Olvass!

KönyvesBlog

A filozófia az élet evidenciáinak állandó megkérdőjelezése – Vajda Mihály a Margón

2017. október 23. Rostás Eni

margo_l1a2561.jpgFotó: Németh Dániel / Margó Irodalmi Fesztivál

A filozófia nem különálló diszciplína, hanem egy olyan gondolkodásmód, ami az útjába kerülő bármit úgy próbálja megközelíteni, ahogy az evidenciák nem teszik, mondja Vajda Mihály, majd a rögtönzött Bevezetés a filozófiába kurzus után bevallja, hogy már csak akkor olvas filozófiai szövegeket, ha elküldik neki véleményezésre, örömét sokkal inkább az irodalomban leli. Új kötetét, a Magvető Tények és tanúk sorozatában megjelent Szög a zsákbant sem tartja filozófiai munkának, műfaja szerint emlékirat, íve szerint gondolkodástörténet – bemutatja, hogyan jutott el a marxizmustól a személyes emlékezet filozófiájáig. A kötet tényleg szögnek tűnik a Kalligramnál megjelent négykötetes válogatott művek-sorozathoz képest, amelynek darabjai, ahogy Vajda margós beszélgetőpartnere (és doktorandusa), Deczki Sarolta megjegyzi, külön-külön is képesek lennének emberélet kioltására. 

Az alkotói folyamat elején Vajda elkezdett esszéket írni az élete olyan csomópontjairól, amelyekről azt gondolta, hozzájárultak a gondolkodása alakulásához. A hetvenes évek végéig jutott, és bár nem a történelmet akarta felmondani, lett bennük család, holokauszt, ’56, rendszerváltás, jött a brémai időszak és végül a debreceni, ahol a Dialektikus és történelmi materializmus tanszékből a rendszerváltás után hirtelen Filozófia tanszék lett. Amikor rájött, hogy már nem tud esszéket írni az életéről, eszébe jutott barátja, Kardos András, akivel 1977 óta egészen a mai napig tart a beszélgetésük, és a monológ a kötet második felére dialógussá fejlődött. Deczki emlékeztet rá, hogy mostanában számos olyan napló jelent meg, amelyek középpontjában a hallgatás áll, és az volt az érzése, hogy Vajda is ezt a hallgatást akarta megtörni emlékirataiban, hiszen olyan dolgokról beszél, amikről korábban ilyen formában alig esett szó – kitalál egy történetet a szüleinek, elmondja az igazságot a Budapesti Iskoláról.

Vajda Mihály: Szög a zsákból

Magvető, 2017, 368 oldal, 4499 HUF

 

A hallgatás megtörése nemcsak lélektani szükséglet volt, filozófiai relevanciája is van, mondja Vajda, azzal, hogy megtöri a hallgatást, valójában azt a felszínes evidenciát töri meg, hogyan lesz valakiből filozófus. A kötetben megmutatja, hogy semmilyen döntés nem vezetett idáig, egyszerűen ebbe az irányba sodorta az élet, ez volt a módja, hogy megértse, mi történik körülötte. Azt, hogy a filozófia tudomány, utoljára talán a saját indulásakor hitte el, és azóta arról is leszokott, hogy komolyan vegye. A filozófia és a világ ugyanakkor nem különálló dolgok, és bár nem állítja, hogy mostanra teljesen megértette a világot, de legalább „szabadon érteni akarhatja”.

A Lukács György körül kialakult Budapesti Iskoláról szóló szövegek kimondottan az új kötethez születtek, az iskola felbomlását ugyanis korábban még sosem írta meg, illetve megírta, csak abban a nyolcvanas, kilencvenes években született formában nem érezte megfelelőnek. Most már elismeri, hogy ő „robbantotta fel” az iskolát, amit fájdalmas folyamatnak nevez, mert döntésével a többiekkel közös életet is felrúgta. A robbantás elkerülhetetlennek bizonyult, el kellett szakadnia, hogy eljuthasson önmagához. Az iskola többi tagja ráadásul mind emigrálni akart, de ő a maradás mellett döntött, mert úgy érezte, ha egyszer belefogtak valamiféle ellenzéki gondolkodásba, akkor elviseli az ebből fakadó negatív következményeket, és csinálja tovább, ráadásul csak Ausztráliába lehetett volna menni, oda meg, nem mintha „lebecsülné a kenguruéletet”, de végképp nem akart.  

