Olvass!

KönyvesBlog

Totth Benedek a félelmeit írta meg Az utolsó utáni háborúban

2017. október 08. valuska

Totth Benedek 2015-ben Holtverseny című regényével megnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. Gimnazisták az úszóedzésen, a csajozások és az impulzusmentes vidéki városi életbe vezette be olvasóját, második regényének főszereplője egy fiatal srác, aki a háborúban úgy nő fel, hogy a bombázás, a halottak kerülgetése olyan természetes, hogy a lemenő nap fényében a bombafelhőkben gyönyörködik. A posztapokaliptikus regényben sok a halott, ropognak a talpak alatt a csontok, de a teljes kilátástalanságban nem nagy célként, hanem természetes vágyként jelenik meg az igény, hogy amegkeresse eltűnt testvérét. A regényt a fiainak ajánlotta, ráadásul az alapsztorija a könyvnek a testvér megkeresése, így nem csoda, ha saját fiait is valamennyire beleírta a könyvbe: “sokat vagyok velük, sokat nézem őket, észre sem veszem, hogy mikor kapok tőlük dolgokat, ahogy azt sem veszem észre, hogy ezek mikor kerülnek bele a könyvbe. ” Társa egy amerikai katona lesz, akit talán kimentettek volna társai, ha nem fekete lenne.

Totth Benedek: Az utolsó utáni háború

Magvető, 2017, 336 oldal, 3499 Ft

 

Totth a könyv írásakor elmélyedt a háborús regényekben és a háború reprezentációjában is. Olyan világban élünk, amikor a háború a mindennapok része még a valódi háborúktól messze is, hiszen ömlenek a hírek, minden eseményről percek alatt kikerülnek twitek, videók, Facebook-posztok, az újságokat épp aktuálisan Észak-Korea atomfenyegetései határozzák meg, kikapcsolódásként meg olyan filmeket nézünk, amikben folyamatosan ölnek, esetleg háborúznak. Totth eredeti archívokat nézett, videókat és fotókat. A testvérpár közül az egyik fiút Sebastiao Salgado képe ihlette: a délszláv háború idején lefotózott egy szőke kisfiút egy mezőn. De hatott rá Jeff Wall kanadai fotós is, aki beállított képeket készített színészekkel és neki van egy Dead Troops Talk című fotója.

A beszélgetés napján jelent meg a Holtverseny francia fordítása, ami a Döglött patkányok címet kapta. A fordítást egy motivált, lelkes francia házaspár készített: “ha ők nem találják meg és nem karolják fel ezt a könyvet, és nem nyomatják a kiadónál, akkor nem lett volna ebből semmi. De kaptam támogatást már helyekről is, a kiadó is megtette amit tudott, a Balassi Intézet is besegített, szóval egy közös munka, amiben a motor az a fordító.”

A nihil még soha nem volt ilyen szórakoztató

„Az új elkerülőn tépünk, amikor Kacsa hátrafordul és megkérdezi, hogy hol a faszban vagyunk, de persze mindenki kussol, mert fingjuk sincs, gondolom, vagy nem akarnak valami baromságot mondani, nehogy összezavarják, és még jobban eltévedjünk." (Totth Benedek: Holtverseny, első mondat) Jézusom, mi ez, villan be az első mondatok után, de utána már csak arra tudok gondolni, hogy csak el ne rontsa, el ne rontsa.

Totth hosszú évekig műfordítóként dolgozott, például az ő nevéhez fűződik Cormac McCarthy posztapokalitpikus regénye, Az út is. A fordítással alapvetően új könyv jön létre, mondani sem kell, mennyire sok függ egy könyv életétől a fordítás. Totth most először ült a másik oldalon, ha készül angol fordítás, akkor könnyebb dolga lesz, de a franciánál nem így volt: “Furcsa volt a másik oldalról belelátni, hogy fogtam egy könyvet, amire rá volt írva a nevem, de nem tudok franciául, a Mekit tudtam hogy írják, odáig eljutottam, de nagyon érdekes volt úgy ránézni, hogy ebből én egy szót sem értek, de mégis valahol ezt én írtam.” A fordítók legnehezebb feladata a Holtversenyben olvasható kreált szlengnek a francia újraalkotása volt, meggyűlt a fordítók baja vele.

