szerinte ilyesmi sosem történt a férfi mosdókban, ezért különösen élvezte, hogy ennyire kellemetlen és számukra ismeretlen helyzetbe hozhatja Harryt és Ront a HP és a titkok kamrája, valamint a HP és a félvér herceg című könyvekben.

Írd meg a legjobb Harry Potter-sztoridat!

Húsz éve jelent meg angolul a Harry Potter-sorozat első könyve - ennek alkalmából össze is szedtünk húsz érdekességet a szériáról. A varázslófiú története egy generáció olvasmánya lett, hiszen sokan nemcsak vele együtt nőttek fel, de Harry Potterrel együtt szembesültek és...

13. „Benne lenni a Harry Potterben olyan, mint a maffia tagjának lenni. Ha egyszer a része vagy, igazán sosem szabadulsz belőle.” (Daniel Radcliffe)

14. Daniel Radcliffe állítólag olyan csúnyán ír, hogy a HP és a tűz serlege című film egyik jelenetében nem engedték, hogy ő írja le Harry nevét, ezért egy kellékes fiút kértek meg rá helyette.

15. A filmváltozat igazi sztárokat nevelt ki a Harry Pottert és barátait játszó gyerekszínészekből: közülük a legerősebben a Hermionét alakító Emma Watson kötődik a könyvekhez, akinek nemcsak saját könyvklubja van, de előszeretettel rejt el nagy példányszámban könyveket. Persze csak azért, hogy azután az olvasók meg is találhassák őket.

16. Daniel Radcliffe egy interjúban elárulta, hogy Rowlingot egy időben komolyan foglalkoztatta, hogy megöli Ront, végül azonban letett erről. Még jó.

17. A kviddicset állítólag egy veszekedés ihlette, amit Rowling folytatott egy kocsmában az egyik volt barátjával. A fiktív sportot azóta már a valóságban is űzik, tavaly például Ausztrália csapata nyerte a világkupát.

18. A Harry Potter könyveknek van egy illusztrált változata, melyben a rajzokat Jim Kay készíti (ITT, ITT és ITT írunk róla). A harmadik kötet idén októberben lát napvilágot, és, ha hinni lehet a Facebook-oldalára feltöltött képeknek, így fog kinézni a borítója:

19. Amikor egyszer megkérdezték Rowlingot, milyen varázsképességet birtokolna a legszívesebben, akkor ő a láthatatlanságot választotta, mert akkor észrevétlenül beosonhatna egy kávéházba, és egész nap csak írhatna.

20. Rowling szerzői útja igazi sikertörténet: az első könyv írásakor még segélyen élt, vagyona pedig ma már 650 millió fontra rúg, így bérelt helye van a leggazdagabb írókat összesítő mindenkori listákon (a tavalyin például a harmadik helyen szerepelt).

Az összeállításhoz a 22 words és a Telegraph cikkeit használtuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr6912620629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.