Olvass!

KönyvesBlog

Feldmár másokon keresztül is önmagát gyógyítja

2017. július 08. .konyvesblog.

Fotó: Protzner György

Feldmár András hiába él évtizedek óta külföldön, itthon is az egyik legismertebb pszichoterapeuta. Az első pszichológiai kurzuson azt tanították neki, hogy a pszichológia célja, hogy megjósolja és kontrollálja az emberi cselekedeteket. Őrültnek gondolta mindazokat, akik ezt vallották. Talán ez volt az első tapasztalás, ami arra sarkallta, hogy más utat válasszon: pályája során hátat fordított sok mindennek, amit addig általános orvoslásnak tekintettek, és rengeteg új, általában nagy port kavaró gondolattal és módszerrel rukkolt elő. Nem hiszi, hogy léteznek homoszexuálisok, skizofrének, az elmebetegek pedig csak egy kis időre elveszítik kontrolljukat a valóság felett. Hiszi, hogy a szorongás elbutítja az embert, a férfiak azért lesznek faszok, mert ők mélyebben megélik az egyedülléttől való félelmet. Hiszi még azt is, hogy az LSD felügyelt használata sokszor gyógymódként szolgálhat, ami segíti az önmegismerés folyamatát. Ezeket már mind olvashattuk vagy hallhattuk a terapeuta szájából, a Credo csak a hogyanokra és a miértekre ad választ, illetve átfogó képet ad az útról, amit Feldmár bejárt.

Ki az a Feldmár András?

Feldmár András 1940-ben született Budapesten. Miután apját munkaszolgálatba, anyját Auschwitzba vitték, őt egy katolikus nő, Igazi Irén bújtatta. Hiába tértek vissza szülei, a kapcsolat nehézsége és anyja szeretetének nélkülözése 1956-ban Londonba, majd Kanadába sodorta a fiút, ahol a matematikatanulmányait a diplomaszerzés előtt pszichológiára cserélte. Öt év praktizálás után találkozott először a skót származású antipszichiáterrel, Ronald David Lainggel, nála tanulta legtöbbet hivatásáról és őt tekinti azóta is legnagyobb mesterének. Feldmár 1992 óta tart előadásokat Magyarországon, ezek szövegeiből sorra jelennek meg kötetek a HVG Könyvek gondozásában.

Feldmár, a terapeuta

Azzal, hogy Feldmár terapeuta lett, azt vallja, hogy megtanulta marketingelni a patológiáját, mert egy-egy terápiában nyilvánosan gyógyítja saját magát is mások segítségével. Nincs technika és nincs módszer a terápiájában, az individuális szabadságban hisz. Laing szerint:

„A pszichoterápia más nem lehet, mint két ember makacs, csökönyös próbálkozása, hogy visszanyerjék, megmentsék emberségük sértetlen egészét, a köztük lévő, kialakuló kapcsolaton, viszonyon keresztül.”

Miközben a terapeuta a pácienssel mély szövetséget köt, a terápia során nem csökkennek a szenvedések, csak megtanulnak „jól szenvedni”, megtanulnak együtt élni a nehézségekkel.

Feldmár András: Credo

HVG, 2017, 334 oldal, 3900 HUF

 

Feldmár szerint a mai társadalom legnagyobb szenvedése az elidegenedés. Elidegenedünk önmagunktól, a világtól és egymástól. Olyannyira gyakori ez, hogy már-már elfogadjuk, hogy ez a normális létezési forma. Ahogy írja, őt a már Platónnál és Szókratésznél létező örökkévaló inspirálja, amelyet Laing még azzal egészített ki, hogy az autentikus élet létezik, és nem kell érte konformitással fizetni. A legnagyobb kérdés szerinte az, hogyan bánjunk egymással. Mit tűrjek el, mit ne tűrjek el? Miért harcoljak és hogyan bánjak a másik emberrel? Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy annak ellenére, hogy bántott valaki, mégis keressem a közösséget, hiszen ha nagyon el akarjuk kerülni a fájdalmat, magányossá válunk. A terapeuta egyik fontos feladata, hogy azt az élményt nyújtsa az embernek, hogy jó valakihez közel kerülni.