A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron október 20-án mutatja be új regényét, Az utolsó utáni háborút Totth Benedek, ezért mi előzetesen kikérdeztük, mi történt vele a Margó-díj óta. Az élő beszélgetés szerkesztett leirata olvasható itt, de a beágyazott videón az egész beszélgetés meghallgatható.

Két évvel ezelőtt a Margón megnyerted az első Margó-díjat a Holtverseny című könyveddel.

A Margó-díj megforgatta rendesen a világot. Nemcsak a díj, hanem a könyv maga felkavarta az állóvizet, amiben ültem akkoriban szakmailag. Akkor már tizen sokadik éve toltam lent a pinyóban a műfordítást, ami egy ideig nagyon jó móka volt, mert imádtam csinálni, de hát ilyen mennyiségben szerintem nem lehet büntetlenül nem lehet, nagyon sokat kivett belőlem. Szerintem az utolsó pillanatban estem át ezzel a regénnyel a célvonalon. 2014-ben jelent meg a könyv és 2015-ben jött a Margó-díj. Abban az egy évben is nagyon izgalmas dolgok történtek, az pedig rátett még egy lapáttal. Egy könyvnek van három hónap, félév esélye, hogy megragadjon a könyvpiacon, és onnantól nem szokott csoda történni, de a Holtversennyel ez az egyik csoda volt, ami történt, utána még volt jó pár, és még nem tudom, mi lesz.

Az első könyvet megszüli az ember, a másodiknál van egy para, hogyan esik neki az író. Te erősen lobbizol azért, hogy egy legjobb második regényért járó díjat is írjon ki a Margó.

Amúgy ez a második regényért járó díj nem saját ötlet, Angliában van ilyen díj. Szerintem ez egy nagyon jó ötlet, mert a második regény ugyanolyan nagy szívás lehet, mint az első. A Holtversennyel nagyon hosszú évekig küzdöttem, írtam, átírtam, újrakezdtem, kidobtam, feladtam, újrakezdtem. A második könyvnek úgy álltam neki, hogy ha először megcsináltam, akkor másodszor is menni fog simán és akkor nekiálltam írni. Aztán rájöttem, hogy ez baromira nem lesz ilyen sima. Egyszer Danyi Zoltánnal beszélgettem egy rendezvényen, aki épp egy új könyvön dolgozik, és én nagy pofával mondtam, hogy már kitaláltam ezt a nyelvezetet a Holtversenynél, tök jól működik, minek feszüljek meg, hogy újat írjak, van még ebben egy könyv és elkezdtem írni így, de mondjuk egy fél éves küzdelem után rájöttem, hogy ez nem megy. Ezt sem magammal nem tehetem meg, sem azokkal, akik majd olvasni fogják. Az nem megoldás, hogy ugyanazt a poént elsütöm még egyszer, másrészt meg meguntam, mert túl sokáig írtam a Holtversenyt ahhoz, hogy azt kimerítsem. Ez volt az első próbálkozás, volt egy második, abból maradt egy kézirat, jegyzet vagy fájl.  Az utolsó utáni háborúról azt szoktam mondani, hogy a harmadik második regény, harmadik próbálkozásra átvittem a lécet. Ez az utolsó elkeseredett próbálkozás volt, mert úgy voltam vele, hogy ha ez most nem jön össze, akkor a büdös életben nem lesz belőlem félíró, de még negyedíró sem. Egy könyvet bárki meg tud csinálni, az egy irodalmi közhely, a második pedig egy vízválasztó. Kellett hozzá egy kezdő lökés: a Cser Kiadó meg a Hévíz folyóirat 56-os antológiájába írtam egy novellát, a Fekete katonát, abból bomlott ki ez a történet, de a végére nagyon elszakadtam már a novellától. Küzdelmes volt és nagyon kíváncsi vagyok rá, mi lesz a sorsa ennek a könyvnek. Érdeklődve várom a reakciókat, hogy akik a Holtversenyt szerették, azok hogyan fogják fogadni ezt.

