Olvass!

KönyvesBlog

Bödőcs Tibor: Nem voltam olvasó, de A Pál utcai fiúkon sírtam

2017. október 19. valuska

bodocs-4238.jpgFotó: Valuska Gábor

Az irodalmi paródiáknak komoly hagyományai vannak hazánkban, ehhez a hagyományhoz teszi most hozzá a saját értelmezéseit Bödőcs Tibor. A búcsúszentlászlói standupos stílusparódiákon keresztül lép párbeszédbe az írói nyelvekkel Addig se iszik című kötetében. A Sorstalanság egy futballakadémián, Krasznahorkai a százholdas pagonyban. Bödőcsöt irodalmi ugrópontokról, maszkokról és ledöntött szobrokról kérdeztük. És arról, miért nincs egy nő sem a könyvben. 

Bödőcs Tibor: Addig sem iszik

Helikon, 2017, 208 oldal, 2999 HUF

 

Mi volt az első olvasmányélményed, ami hatott rád?

Ami után Búcsúszentlászló már nem volt ugyanaz, mint előtte, az Tolsztoj egyik novelláskötete volt, amit a szellemi jégtörőmtől, a két és fél évvel idősebb, gitárművész bátyámtól kaptam, kb. nyolcadik után. A Bál után, A három halál, és a Kreutzer-szonáta is ebben volt. Az felforgató erejű volt. Ezzel egy időben kaphattam a tesómtól Hrabalt is, A véres történetek és legendák-at, amiben pirosak a betűk, és az írót gyalázó olvasói levelekkel kezdődik.  

Addig nem voltak fontos olvasmányok az életedben?

Itt jönne az, hogy csak a Szent Biblia, ugye? Talán a Kincskereső kisködmön... Nem emlékszem. Előtte nem volt meghatározó irodalmi élményem, addig csak burjánoztam, mint a természet vadvirága a Szévíz- völgyében. Nem voltam olvasó, de arra emlékszem, hogy A Pál utcai fiúk végén sírtam például. De jó, hogy kérdezed, ezt el is felejtettem! Pont ma beszéltünk egy barátommal arról, hogy mi történt volna akkor, ha a bátyám nem nyomja a kezembe a jó nevű orosz könyvét, vajon akkor is megindult volna a szellemem cefréjének erjedése? Azt sem tudjuk most, hogy a könyvem olvasói vajon elkezdenek-e újra, vagy először Móriczot, Márquezt olvasni vagy sem.

Ugráljunk végig a legfontosabb olvasmányélményeiden. Nekem az indiánregények után jött Rejtő Jenő, Hrabal és Kundera, Vonnegut és megérkeztem a kortárs magyar irodalomhoz, persze a kötelezők mellett, szigorúan a pad alatt olvasva. A te ugrópontjaid?

Ahogy említém, ott volt már az elején Hrabal, a búszúszentlászlói panoptikumot, amiről később a standupomat is csináltam, az ő hatására kezdtem megérteni. A középiskolában még nem olvastam nagyipari mennyiséget. Rejtőt én is olvastam, de azt is megkésve, később kapcsoltam rá, amikor felkerültem Pestre, hogy közelebb kerüljek a Kabaréhoz. Aztán mindent, ami jött, az egyik könyv hozta a következőt. Jelentkeztem a Színművészetire, de az első rostán kiestem, szerencsére, viszont az előttem álló három hónapban, ami hátra volt a felvételiig, csak a magyar szakra volt esélyem felkészülni. A gimnáziumban Haseket, Csehovot olvastam a pad alatt, a messzi zalai végekre leért az Egy nő Esterházytól. Azt egy nőtől kaptam meg. Kosztolányikat és Weöres Sándort olvastam, meg további verseket, viszonylag sokat. Először egyébként, jut eszembe, a költészet volt túlsúlyban, Babits, József Attila, Pilinszky. Nem katalogizáltam ezt még soha. Thomas Mann Lotte Weimarban ugrik még be, ami nagyon tetszett.

Írtál fiatalon verseket, novellát?

Írtam verset kamaszkoromban, persze, A délutáni fröccsök különlegessége címmel. Ahogy Weöres Sándor mondja, akkor már enyhe alkoholizmussal küzdöttem. Ezzel a dallal véget is ért akkor poézisem, mindenki jobban járt így.

Bödőcs Tibor felszabadította a bölcsészpornót

Sokféle könyvet olvastunk már standuposoktól, de egy sem mutatott túl azon, hogy az alapvetően performatív szórakoztató műfajt igyekezzenek prózára leképezni. A nyelv és a szöveg működése teljesen más egy könyvbe zárva, hiszen eltűnik mögüle a történetmesélő és mindenféle gesztus, showelem, csak a...

A magyar szak menekülés volt az életedben?

Volt az a három év interregnum a Dumaszínház indulása és a középiskola vége között, amikor nem tudtam, hogy mi lesz velem, -„gattam/gettem”.