Nem hiszi, hogy az embernek van szexualitása, nincs olyan, hogy valakinek alacsony vagy magas a libidója, mert a szex mindig újra manifesztálódik az emberek között. Azért fontos, hogy kit választok társamul, mert annál, hogy ki mit produkál például az ágyban, sokkal fontosabb, hogy mennyire izgalmas számomra a másik. Az önismeret helyett a másikkal való kapcsolat az izgalmas, így válhat két emberből egy új mi.

„Credo”

A Credo egy térkép, ami segít megérteni, milyen élmények és olvasmányok formálták a terapeuta gondolkodásmódját, és milyen sémákat sajátított el ahhoz, hogy eljusson oda, ahol most tart. A kicsivel több, mint háromszáz oldal három nagy részre oszlik. Az első részben végigveszi a hét szakadást, amin keresztülment élete során. A szakadásoknak nevezi azokat a fontos fordulópontokat, töréseket, amik élete karakterét adják. Olyan hirtelen fordulópontok, változások ezek, melyeket leginkább a színházi színváltásokhoz hasonlít, amikor valami véget ért és valami egészen új kezdődött. Ilyen szakadásként élte meg többek között születését, szüleivel való kapcsolatát, korai munkásságát és mesterével, Lainggel való találkozását is. Ezután a rövid Eredet című részben sorra veszi azokat a gondolkodókat, akiket felmenőinek tekint. Nem magyarázza ezeket, épphogy a legfontosabb olvasmányokra és összefüggésre hívja fel az olvasó figyelmét, akit ha mélyebben érdekel a téma, a könyv végén majdnem húszoldalas ajánlott olvasmánylistát talál. A könyv leghosszabb részében az 1974-75-ben főként Londonban írt naplójegyzeteit olvashatjuk. Ezeket a korai gondolatokat és felismeréseket mostani fejével újabb jegyzetekkel látta el, mi már ezekkel kiegészítve olvashatjuk ezt a több, mint száz oldalt. Ebben az egy évben analízisben volt R.D. Lainggel, és ő felügyelte Feldmár gyakorlatát is. A könyv utolsó szakaszában R.D. Lainggel folytatott beszélgetésének jegyzete, majd Francis Huxley egy előadása kap helyet, amit Laingről tartott.

„Szakadások”

1940-ben zsidó párként gyermeket vállalni Magyarországon kockázatos volt. Feldmár András apja, amint megismerte feleségét, kikötötte a nőnek, hogy neki minél előbb gyerek kell. Egy vetélés, majd ágyban töltött hat hónap után 1940 októberében megszületett Feldmár András, akit anyja azonnal átnyújtott az apjának, hogy gondoskodjon róla, ha már ennyire akarta. A szerepek korán felcserélődtek, apja anyjaként szerette a kisfiút, anyja ellátta az apai feladatokat. Apja egyetlen tanácsa ez volt fiának:

„Ahogy öregszel, vagy legyél híres, vagy legyél gazdag, mert különben nem fekszik le veled olyan nő, aki érdekes.”

Anya vs. Igaz Irén

1944-ben apját munkaszolgálatba vitték, nagyanyját a gettóba, az anyja pedig kivárt a gyerekkel, nem menekült. Mikor bekopogott az anyáért is a nyilas, sikerült a kisfiút a házmesternél hagyni, mert a szülők valamelyike előzőleg elintézte, hogy Igaz Irénhez kerüljön a fiú. Másfél évig élt velük, Igaz András volt a neve, titkolózni kellett és újratanulni élni egy új család mellett. Igaz Irén jelentette a biztonságot, aki mellett nem félt a fiú. Mint írja, az Igaz családban töltött másfél év teljesen kiesett, nem tud rá visszaemlékezni, sem mediációban, sem terápiában, sem hipnózisban nem talál emlékeket erről az időszakról.

