Olvass!

KönyvesBlog

Nádas: Miklós nem tudott volna Alaine nélkül élni, nem is akart

2017. december 09. valuska

Fotó: Valuska Gábor

 

Polcz Alaine-t és Mészöly Miklóst Örkény István a legszebb emberpárnak nevezte. Kapcsolatukról már eddig is elég sok információt kaphatott az érdeklődő olvasó, de idén megjelent a Jelenkornál Nagy Boglárka szerkesztésében ötvenévnyi levelezésük A bilincs a szabadság legyen címmel. A 900 oldalas kötet egy kapcsolat mélyére ás le, de az ismert és kanonizált szerelemtörténet sokkal nehezebb és szebb is egyszerre. Nádas Péter Mészölyék közeli barátja volt, őt kérdeztük a levelezésről, illetve a kapcsolatukról.

A bilincs a szabadság legyen - Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948 – 1997

Jelenkor, 2017, 894 oldal, 5999 HUF

 

A kötetben olvasható esszéjéből az derült ki számomra, hogy míg Mészöly a szellemi atyja volt, Polcz úgy tekintett önre, mint egy titkos szövetségesre. Bonyolult hármas lehettek.

Szerintem semmi bonyodalom nem volt. Egymással szemben nem voltunk bonyodalmasak. Erősek voltak a konfliktusaink. Nem kell föltétlenül elhallgatni. De minden barátságnak és minden szerelemnek megvannak a maga konfliktusai. A nézetek és az alkatok közötti különbségek jelentkeznek így, meg szakmai gondként akár korszakos gondok is. A kérdés ilyenkor nem az, hogy melyikünk az erősebb, vagy melyikünknek van igaza, hanem inkább az, hogy a konfliktus személyes-e vagy szimptomatikus, s ezeket a szinteket a reflexió érdekében sikerül-e egymástól elválasztani.  Én jobban szeretem, amikor a konfliktus nem személyes, amikor nem az alkat, hanem a nézet vagy a meggyőződés ütközik. Mert amikor felismerem egy konfliktus szimptomatikus jellegét, akkor nem csak a másik ember alkatának plasztikáját látom világosabban, hanem a személyesben akár az egész korszakot. Miklóssal voltak egészen parányi konfliktusaim,  úgymond összezördüléseim, de voltak jelentősek is, amelyeket végső soron nem is tudtunk megoldani, legfeljebb türelemmel viseltük. Hol az egyikünk viselte türelemmel, hol a másikunk. Ha egyikünk sem, akkor Alaine vagy Magda békített. Alaine-nal kis konfliktusaim soha nem voltak, mindennapi ügyekben akadálymentesen közlekedtünk egymással, de voltak jellegzetesen nagyok, amelyeket végül egyáltalán nem tudtunk megoldani. Alaine-nal megszakadt a barátságom. Miklóssal erősen szakadozott lett, de a belső kapcsolatunk soha nem szűnt meg, betegsége ellenére is fennmaradt. Néhány héttel a halála előtt, amikor a felfogása már alig működött, habár az érzékei még működtek, odáig ragadtattam magam, hogy megfogtam a kezét. Beszélgetni már nem tudtunk.  Érzékelte, hogy valamit mondok, kérdezek, de nem tudta többé eljuttatni a tudata megfelelő helyére. Nem találta a helyet. Talán nem volt többé hely, s ez nagyon fájt neki. Érzékelte, hogy valami nem sikerül. Jobbnak tűnt hát nem beszélni. Kéz a kézben ültünk nagyon sokáig.

Mészöly Miklós és Polcz Alaine 1956 áprilisában Visegrádon (Kép forrása)

Hogy került ilyen közel a Polcz-Mészöly házaspárhoz?