A könyv harminc százalékát olvastam el eddig, még nincs meghatározva, hogy hol és mikor járunk. Van egy fiatal srác, lent élnek a föld alatt, néha feljönnek, akkor sem jó az életük, nagyon lepusztult a világ, nem tudják hány óra van. Egyszer csak a fiatal srác találkozik egy padláson egy fekete katonával, arról szól a regény, hogy ez a két ember mit kezd egymással. Ehhez képest mi volt meg abban az 56-os novellában?

Ott a vége teljes pusztulás volt, nem akarok spoilerezni, de ez az 56-os dolog lekerült róla. Babiczky Tibor szerkesztővel dolgoztunk szorosan, vele és a kiadóval is vacilláltunk, mennyire működik az 56-os dolog, és egyre inkább azt éreztem, hogy csak karácsonyfadísz lett, van egy tank, felrakjuk a fára, van egy lyukas zászló, felrakjuk a fára. Rövidtávon még működött, az is egy posztapokaliptikus novella, itt is az a poén, hogy az amerikaiak bevonultak és kitört itt a világháború. Ez az alaphelyzet megmarad, csak az 56-os kulisszák kimaradtak, mert nekem jobban működött a szöveg általánosabban.

Ha azt mondjuk, hogy a Holtversenyre Bret Easton Ellis volt hatással, akkor erre Cormac McCarthy.

Az út nagy hatással volt erre a regényre . Őt fordítani egy csodaszép feladat, nagy kihívás, de abba bele is lehet makkani, ha az ember komolyan veszi. Ez fordítói stratégiák, lelki alkat kérdése, én mindig nagyon beleengedtem magam a szövegbe. Ez nem mindig tesz jót a szövegnek, ezt utólag már felülvizsgáltam, de sem olvasni, sem fordítani, sem írni nem tudok máshogy, csak ha nagyon beleengedem magam. Az út komoly sebet ejtett rajtam, amikor fordítottam akkor született a nagyobbik fiam és az egész összekeveredett bennem, az apa-fiú dolog a könyvben és a valóságban. Ahogy elkezdtem ebben a világégés utáni környezetben a szereplőimet terelgetni, a hamu itt is előjött. Átvettem ilyen apró kis dolgokat. Az amerikai irodalom nekem nagyon fontos, már az egyetemen is ezzel foglalkoztam. A másik regénye, az Átkelés is nagyon fontos volt. Ha kérdeznek, mindig ezt a két könyvet mondom, ezek meggyűrtek rendesen, most beleraktam ezeket a könyvbe.

 

Cormac McCarthy: Az út - részlet

Cormac McCarthy: Az út, Fordította: Totth Benedek, Magvető kiadó, 288 oldal, 2990 Ft Február 1-jén megjelenik Cormac McCarthy Az út című regénye! „Ha a fiú nem Isten igéje akkor Isten sosem szólalt meg." Hamu szitál folyton a láthatatlan égből, ahol a nap többé sosem...

Hogy jutottál el a posztapokaliptikus háború megírásáig? Mi az érdekes neked a háborúban?

Arra kezdek rájönni, hogy a félelmeimet írom meg. Akkor tudok írni egy szöveget és akkor szeretem csinálni, ha valami nagyon mélyen megérint. A Holtversenyt gyerekként írtam, ezt pedig apaként. lehet, hogy ez nagyon banálisan hangzik, de alapvetően ez motivált. Nyílván kevés igazán előremutató tapasztalatunk van, ami megnyugvással tölti el az embert. Annyira tökös gyerek soha nem voltam, hogy elmenjek egy háborús övezetbe. Amit én írok, ami nekem fikció, az csomó helyen valóság. Volt is bennem egy ilyen kérdés, hogy mennyire etikus ilyet írni. Próbáltam, ha nem is viccesen, de ironikusan írni, közben a nyers valóság ennél sokkal durvább. A képek, amiket beleírtam, rengeteg háborús képet és felvételt néztem szétbombázott városokról, szerintem súlyos döntés, hogy ezt beleírod-e.

 

Jeff Wall: Dead Troop Talk

 

Totth Benedekkel és új regényével, Az utolsó utáni háborúval október 20-án, pénteken találkozhattok a Margón.

A Margó Live következő vendége Al Ghaoui Hesna lesz, akivel Félj bátran című új könyvéről beszélgetünk október 9-én, hétfőn 19 órakor.

 

Külön köszönet Ott Annának a pótolhatatlan segítségért.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7812939437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.