Feldmár sok előadásában és az azokból készült könyvekben is sokat beszél a gonoszról. Véleménye szerint nem lehet elkerülni azt, hogy találkozzunk a gonosszal, sőt, minél inkább kerülni akarnánk ezt, annál rohamosabb léptekkel jön felénk. Így ha túléljük ezt a találkozást, akkor úgy akarunk emlékezni rá, hogy utána tükörbe tudjunk nézni és ne kelljen szembeköpni magunkat. Egyszer Igaz Irén ajtajában is megjelent egy nyilas, aki közölte: tudja, hogy egy zsidó gyereket bújtat és csak abban az esetben nem öli meg, ha Irén lefekszik vele. Ez az azóta talán feldolgozatlan emlék már a 2016-ban megjelent A rettenetes, a csodálatos című könyvében is szerepet kap. 1945-ben történt a következő eset is: a munkaszolgálatból hazatérő apja ötödik születésnapján meg akarta lepni a fiút, ezért egy társaságba vitte, ahol rámutatott egy nőre, „Na, ott az anyád!”. Hatalmas csalódás volt a gyereknek, hogy teherautó helyett egy idegen nőt kapott ajándékba.

Egy hároméves gyerek kevés ideig tudja életben tartani lelkében az anyját, aki addigra számára már meghalt. Az anyja ugyanakkor nem hunyt el, viszont féltékenységből még Igaz Iréntől is eltiltotta a kisfiút. A könyvben egyszer sem nevén nevezett anya bátor nő volt, az első, aki evezett a Dunán, naponta elszívott egy doboz cigarettát, a füstjétől állandóan hunyorgott, így a gyerek biztos volt benne, anyja belelát. Mégis elkezdett hazudni neki, mert a nő ellenszél volt, amiben a kamasz egyre nehezebben tudott mozogni. Mindennaposak voltak a zsarolások, Feldmár gyakran hallotta, hogy anyja csak miatta nem döglött bele a pokolba, miatta jött vissza. Ha a fiú nem anyja bábujaként viselkedett, akkor azzal fenyegetőzött, hogy a Lipótra fogja juttatni. Féltékeny volt mindenre és mindenkire. Mikor Feldmár először lett szerelmes, azt hajtogatta a fiának, hogy kibírhatatlan és rohadt csúnya, nem létezhet olyan nő, aki hajlandó lenne elviselni, arról pedig ne is álmodjon, hogy valaki megszereti, mert arra egészen egyszerűen nem méltó. 1956-ban apja kinyitotta a ketrecajtót, így Feldmár vonattal utazott Londonba, majd onnan Torontóba.

D. Laing, a mester

1970-ben kezébe került R. D. Laing Az élmény politikája című könyve, ami után úgy érezte, az író ismeri őt és pontosan azokat a félelmeit meri kimondani, leírni, amiket ő is jól ismer, de még nem talált szavakat rájuk. Öt éve dolgozott pszichoterapeutaként Torontóban, amikor felkereste Lainget Londonban, hogy fiúból férfivá legyen.

Az első kérdés, amit a mester feltett neki, hogy valóban gyógyító, vagy csak azt a hatalmi játszmát szereti, amelyben mindig felülkerekedhet a pácienseken. Mivel nem született gyógyítónak, így Laing inasa lett, akivel egy évet töltött együtt, heti hét órában járt hozzá terápiára és szupervízióra. Ez alatt az egy éve alatt Feldmár a Philadelphia Association munkájában vett részt, amit öt pszichológus (R. D. Laing, Francis Huxley, Leon Redler, Hugh Crawford, John Heaton) alapított azzal a céllal, hogy több menedéket is fenntartson azoknak a mély pszichikai zavarban szenvedőknek, akik egyébként elmegyógyintézetbe kerültek volna. A hét menedék olyan hely volt, ahol szégyen nélkül összeroppanhat az ember. A házakban nem volt bentlakó terapeuta, senkinek nem írtak fel gyógyszert, egyetlen szabály létezett csak: ne tégy semmi olyat, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek mások.

Laing mélyen szkeptikus volt, de sosem cinikus. Feldmár szerint zseni volt, aki 16 éves korára kiolvasta a glasgow-i nagykönyvtárat, így nagyon jól ismerte az európai gondolkodás történetét. Laing valami egészen mást csinált pszichoanalitikusként: nem volt sem freudiánus, sem jungiánus, nem volt egyik iskola követője sem, egyszerűen csak szolidaritásba lépett a páciensével. Ez hatalmas szabadságot adott neki. Attól viszont bizonytalanná és depresszióssá vált, hogy nem tartozott sehova, sem izmusba, se áramlatba, se iskolához. Feldmárnak ez a találkozás és együttműködés szinte életmentő volt. Laing végre olyan tükörképet mutatott számára, amilyet addig senki más. Megnyitotta számára a férfiak világát. Laing dolgozott először pszichedelikumokkal is, amiért nemcsak támadták, hanem kapcsolatai is megszakadtak korábbi mestereivel, viszont ő kitartott amellett, hogy ami nem tilos, az engedélyezett. Mindent szabad, amiről egymás között megállapodik két ember.

