Olvass!

KönyvesBlog

Rosa Liksom: A világ annyira rossz irányba halad, hogy többé nincs helye a humornak

2017. november 16. .konyvesblog.

noiszemmel3.jpgFotó: Kis Norbert

Monológszerű, groteszk és olykor egyenesen kegyetlen hangvételű egypercesekből áll Rosa Liksom Finlandia-díjas író  Ideglenes című kötete. A tömör és frappáns szövegek éleslátó fekete humorral ragadják meg a nyugati társadalmak visszásságait, s a peremre szorult emberek sorsát. A finn szerző szerint a jóléti társadalom az összeomlás szélén áll, és ez újra fogja éleszteni a fasizmus eszméjét. A baj szerinte már most óriási, ezért a művészet kénytelen visszatérni a realista és naturalista ábrázolásmódhoz.

Miért az Ideglenes címet választotta rövidpróza kötetének?

A könyvem címe egy nagyon híres finn dalból való, egy ötvenes évekbeli slágerből, amit nálunk mindenki ismer. Svédországban ugyanígy adtuk ki, megkerestük a legnépszerűbb helyi slágert a korszakból és azt tettük a borítóra. Azért ezt a kifejezést emeltem ki a dalból, mert mindenki ismeri, és a könyvbe is olyan történetek kerültek be, amelyeknek mindannyian részesei vagyunk. Olyan emberek történetei ezek, akik a peremre szorultak, ezért nem vesznek igazán részt a társadalomban, a politikában és a szociális életben.

Főleg azokról írt, akik a függőség, munkanélküliség vagy egyéb nehézségek miatt szorultak ki a szociális térből. Az volt a célja, hogy a társadalom anomáliáit ragadja meg?

Igen, írni akartam a szegényekről, az egyedül hagyott idősekről, a prostituáltakról és azokról, akik vidéken élnek majdnem üres falvakban. A könyvemben mesélek távoli helyekről és a városi életről is, de mindenről nagyon sok humorral.

Rosa Liksom: Ideglenes

Fordította: Jankó Szép Yvette, Noran Libro, 2017, 180 oldal, 2900 HUF

 

Fekete humorral.

Így van. Azért írtam meg ezeket a történeteket, mert a nyugati világban az emberek két osztályra oszlanak: miközben a gazdag emberek egyre gazdagabbak lesznek, a szegények egyre szegényebbek. A köztük lévő szakadék minden nappal növekszik. Az északi országokban volt egy eszménk az egyenlőségről és a jóléti társadalomról, és mindkettő nagyon fontossá vált számunkra. Ennek a lényege az volt, hogy minden gyerek ugyanazt az oktatást kapja, minden embernek ugyanolyan lehetősége van egyetemre menni és karriert építeni és mindenki dolgozhat a társadalom bármely szintjén, legyen akár nő, akár férfi. De most ez a rendszer össze fog omlani az egész világon. A helyzet azért szörnyű, mert, ha a gazdagok és szegények közötti megosztó folyamat fennmarad, az fasizmushoz fog vezetni, ugyanis ez az állapot erős nacionalizmust fog generálni az emberekben, s felébred az igény az erőskezű vezetőkre. Már most feltűntek Európában a fasiszta, illetve szélsőjobboldali pártok, akik máris részesei a politikának. A második világháború óta először hallani kormánytagok szájából, hogy koncentrációs táborokra lenne szükség a menekültek számára. A helyzet nagyon rossz és csak egyre szörnyűbb lesz. Azért írtam meg ezt a könyvet, mert meg akartam érteni, hogy miért gondolkodnak az emberek úgy ahogy, miért elégednek meg az egyszerű válaszokkal. Azokról írtam, akik a szélsőjobboldali pártokra szavaznak, annak ellenére, hogy tulajdonképpen maguk ellen, a saját jobb jövőjük ellen voksolnak.

Ezért alkalmazott abszurd ábrázolásmódot?

Ez a stílusom. Már lassan harmincöt éve írok, és már az első írásaimban is a fekete humort és az abszurd hangvételt használtam, hogy a valódi problémákat jobban meg tudjam ragadni, és könnyebben befogadhatóvá tegyem az olvasók számára. Amikor ilyen nehéz és kemény dolgokról olvas az ember, jobb, ha nevetni is tud rajta. Ezeket a történeteket egyébként felolvastam Helsinki külvárosában buszokon, kocsmákban és éttermekben is. Olyan helyeken, ahol azok ültek, akikről meséltem. Elképesztő élmény volt, mert ezek az emberek egyébként nem nagyon olvasnak könyveket. Egy részük nem is tud olvasni, legalábbis nem túl jól, nagy részük pedig alkoholista, drogokat használ, az élete zűrzavaros. Amikor felolvastam a szövegeket nagyon boldogok voltak, azt hajtogatták, hogy az ő éltűket írtam meg. Pedig én az hittem, nem fogják szeretni ahogy róluk írok, sőt, attól tartottam, hogy üvegekkel fognak megdobálni. De ehelyett tapsoltak, és örültek neki, hogy valaki végre az ő életükről is írt. Megértették a könyv humorát is.