Én voltam az első, aki kimondta, hogy elege van a marxizmusból, mondja Vajda, majd hozzáteszi, hogy nem arról volt szó, hogy rájött, hogy Marx Károly egy „balfasz” volt, felelőssé tenni őt a szovjet kommunizmusért pedig egyenesen nevetséges. A Budapesti Iskola helyett szerinte inkább Lukács Körüli Társaságnak kellett volna nevezni a körüket, mert Lukácsnak nagyon fontos volt, hogy minél többen legyenek körülötte, hogy minél többen üljenek a „kispadon”, ám arra, hogy pontosan mit is jelent a kispad, Vajdának máig nem sikerült rájönnie. Lukács a társaságból csak Heller Ágnesnek volt a mestere, a többiek fiatalabbak voltak annál, hogy mesternek nevezhessék; hivatalosan semmit sem tanultak tőle, és ahogy Vajda fogalmaz, nem hivatalosan is keveset. Bár Lukács fiatalkori munkássága nagyon fontos volt a számukra, hogy valamit megértsenek a marxizmusból, a harmincas évek után született dolgai közt nem nagyon volt elfogadható. Az iskola többi tagja ugyanakkor nem szerette, ha Vajda diffamálta, ha kimondta, mit is gondol róla (ti. kommunista funkcionárius), de ő úgy érzi, egyszer meg kéne írni tisztességesen Lukács történetét. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem szerette őt, nagyon is szerette, de nem tudott mit kezdeni a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus-típusú kijelentéseivel. Ha igaza lett volna, az azt jelentené, hogy Albánia jobb, mint Svédország, de erősen kételkedik ebben, és valószínűleg az albánok is. Az utolsó találkozásukra Lukács lakásán került sor, már nagyon beteg volt, mégis ő nyitott ajtót, és még mielőtt Vajda beléphetett volna, annyit mondott: azt hiszem, maguknak mégis igazuk volt, ez (a marxizmus – a szerk.) egy zsákutca.

margo_l1a2544.jpg

Emigrálás helyett Vajda Brémába ment, ahol öt félévet tanított az egyetemen. Politikai teóriákat tanítani hívták, de őt ez már akkor sem érdekelte, bár viszonylag könnyen elmerengett Kelet-Európán, mert tudta, hogyan működik. Német baloldali körökben hamar ismertté vált, de úgy érzi, azzal, hogy hazatért, nem veszített, éppen ellenkezőleg: ha kint maradt volna, alkalmazkodnia kellett volna a nyugati filozófia által diktált trendekhez. Itthon a Debreceni Egyetemen találta meg a helyét, lett önbizalma, és úgy döntött, nem ragaszkodik a filozófia bevett sémáihoz, és úgy fog közelíteni egy problémához, ahogy szeretne, nem pedig a kijelölt utak felől settenkedve. Vajda szerint a filozófia szókratikus tevékenység, erősen összefügg a tanítással, az emberekkel beszélgetni kell, és ha ez a beszélgetés írásban történik, akkor is épp olyan közvetlennek kell maradni, mint élőszóban. Mindig nagyon fontos volt számára együttdolgozni másokkal, hiszen az ő gondolataik segítették, hogy elmozduljon és tovább tudjon lépni. Debrecenbe épp a rendszerváltás idején kerül, a bölcsészkar tele volt olyan emberekkel, akik meg akarták érteni, hogy mi is történt körülöttük, ezért felvették a filozófiát. Amikor a tanszéken létrejövő közösség formálódni kezdett, valaki megkérdezte Vajdát, hogy jó, jó, de ki fogja ezt nekik megengedni, mire ő csak annyit mondott, nem kérünk engedélyt.

Miért lehet fontos az egyén életének feldolgozása mások számára, és egyáltalán filozófiának nevezhető-e ez a folyamat, kérdi Deczki, utalva Vajda marxizmustól induló pályájának jelenkori szakaszára, amely a személyes emlékezet filozófiájára épül. Vajda azt vallja, hogy nem a saját életét kell leírnia, hanem úgy kell a világ felé fordulni, hogy tisztában van vele, így csak az fordul, aki „átélt már ezt-azt”. Ezért kerültek a könyvbe a szülei, a holokauszt, ’56, a Budapesti Iskola és az üldöztetés, ami Vajda szerint nem is volt annyira komoly. Tudta, hogy felakasztani nem fogják őket, hiába mondta neki Szigeti elvtárs (Szigeti József filozófus – a szerk.), hogy fel fogják magukat akasztani, maximum az állásukat veszíthetik el. Vajda öregnek érzi magát ahhoz, hogy bármilyen fordulat bekövetkezésének szemtanúja legyen, és azt vallja, az élet akkor veszíti értelmét, ha már nem jut az eszébe semmi új. A filozófia jövőjével kapcsolatban nem túl optimista: ha továbbra is olyan beszűkült módon csinálják, ahogy most, akkor szerinte szomorú sors vár rá.

Az izmusokkal egyetlen baja van, hogy nem annak az embernek szólnak, aki él, hanem annak, aki ezer év múlva élni fog - Vajdát ugyan még érdekli, hogy a dédunokája milyen életet fog élni, de hogy dédunoka gyereke milyet, az már nem. Négyszáz év múlva talán történik majd valami szép is a világban, még ha ő nem is hiszi, ha pedig politikában gondolkodunk, azt kellene elérnünk, hogy a gondolkodás eredménye még azoknak megmutatkozzon, akik a jelenben élnek, és ne csak majd azoknak, akik egyelőre meg sem születtek.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5113060336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.