Miklós kezdeményezte. Én az író-író kapcsolatnak nem vagyok nagy barátja. A szakma inkább eltávolítja a barátokat, akkor meg minek erőltessük. Ez a szakma a személy autonómiáján van megalapozva, amiből a barátság vagy a szerelem miatt sem engedhet az ember. Miklós valamelyik könyvéről írtam egy kritikát, ezt levélben megköszönte, és nagyon barátságosan megjegyezte, hogy figyeli, miket írok én, tetszik is neki, hívjam fel. Nagyon hosszú idő telt el, mire rá tudtam venni magam arra, hogy felhívjam, azután náluk találkoztunk a Városmajor utcában. Talán az első beszélgetésünkön Alaine nem volt jelen. Erre nem emlékszem pontosan, talán nem is tartózkodott a lakásban, talán csak néhány óra múltán érkezett meg. Munkából érkezett. Éppolyan ellenállhatatlan volt vele a kapcsolatom, mint Miklóssal, akivel szemben azért még erősen működött a tartózkodásom. Alaine-nal szemben nem volt ilyesmi. Két férfi között mindig komplikáltabb a viszony, mint egy férfi és egy nő között. Mindketten ugyanolyan erős hatást gyakoroltak rám, mindkettővel rögtön saját nyelven tudtam beszélni, illetve ők velem a saját nyelvükön. A két nyelvnek és a két viszonynak a fekvése nem volt mellérendelő, nem is volt felcserélhető. Önálló nyelvek voltak, ahogy ők egymás mellett is önállóak maradtak. Alaine-t nem azért érzem a mai napig közel magamhoz, mert Miklós felesége volt, s fordítva még kevésbé. Mindekttőjüket a maguk formátumában szerettem, vagy szeretem a mai napig, s ezzel így voltak ők is, ami igazán nagy ajándék volt az életünktől.

Hirdetéskmagazin_efi_2017.jpg

A levelezésükből az derül ki, hogy miközben együtt voltak, sok időt töltöttek külön, de mintha ez segítette volna a problémáik feldolgozását, a kapcsolat kiteljesítését.

A népi bölcsesség szerint a jó kapcsolat titka a tartós távollét. Bár ez nem minden kapcsolatra áll. A kevésbé nagyléptékű kapcsolatok a hosszú távú távollétektől tönkremennek. De az olyan kapcsolatok esetében, amilyen az övéké volt, azaz életre szóló és megszakíthatatlan, minden másként történik. A kapcsolat még akkor is megmarad, ha a felek állandóan meg akarják szakítani. Például azzal is, hogy nem utaznak együtt, hiszen nincsenek fáslival összekötve. Nem is kívánják, hogy a másikhoz legyenek kötözve. Vannak ugyan szimbiotikus párok, de ők nem szimbiózisban éltek, hanem sorsszerű és végzetes volt a találkozásuk. Egymásra voltak utalva. Akadályozták is egymást. Ebben is egymást segítették. Egymásból éltek, egymást ölték és tönkretették. Egymást ették. A másik nélkül nem voltak el.

„Egész lényeddel hasonlítani és emlékezni" - Polcz Alaine és Mészöly Miklós szerelme

Polcz Alaine és Mészöly Miklós (kép forrása)A presszóban ücsörgő jóképű férfinak azonnal megakadt a szeme az ajtón belépő lányon. Nem is csoda, hiszen a nő szépsége még úgy is feltűnő volt, hogy nem divatos holmikat, hanem csak egy kopott, több számmal nagyobb...

Miért voltak ennyire egymásra utalva?

Mert vannak a világon ilyen kapcsolatok. Nem tudom miért. Ezek  a nagy találkozások. Emberek olykor úgy élnek le egymás mellett akár egy hosszú életet, hogy nincs igazán közük a másikhoz. Nekik nagyon sok közük volt egymáshoz, a szó minden értelmében sok közük. Pontosan nem tudnám megfogalmazni, hogy mennyi és miért. Ezt ilyen esetekben talán maguk a szereplők sem tudják. Ha együtt látta őket az ember, akkor látszott, hogy fizikailag is mennyire egymásra vannak utalva. Vannak ugyan negatív kapcsolatok is, amikor két egymásra utalt ember annyira öli a másikat, hogy leépítik a kapcsolatot, és még akkor sem tudnak elválni. Ebben az esetben nem erről volt szó. Egymásra voltak utalva, de ebben is az alkatuk szerint volt különbség közöttük. Valószínűleg Miklós nem tudott volna Alaine nélkül élni, nem is akart, s ezért még Alaine akarata ellenére is kitartott Alaine mellett. Irodalmi tevékenységében is rengeteget köszönhetett Alaine-nak. Elképzelhetetlen nélküle az emberszemlélete. Miklós talán jóval többet tudott Alaine-nál az emberi tulajdonságokról és az emberi alkatokról, egy fikarcnyi naivitás nem volt az emberszemléletében. Alaine pedig az alkata szerint, de vállaltan, tudatosan, szándékosan, a saját realitásérzéke ellenében volt naiv. Neki ellenben szerkezeti tudása is volt az emberi lélek működéséről, s ilyen tudással Miklós nem rendelkezett, Alaine-től kölcsönözte. Alaine lélektani nyersanyagot szállított neki. Hol tudatosan, hol öntudatlanul. Elég volt hazaérkeznie és Miklósnak elmesélnie, hogy mi minden meg nem történt vele. Miklós egyik legnagyszerűbb  könyve, a Pontos történetek útközben Alaine történeteiből épült. Az atléta halála két hőse sem elképzelhető a két személy nélkül, habár a könyv igazán nem önéletrajzi jellegű.

