Olvass!

KönyvesBlog

Három kívánság: Batuman, Kunzru, Nutting

2017. július 06. Rostás Eni

A világon egy évben kétmillió könyv jelenik meg a Wikipédia szerint, ebből Magyarországon tizenkétezer. Ennek a töredékét sem vagyunk képesek elolvasni, de hogy még tovább nőjön az elolvasásra váró könyveink listája, választunk három könyvet, amit nagyon szeretnénk magyarul is kézbe venni.

Elif Batuman: The Idiot
Penguin Press, 432, 27 $

Egy ideje hajlamos vagyok azonnal menekülőre fogni, ha egy könyv plotjában felmerül némi magyar szál. Kinek hiányzik egy újabb fikció, amibe Random Külföldi Író beleerőltette egy budapesti hosszú hétvége összes tapasztalatát, hogy legalább egy idegen nyelvre lefordítsák. Batuman debütáló regényénél minden rosszindulatomat félre kellett tennem, pedig hőse még egy magyar faluba is elutazik, hogy angolt tanítson a kilencvenes évek közepén. A dosztojevszkijánus The Idiot főszereplőjét Selinnek hívják, török származású amerikai gólya a Harvardon, és a szerzővel való hasonlósága nem csak a véletlen műve. Mielőtt felvették az egyetemre, sosem tapasztalta meg az online levelezés közösségformáló és elidegenítő hatásait, és fogalma sem volt arról, hogy mi is az az email. Selin az oroszórán megismerkedik a magyar matematikussal, Ivánnal, és egy szövegértési feladatnak köszönhetően szorongásból és a lingvisztika iránti szerelemből építkező, zavarba ejtő emailrománcba bonyolódik vele. Olyannyira zavarba ejtőbe, hogy az iskolapszichológus egy zseniálisan abszurd jelenetben még a fiú valódiságát is megkérdőjelezi.

Miért olvasnám? Mert most már tudom, hogy mit érezhetett Kimberley M. Song, amikor végtelennek látszó türelemmel és némi amerikai jutalomcukorkával próbált beleverni néhány angol szót egy Heves megyei község alsó tagozatosainak fejébe.

Hari Kunzru: White Tears
Knopf, 288, 26,95 $

Morrissey nemrég hatalmas botrányt kavart azzal, hogy az Unlovable című The Smith-dal ominózus sorát („I wear black on the outside / ’cause black is how I feel on the inside”) pólóra nyomta, méghozzá James Baldwin feje fölé. Valami ilyesmiről (fehér privilégium és felsőbbrendűség, szemellenzős rasszizmus, teljes félreértés) szól a White Tears, melyben két fehér, huszonéves New York-i hipszter próbálja átverni a világot, ám az csúnyán megbünteti őket. Seth félénk zeneőrült, aki a hétköznapi zajok rétegei alatt megbúvó hangokat keresi, Carter raszta milliárdoscsemete, aki megveti a fehéreket, és kizárólag fekete zenét hallgat, „mert az sokkal autentikusabb”. Amikor Seth rögzít egy régi bluesdalt, amit egy titokzatos férfi hümmög magának a parkban, Carter ráveszi, hogy manipulálják a felvételt, és tegyék ki a netre Charlie Shaw 1928-as felvételeként. Shaw sosem létezett, ám egy gyűjtő ragaszkodik hozzá, hogy ismeri a férfit. Kunzru hősei délre indulnak, hogy megfejtsék a rejtélyt, az olvasó pedig hamarosan a régmúltban találja magát.

Miért olvasnám? Mert mindenkinek tiszteletben kell tartania a másik kultúráját.

Alissa Nutting: Made for Love
Ecco, 320, 26,99 $

Akármikor ránézek Nutting második regényének borítójára, egyszerre önt el az Impulse-illatú (Vanilla Kisses, stílszerűen) nosztalgia a családomban fellelhető Júliák, Románák és Tiffanyk iránt, és ráz ki a hideg, mert a delfineknél egyetlen állattól sem irtózom jobban. Az esztétikai minőség azonban nem terelheti el a figyelmet a történetről, ami akkora őrültségnek hangzik, hogy abból csak valami zseniális sülhet ki. Vagy katasztrofális, bár az élmény szempontjából ez majdnem teljesen mindegy. Hazel elmenekül techmogul férjétől, Byron Gogoltól (!), mert a férfi azt szeretné, ha az agyukba ültetett chipek segítségével kapcsolnák össze az elméjüket. Új otthonát egy nyugdíjasok lakta lakókocsiparkban találja meg az apjánál, és annak megdöbbentően emberszabású szexbabájánál, Diane-nél, ám a férje minden eszközt bevet, hogy levadássza. Mindeközben egy meg nem nevezett palackorrú delfin megpróbál megerőszakolni egy Jasper nevű csalót, aki olyannyira sorsfordítónak találja az élményt, hogy onnantól kizárólag a gumitestű emlősökhöz vonzódik romantikusan és szexuálisan.

Miért olvasnám? Mert sajnos én egy olyan nő vagyok, aki hangosan tud nevetni mindenen, amire mások azt mondanák, ez nem is irodalom.

A cikk eredetileg a Könyves magazin 2017/3. számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr312643327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.