Az egyetemen volt olyan szerző, korszak, irányzat, amire rákattantál?

Most a paródiakötet miatt olvastam életemben először szisztematikusan. Kitaláltam a szerzőt, hogy milyen rétegeket akarok rápakolni, majd amit csak tudtam, elolvastam tőle, illetve mást is. Ottlik Iskola a határon című regényének paródiájához kitaláltam, hogy waldorfos környezetben játszódik, emiatt elolvastam egy csomó Vekerdyt és néztem dokumentumfilmeket. Egy szerzőre egy hónapot adtam, és akkor kizárólag az ő könyveivel foglalkoztam. A legtöbbet Esterházytól olvastam, ráadásul hozzá jól jött Móricz, Kosztolányi, Ottlik és Mándy, és bármi, ami betű.

Minden íróhoz készítettem egy szótárt. Te mondasz egy szót, én megmondom, ki használhatta és ki nem. Amikor olvastam, állandóan jegyzeteltem, mindenkiről készült egy árnyékesszé, olyan voltam, mint egy játékosmegfigyelő a focipályák mellett. Például leírtam, milyen egy Kertész-mondat, milyen egy Parti Nagy. Orosz heteket tartottam a Pepsi Kalasnyikov megírásához, közben Leningrádot hallgattam, még Woody Allentől a Szerelem és halált is megnéztem, meg az összes Tarkovszkijt.

A korszak, irányzat kapcsán a Rabelais-tól Haseken, Hrabal-on, Bukowski-n át akár drága szerkesztőmig, Csernáig ívelő „karneváli” vonalat emelném ki. Amelyiktől semmi sem idegen, ami emberi. Nem finnyás, nem prűd, nem sznob. Ugyanakkor a finomabb Thomas Mann, a pazar Proust, a nehézsúlyú Musil sem kevésbé fontos és meghatározó élményem. Mindenevő vagyok, de nem kajálok meg mindent. Ugyanolyan örömmel tudom olvasni Hemingway rövid mondatait, mint Krúdy indázását, Hazai Attila szintetikus szürrealizmusát, ahogy Jászberényi beállt, háborús impresszióit, Bereményi telitalálatait vagy Bodor Ádám lidérces, prikulicsos remekműveit.    

A standupot történet- vagy nyelvközpontú dolognak tartod?

Nyelvközpontú, mert én nem storyteller-típus vagyok, hanem a nyelv érdekel.

bodocs-4260.jpg

Standuposként nehéz volt elengedni a szöveget? Elfogadni, hogy amit itt leírsz, az úgy is marad, nem lehet estéről-estére csiszolni?

Egész más volt, ez volt benne a jó. Régóta mondták, hogy írjam meg, amit buli-meghívókban, sms-ekben és emailekben, stand up-ban éltem ki addig. Más a színpad, az élő szó: az nincs megírva, más a hosszúsága, a ritmusa, nem lehet egy jelzőt kihagyni, ha máskor már működött, és mégis a műsor állandó forrásban van, mindig változik. Azt hiszem, hogy sokat tanultam a standupból az írásról, és az írásból a standupról. Szerintem jobb standupos lettem a két év paródiaírás után, jobban építkezem, a formát jobban érzem azáltal, hogy ezeket az óriásokat szövegközelben tanulmányoztam.

A kezedbe vetted Karinthyt, amikor készültél a kötet megírására?

Akikről írtam, azokat megnéztem Karinthynál, hogy ne írjak hasonlót. Ha belegondolsz, az irodalom természete alapvetően az, hogy az elődöt továbbviszed, át- vagy újragondolod, elszakadsz tőle, felveszed a hagyomány fonalát és megpörgeted, mert a művek egymásra épülnek. Persze valamikor az író a saját paródiáját is megírja. Pár hétig eljátszottam azzal, hogy egy olyan író vagyok, aki a móriczi hagyományt folytatja, de nem epigonként, hanem egy móriczi maszkban, az ő hangján mondtam a saját tapasztalatomat. Ami egyébként sokszor egybeesik Móriczéval. Biztos az elvetélt színészetem is benne volt abban, hogy ilyen álarcokat húztam magamra, ahogy mondjuk Szentkuthy is tette a Goethe, vagy Mozart álarcokkal.

Bödőcs Tibor ír olyan prózát, amihez nem kell maszkot húznia?

A standupon kívül még nem, de gondolkodom rajta, hogy paródiával, utópiával vagy disztópiával folytassam, vagy valami mással.

Dragomán tanácsolta azt kezdő íróknak, hogy olvassanak sokat, fordítsanak, hogy megértsék és megérezzék a nyelv működését, a szerkezet felépítését. Bizonyos értelemben te ugyanezeket végzed el, te is fordítasz.

A fordítás más értelemben is fontos a szövegeimben, mert Proustot disznóvágásra, Ottlikot a Waldorfba, Krúdyt gyereknevelésre, Kertészt a fociakadémiára vittem el.