Tudja úgy olvasni Mészöly és Polcz életműveit, hogy elvonatkoztat attól, hogy ismerte őket a mindennapokban?

Persze, hogy tudom. Polcz Alaine életművét minden további nélkül, habár neki is nagyon sokat köszönhetek, tanultam tőle, építkeztem belőle. Az életmű pszichológiai traktusának semmi köze nincs Miklóshoz. Miklós nem is értette igazán, hogy Alaine mit csinál, olykor egyenesen mulatságos volt, ahogy Alaine tudományos fogalmait vagy szakmai nyelvét mégis használta. Tudta viszont, hogy Alaine nem tud írni, úgymond nem az írás az erőssége, hanem a szóbeli elbeszélés. Amíg Miklós felfogása tisztán működött, Alaine nem is merészelt volna írni. Ha írt valamit, akkor Miklós már az első mondatnál elakadt, veszekedni kezdett vele miatta. Így aztán Alaine inkább magnóra mondta a szövegeit. Valamennyi könyve magnóra mondott szövegeken van megalapozva. Vannak közöttük fontos szövegek, mint például az Asszony a fronton, és vannak kevésbé fontosak, ami nem jelenti azt, hogy a közönség ne olvasta volna, vagy ne olvasná most is szívesen valamennyit. Mindenképpen elbeszélések, olykor igen sok bölcsességgel és éleslátással megáldva, de a beszélt nyelvhez több közük van, mint az írotthoz. Miklós szövegeiből pedig a mai napig dolgozom, foglalkoztatnak a szempontjai, de jócskán eltávolodtam tőlük. Vitáink és  fájdalmas konfliktusaink forrása éppen az eltávolodási folyamat volt, az autonómiáért folytatott küzdelem.

"Semmisítsd meg az utolsó leveleimet, soha ne tartozzon másra" - mondta Mészöly Polcznak. Ötven év levelezése jelent meg a kötetben, felmerül a kérdés, hogy ők vajon annak tudatában leveleztek, hogy az egyszer nyilvánosságra kerül?

Én nem láttam a gyűjteményben egyetlen levelet sem, amiben felfedezhető lett volna olyasmi, ami ne tartozhatna másra. Vannak persze levelezések vagy naplók, amelyek praktikusan a közönségnek íródnak. Levelezésük nem ilyen, egyikük sem kacsingat a majdani olvasóra. Jellegzetesen magánlevelezés. Miklós ugyan azt írta, hogy semmisítse meg ezeket az utolsó leveleket, de egyrészt megsemmisíthette volna ő maga, másfelől Alaine ismerte és tisztelte az irodalom működését annyira, hogy tudja, egy olyan jelentékeny írónak, mint amilyen Mészöly Miklós, minden sora, tisztítócédulája és sajtpapírja érdekes valamilyen módon a kutatásnak és az olvasónak is. Jobban megismerjük az életművet, a személyt vagy akár az egész korszakot. Ezt az elvet tiszteletben tartva nem tartotta tiszteletben Miklós kérését, és jól tette, hogy így tette. Max Brod sem tartotta tiszteletben Franz Kafka végrendeletét, hogy semmisítse meg az életművét, Brod bolond lett volna megtenni. Nem semmisített meg semmit. Alaine átadta a hagyatékot a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, és semmilyen megkötést nem tett. Számolt azzal is, hogy ki fogják adni és ez egyáltalán nem zavarta, sőt, bizonyára örülne, interjúk tömegében kommentálná.

Mészöly elképesztően bőbeszédűnek tűnik a levelezésekben, miközben a prózájára sokkal szikárabb stílus volt jellemző.