A Philadelphia Társaság szerint két tengelyen, a becsület és a szégyen között ingadozunk. Szerintük az egész civilizációnk szégyelli magát, például Hitler vagy Vietnam miatt, de amiatt is, hogy rosszul bánunk a fiatalokkal. Ami azért problémás, mert ha valaki sokáig él szégyenben, elpusztul lelkileg. Egy szétesett közösség pedig úgy tud felépülni, ha az emberek újratanulják, hogyan lehet becsületesen élniük egymással. Feldmár ezt a gondolatmenetet Schopenhauer és Freud gondolatával egészíti ki, miszerint mindegy, hogy mit akar csinálni az ember, merre akar menni, csak az elhatározás a fontos, hogy akarja. Ha máshogy akarod érezni magad, akkor másképp kell cselekedned.

Fiúból férfi

Aki ismeri Feldmár eddig a HVG Könyvek által gondozott sorozatát, az most egészen más könyvélményt kap. A Credo nincs tele érdekes esettanulmánnyal, nincsenek nagy megmondások, kinyilatkoztatások, igazságok. Egy utat nézhetünk végig, egy ember fejlődését, változását, ahogy magába szívja a tudást. Laing egy 12 könyvből álló kötelező olvasmánylistát adott Feldmárnak, amivel szerinte az európai gondolkodás történetéről a lehető legtöbbet megtudhatja. A listán három könyv szerepel Platóntól, kettő Kierkegaardtól, de megtaláljuk a Prédikátorok könyvét és János evangéliumát is. Feldmár szerint ezek mind felszabadító olvasmányok voltak, amiktől könnyebben tudott lélegezni és lelkesebben gondolkozni.

Feldmár ebben az egy-két évben szinte nem tett mást, csak olvasott. Néha kiemel egy-egy fontos könyvélményt, amiről elárulja, mit adott neki. Az egyik ilyen Swami Vivekanda Karma Yoga című kötete, amelyben nagyon megfogja a gondolat, miszerint gyengeség azt gondolni, hogy bárki és bármi függ tőlünk. Folyamatosan informálni kell az agyunkat, hogy az univerzumban nem függ tőlünk senki. Azért szereti annyira ezt a gondolatot, mert visszakapta általa a szabadságérzetét. Kiegészítésként leír egy történetet ezzel kapcsolatban: a feleségével tartottak hazafelé a színházból, mikor egy teherautó beléjük hajtott, egy hajszálon múlt az életük. Mikor kezdett megnyugodni, látomása volt: azt látta, hogy meghaltak, gyerekeiket pedig mások nevelték fel. Látta, hogy ugyan másképp nőttek fel, mintha nem haltak volna meg, de nem rosszabbul. Ekkor megint azt a szabadságot érezte, mint mikor évekkel ezelőtt a Karma Yogát olvasta és arra jutott, hogy soha nem használhatja ezentúl alibiként gyerekeit, ha valamit nem akar vagy nem tud megtenni.

Rengeteg szó esik arról a könyvben, hogyan érezhetjük magunkat igazán szabadnak, mikor érezzük azt, hogy szabad akaratunkból döntünk. Mennyire vagyunk beleragadva egy adott szerepbe, amit a családunk, környezetünk, a társadalom vár el tőlünk, és mennyi bátorság és gyakorlás kell ahhoz, hogy végre egyetlen pillanatra szabadnak érezzük magunkat. A szabadságot nem lehet egyszer és mindenkorra kivívni, folyamatosan harcolni kell érte, aki ezt nem teszi, soha nem fogja élvezni az életet.

A Credo pont azt adja, amit Feldmár az elején ígér az olvasónak: megláthatjuk gondolkodását, illetve annak folyamatos változását, fejlődését. Az összes Feldmár-előadáshoz és -könyvhöz jó alapul szolgál.

Szerző: Ott Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7412647355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.