Minden szövegben más dialektusban szólal meg az elbeszélő. Hogyan alkotta meg a különböző nyelvi regisztereket?

Nagyon érdekelnek a dialektusok és a nyelv különböző rétegei, ezért könnyen tudok alkalmazkodni hozzájuk. És természetesen nagyon sok ilyen embert ismerek, rengeteg olyan barátom, ismerősöm van, akiről írtam. Mivel mindennap találkozom velük, nem jelentett problémát utánozni őket. Nem minden történetben, de a legtöbben finn szlenget használtam.

A történetek főszereplői sokszor érzelemmentesen viszonyulnak az őket ért sorscsapásokhoz, ahogy a saját cselekedeteikhez és azok következményeihez is. Miért ábrázolta ilyen kegyetlennek őket és a sorsukat?

Azért, mert az élet is kegyetlen. A külvárosban és a távolabbi helyeken legalábbis az, hiszen ott olyan szegény férfiak és nők élnek, akik mindenüket elveszítették. Ők az elvesztegetett emberek harmadik generációja, már a nagyszüleik és a szüleik is alkoholisták voltak. Az élet pokol. Ezek az emberek gyermekkorukban nem tanultak semmit az érzelmekről. Vannak fiatalok, akik iskolázatlanok, munkanélküliek, szörnyű családban élnek és nincs pénzük. Rossz a helyzet és ebből előbb-utóbb nagy felfordulás lesz.

'Azok az írók, akik a nők problémáit írják meg, mintha nem is léteznének' - Európa női szemmel

Fotó: Kis Norbert/Margó Irodalmi FesztiválA Margó Európa női szemmel című programján négy írónő - Dora Csehova (Nem akartam Lenin lenni, Csehország), Hatice Meryem (Törökország), Rosa Liksom (Ideglenes, Finnország) és Hidas Judit - beszélgetett többek között arról, hogy hazájukban milyen a...

Az emberi sorsok mellett néhány állatmese is bekerült a kötetbe, ezekkel mi volt a célja?

A homo sapiens egy szörnyű faj, leromboltuk a világot. Az utóbbi öt-tíz évben értettük meg a kutatásoknak köszönhetően, hogy az állatok sokkal több mindent tudnak és értenek, mint gondoltuk. Minden alkalommal, amikor a tudósok többet tudnak meg az állatok tudatáról, fantasztikus felfedezéseket tesznek. Az állatoknak hihetetlen érzékeik vannak, sok olyan is, amellyel mi, emberek nem rendelkezünk.

Találkozott esetleg Örkény István nevével, aki önhöz hasonlóan egyperces novellákkal futott be?

Igen, most már tudom, hogy a hatvanas években Magyarországon volt egy író, aki szintén rövid történeteket írt, de amikor a nyolcvanas évek elején elkezdtem a pályám, még nem ismertem őt. Volt egyébként egy orosz író is a korai húszas években, aki szintén ezt a műfajt képviselte, az ő műveit nemrég finnre is lefordították. Rövid szövegeket írni egyébként nem könnyebb vagy nehezebb a regényírásnál, csak másmilyen. Úgy képzelem, hogy minden egyes történetemből tudnék írni egy kisebb regényt is, de mivel nincs olyan sok időm, hogy meg tudjak írni ötvennyolc könyvet, jobbnak láttam rövidre fogni.

Posztmodern művésznek tartja magát?  

Az voltam, amikor elkezdtem a pályámat a nyolcvanas években. De ma már ennek a korszaknak vége; a világ helyzete annyira rossz, hogy többé nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy a posztmodernnel játsszunk, muszáj visszatérnünk a realizmushoz és a naturalizmushoz. A helyzet minden nappal rosszabb és rosszabb, ezért olyan témákról kell írnunk, amik igazán relevánsak. Az új regényemben, amelynek finnül Everstinna a címe, éppen ezért nem viccelődök, nincs benne fekete humor sem. A fasizmusról szól, ahol nincs helye az iróniának.  

Szerző: Forgách Kinga

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr8713283373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.