Érdekes, hogy olyan diszkrepanciát érzékel, amit én mint kortárs és barát tudomásul vettem ugyan, a szerző jellegzetes vonásaként mégsem jutna eszembe. Azt mondhatom kapásból, mert tényleg meglep, hogy van egy ilyen jellegű diszkrepancia, hogy Miklós imádott hangosan gondolkodni és nagyon szeretett beszélgetni csaknem bárkivel, mindenkivel, élt benne egyfajta beszédesség, holott napokra, hetekre el tudott úgy vonulni, hogy egyáltalán nem beszélgetett senkivel, hallgatott, elutasító lett, csak dolgozott, gondolkodott. Minden esetre nagyon lehetett vele hallgatni is. Néha több órás sétákra mentünk némán. Ő a hosszú lépteivel ment elől, én meg ügettem utána a szigetcsúcsig és vissza. Ténylegesen létezett egy ilyen kettősség az életében. Törekedett a minden sallangtól mentes, végső megfogalmazásra, a mindenféle díszítménytől megtisztított megfogalmazásra, ami persze a stílusává vált. Ugyanakkor nagyon szeretett másokkal együtt gondolkodni, vagyis locsogni, beszélgetni. Mindig nagyon sok szenvedélyesen gondolkodó fiatalember vette körül, és velük szenvedélyesen beszélgetett. Ugyanezt a leveleiben is megteszi. Hol inkább hallgatag, el is hallgat, el is hagy, hol meg inkább bőbeszédű, hogy a dolgot körülírja, de ne nevezze meg.

A levelezésük olvasásakor úgy tűnt számomra, hogy ez a kapcsolat két szinten működött: egyfelől fizikailag és biológiailag megélnek egy szintet, egy másikat pedig szöveg szinten működtetnek. Polcz sokszor próbál reális, párkapcsolati kérdéseket felvetni. Mészölynek nagyon kézre állt, hogy a megcsalásokat, konfliktusokat nagyon szépen tudta írásban feldolgozni, megmagyarázni vagy akár hallgatni róluk.

Ilyen egyenetlenségek minden kapcsolatban adottak. Hiszen a testi kapcsolat, a jelenlétben megnyilvánuló kapcsolat azt jelenti, hogy nem csak a két ember aurája érintkezik, nem csak kisugárzásukban egyesülnek, hanem a pszichikai és fizikai kapcsolat együttállása is állandó. Ami közel sem ad azonos felületet az intellektuális érintkezésükkel. És nem azonos azzal sem, ahogyan hatalmilag érintkeznek. Hatalmi viszonyuk egy harmadik aspektusa lesz a kapcsolatnak. A szerelem, az együttélés állandóan hatalmi harc is. Is. Ezt hangsúlyozom.  Ezt a nagyhatalmi harcot a kívülállók többnyire úgy látták, mintha Miklós lenne a hatalmasabb,  olykor hatalmaskodó. Alaine a gyönge nő. Valójában fordítva volt. Alaine volt a hatalmasabb, és bizonyos értelemben szerelmileg  ő volt a közönyösebb. Miklós volt a szenvedélyesebb és a sérülékenyebb. Alaine háborús sérülései eleve nagyon nagyok voltak, gyógyíthatatlanok. Miklós sérülései más jellegűek, nem annyira fizikaiak, inkább lelkiek. Ez egy adott különbség volt közöttük. Két háborús sérült találkozott, két intellektuálisan és érzelmileg erős ember, de kettőjük  közül Alaine volt az erősebb. Ami elég gyakran így van. A férfiak olyan hatalmi pozíciókat építenek ki maguknak, amelyek a nők számára idegenek,  mégis ők maradnak alávetett helyzetben és ezt még észre sem veszik.

Mészöly és Polcz kölcsönösen megérezték, ha a másikkal valami kivételes történt

Mészöly Miklós és Polcz Alaine 1956 áprilisában Visegrádon (Kép forrása) Az idei ősz egyik irodalmi szenzációja volt a Mészöly Miklós és Polcz Alaine 50 évnyi levelezését bemutató A bilincs a szabadság legyen, melyből nemcsak a házaspár, de szocializmus és a rendszerváltás időszakának mindennapjait is megismerhetjük.

Az esszéjében megemlíti, hogy Mészölyék a lakásukban folyamatosan harcoltak a terekért, mintha Mészöly így is próbált volna uralkodni.

Amikor együtt laktunk a bérleményünkben, Kisorosziban, akkor Miklós egy idő után a közös konyhát is el akarta foglalni magának. Megakadályoztam, ennyi tapasztalatom már volt velük. Érdekes küzdelem volt közöttünk, hiszen éppen a közös teret kellett megvédenem. Alaine azonban ténylegesen alárendelte magát és az egész életvitelét Miklós munkájának. Ez nem Miklósnak szólt, mint személynek, inkább az irodalomnak, a művészetnek.  Élt benne egy olyan hiedelem is,  hogy a nő alárendeli magát a férfinak, de ezzel a hiedelemmel ő egy életen át inkább játszott. