Olvass!

KönyvesBlog

Történetünk mások szemeivel

2017. augusztus 01. .konyvesblog.

Egy évvel ezelőtt, hasonlóan napos, virágos, nyári hetekben indult a munka aktív része, amiből idén tavaszra egy könyv és egy amerikai kiállítás született. Egy éve ilyenkor sorra jártuk a galériákat, amik kitették a falakra vagy végigfektették a földön a munkákat, amelyek a hatvanas-hetvenes évek hazai művészetét bemutató New York-i kiállításhoz rendelkezésre álltak. Vagyis ahonnan a kinti terek ismeretében el lehetett kezdeni tervezni.

Ezekből a művekből nincsen sok, de ahogy a vicc mondja, igény az lenne rá. Az életműveket képviselő budapesti galériások mára megszokták a legjobb múzeumokból érkező megkereséseket, és a gyorsan reagáló magyar gyűjtők mellett már igazán fontos, jó nevű nemzetközi kollekciók is szeretnének egy-egy korabeli Bak Imre, Maurer Dóra, Pinczehelyi Sándor, Keserű Ilona vagy Ladik Katalin művet.

Nagy, erős piacokon működő sztárgalériások, akik a legmenőbb művészekkel dolgoznak, tudják milyen ez: felvenni a telefont és gyakorlatilag sorszámokat osztogatni a várólistán. Léteznek kortárs festők, akiknek a munkái előre el vannak adva, mert akkora a nyomás a vevői oldalról. Még meg sem nyílnak a kiállítások, máris minden elkelt. Kevesen vannak ilyen pozícióban, ehhez elképesztően felépített művészre, befolyásos galériásra, és ahogy írtam, komoly piacra, tőkeerős vevőkre van szükség, de mint jelenség, bármilyen szürreális, valódi. És most ebben a régióban is létrejött valami hasonló, mert ha egy szerzőtől már csak összesen három mű érhető el, akkor tényleg válogathat a galériása, melyik múzeumba, melyik magángyűjteménybe engedje azokat, illetve tartson-e meg egyet egy majdani külföldi aukcióra.

Fontos, hogy mi a kínálat, és mely művek működnek hosszú hónapokon át egyetlen kiállításban. A válogatásról szólt a kiállítástervezés első pár hónapja, és amíg az anyag tervezése zajlott, elkezdődött a tárlatot kísérő, értelmező katalógus-könyv megtervezése.

A legelső és alapvető kérdés, hogy a történetet, amit mesélünk, hogyan érdemes ahhoz a speciális olvasói körhöz szabni, akik a tengerentúlon élnek, kevés és feltételezhetően romantikus elképzelésük van arról, hogyan ment az élet a vasfüggöny túloldalán ebben a két évtizedben. Azt viszont nagyon is látják, hogyan hódítják meg ezek a most hetven-nyolcvan körüli alkotók azokat a kiemelt, meghatározó kiállítótereket, amiket művészetre nyitott nézőként, gyűjtőként, tanácsadóként, kurátorként maguk is figyelnek. Az érdeklődés tehát adott, de kalandozó figyelemről beszélünk, ami közben folyamatosan valami izgalmassal bombázzák a befogadókat. A figyelem mindig máshova összpontosul, más-más helyek és korszakok lesznek érdekesek vagy esnek ki a nyugati kánonból. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy egy kis ország számára mennyire fontos, ha nem izomból kell berúgnia az ajtót, hanem a szélesre tárt kapuban nagyon kedves emberek várják. Ez most egy ilyen pillanat, hogy miért, annak több összetevője is van.

Egyrészt pár éve több fontos intézmény is felismerte, ha olyan gyűjteményt akar, ami kompletten mutatja meg a művészet történetét, akkor a fehér foltokat meg kell tölteni tartalommal. Tanácsadói testületek jöttek létre, hogy a Nyugat számára politikai-történeti okokból kevésbé látható területek művészetét feltérképezzék, múzeumi vásárlásokra javaslatokat tegyenek. Ezek fontos hitelesítő tényezők: egy soha nem hallott, kiejthetetlen nevű festő a keleti blokkból másként kelti fel a figyelmet, ha a Tate Modern mutatja fel, mint a korszak érdekes alkotóját. A műkereskedelem szempontjából is termékeny, ha megnyílik egy új szféra, új nevekkel, új történetekkel, a művekből áradó hiteles energiákkal.

A régió, és ezen belül a magyar művészet ezen korszaka az ő nézőpontjukból azért egzotikus, mert egy gondolkodó lény létrehozta őket. Pont, ez a mondat vége. Mára a kortárs műkereskedelem virágzó, profitorientált területté vált, ezért elképesztően érdekes olyan műveket nézni, amik e tekintetben ártatlanok. Sőt, nemcsak, hogy nem eladásra készültek, de létrehozásuk veszélyforrást is jelentett. Feljelentésekkel kísért szellemes köztéri akciókkal, elvett útlevelekkel, kihallgatásokra is bevitt fiatal művészekkel van tele a kor története, és ez érthetően izgalmas, pláne azoknak, akik számára egyszerűen science fiction, hogy nem szabadott külföldre utazni a régióban. És ami döbbenetes, hogy ebben a fizikai elzártságban a helyi művészek mégis tudták, mi zajlik a nagyvilágban, rafinált, szellemes módokon követték a trendeket, beépítették a munkáikba. Aki megnézi Bak Imre vagy Nádler István akkori nagy, színes geometrikus festményeit, elképedve dadogja, hogy ez pont olyan, mint a korabeli amerikai szupersztárok munkái.

Műkereskedelem persze Magyarországon is volt, abszolút kiépült intézményrendszerrel, de a kommunizmus-szocializmus idején nyilvánvalóan nem. Aki a hatvanas évek politikai erőtérben dolgozott, arra a piac nem hatott. Ahogy Maurer Dóra elmondta a könyvhöz készített beszélgetésünkben: a szempont, hogy egyszerűen nincs benne a fejében, hogy valamit elkészít és elad, mert egy mű az a gondolkodásának kézzel fogható eleme, egy állomás az úton. A mai napig nehezen enged el belőlük akármit, és tudja, ez az attitűd ma már nevetséges, de ő abban nőtt fel, hogy ez egy intellektuális folyamat. Dóra idén nyolcvan, ő ennek a csapatnak az egyik legnagyobb sztárja.

Több mint harminc művészt mutat be a könyv és a kiállítás, ez az első ekkora léptékű bemutatkozásuk Amerikában.

A nyitó tanulmányt a húsz éve New Yorkban dolgozó művészeti szakember, a kurátorként most debütáló Szántó András írta, és ebben pont úgy szólal meg a történet, hogy abban a közegben jól érthető legyen. Színes, fordulatos, nagyon eleven szöveg, sok ott működő referenciával, miközben szinte a nulláról meséli el a korszakot, megmutatja mennyire változatos életművek és életstratégiák működtek. Abszolút nem homogén ez a kör, hiszen valaki külföldre mehetett ösztöndíjjal, a Pécsi Műhely tagjai egészen más szabadságfokkal dolgozhattak, mint a sűrűbben megfigyelt pestiek. Vannak önpusztító alkatok és családot alapító békések. Az interjúkban fantasztikus volt figyelni ezeket az eltéréseket, Szentjóby Tamás ma is friss punk, harcos, ellenálló válaszait egybevetni a keleti filozófiák nyugodt bölcsességéből építkező Nádlerrel.

Kürti Emese szövege szuperérdekes pozícióból szemléli a korszakot, a megmondó mesterek köré gyűlő művészek köreiről mesél, az összetartozás formáiról műteremtől kocsmáig, és arról, hogy ez alapvetően maszkulin világ volt, ami nehezen is küzdött meg egy olyan eredeti, szabad, erős nővel, mint Ladik Katalin. Aki most éppen az ötévente zajló, a világ legjobbjaiból válogató, Kasselben és Athénben zajló Documenta megakiállítás egyik csillogó sztárja! Fehér Dávid a párhuzamosan zajló stílusok között igazít el, és arról is beszél, hogy a magyar neoavantgarde akkor szinte titokban zajlott, zárt körök ismerték csak a műveket, ma úgy mondanánk pop-up kiállításokon, egymás lakásaiban mutatták meg, ki mit csinál éppen. A nyugati értelemben vett izmusok se igazán működtek a kategorizálásra, amire a Szántó-szöveg talált is egy jó analógiát. Snapchat-művészetnek nevezte el azokat a koncept műveket, amik működésük közben meg is semmisítették magukat, és mire egy rendőr odaért volna a tett helyszínére, már csak pár égett gumidarabot talált, amibe nehezen láthatta bele a rendszert megdönteni vágyást, pedig ugye.

A belső borítókhoz az Artpool archívumából válogattunk korabeli fotókat: bulik a Fészek Klubban, koncertek az FMK-ban, performanszok a Bercsényi Klubban, lakáskiállítások megnyitóinak a közönsége.

A kiállítás megnyitásával debütált a kiadvány is, pár nappal később Chelsea-ben kiállításokat néztem, amikor a Zwirner galériába bejött egy elegáns férfi, kezében a könyvünkkel. Szuper érzés volt, amit menet közben nem lehetett megélni. Ez a sztori most sokfelé elindul, gyűjtők villáinak nappalijában landol, MoMA-kurátorok olvassák, sőt, ami friss hír, bekerül a Metropolitan Múzeum könyvtárába, kutatható lesz. Lokálisan nézve, ezek mind holdra szállások, amik ha jól sikerülnek, mások előtt is megnyitják az utat.

With the Eyes of Others
Hungarian Artists of the Sixties and Seventies
2017

Szerző: Winkler Nóra

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2017/3. számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7212704351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.