"Én ezeket az alkotókat nem lobogóként akarom kitűzni, hanem tanulni szeretnék tőlük", mit szeretnél tanulni?

Hrabalból írtam a szakdolgozatomat, a zeneiségét szeretném megtanulni, az ismétléseket, ahogy úgy tűnik, mintha népi áradás lenne, miközben zeneileg nagyon pontosan fel van építve. Tényleg olyan, mintha melódiát hallgatnánk egy városkáról, ahol megállt az idő. Szomorúság és életöröm, amely motívumok ritmikusan rendre visszatérnek. A hétkötetes Proustból még másfél kötet van hátra, a barokkos áradása és a pszichológiája izgalmas. Mándy tűpontos megfigyelései, Ottlik eleganciája, Márai hajlíthatatlansága, Móricz igazságkeresése: van mit tanulni!

Volt olyan szerző, akinél falakba ütköztél? Nem tudtad megragadni a stílusát, nem adta könnyen magát?

Mindig volt kétségbeesés, hogy elég jó alapötleteket találtam-e ki. Például Kertészt nagyon jelentős írónak tartom, a stílusa is adja magát ehhez a kötethez, de az kérdéses volt, hogyan lehet hozzányúlni, hogy ne a témáján csattanjon az ostor, hanem a stílusával játszam el. Súlyos az eredeti történet. Óvatosan áthelyeztem a fociakadémiák univerzumába. Egy kamasztörténet is benne van a regényben, akár egy Adrian Mole is, szörnyű körülmények között. Arról is szól a könyv, nekem, hogy milyen rosszul csinálják a felnőttek az életet.

bodocs-4228.jpg

Vissza tudtál állni a stílusparódiákról az örömteli olvasásra?

Bukowskit olvastam most, hármat is, kár, hogy kimaradt. A finom stílművészek után jó volt olyat olvasni, ami látszólag anti-irodalom, de mégis irodalom a javából. Azt írtam Csernának, hogy „Bukowski a varacskos Szindbád”, a nők ugyanazok, mint a Szindbádban, csak Szindbád enyhén Budweiseres - hányásszagú.

Miért nincs nő a könyvben?

Nem volt tudatos, a határidő szorított. Szabó Magdát és Virginia Woolfot meg lehetett volna írni. De nincs Joyce se, miért nincs? Mea culpa! A bemutatón is mondtam, hogy ha már felvetődik, hogy nőíró vagy férfiíró, az már fura, mert jó írókat válogattam. Spiró sincsen benne, se Bulgakov. Jóval kevesebb jó nőíró van statisztikailag, és nem azért, mert kevésbé lennének rá alkalmasak, hanem a társadalmak berendezkedése miatt. Kaffka Margit is milyen nagyszerű író, Színek és évek, oh! Egyébként Karinthynál mennyi nő van? Szálinger Balázs épp ma adta kölcsön az Így írtok ti második kiadását.  

Most le tudjuk zongorázni, mi változott száz év alatt a magyar irodalomban (Bödőcs előveszi a könyvet, kinyitja a tartalomjegyzéknél - vl).

Egy nő van, Kaffka Margit. Erdős Reneé, kettő.  

A stílusparódiáiddal ledöntesz szobrokat, hogy a helyükre újakat állítsál. Az első, Hamvas Béláról szóló írásodtól eljutottál addig, hogy egy kötet összeállt. Mi történt a kettő között?

Nem írok naplót, nem tudom. A feleségem elvitte a gyerekeket kirándulni, én otthon maradtam egy üveg borral, olvastam a Patmoszt, és nagyon felbőszített ez az ex cathedra dolog, meg az aranykor, hogy régen minden jobb volt. Nem tudom, miért kezdtem el erről írni. Elküldtem Szálingernek, ő a Csernának, aki azt írta, hogy szájbakúrt jó, majd megjelent a Hévízben. A lapbemutatón Thuróczy Szabolcs olvasta fel, mert én nem mertem. A szalagavató óta nem olvastam fel semmit.

Azért ezt nem gondoltam, hogy ennyi év színpadi rutin után stresszelsz, ha fel kell olvasnod a szöveged ötven ember előtt az Élesztőben. Ekkora tétje van számodra az irodalomnak?

Törőcsik Mari mondta, hogy a színészethez micsoda szemérem kell, és a normális ember akkor is szemérmes, ha ezzel foglalkozik. Nyilván az exhibicionizmusom nagyobb, mint az átlagé, ez az elmúlt tizenöt évben kiderült, de mégis van bennem szemérem. A bemutatón már felolvastam, belejöttem. Éreztem, amikor Móriczot és Örkényt felolvastam, hogy hallgatnak és figyelnek, azért vannak csendben, és nem hiányzott a nevetés minden mondat után. Én a standupban Motörhead-koncertet nyomok, olyan zúzás van, hogy ritkán van ekkora nyugi. Lenne még kedvem felolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr2713026366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.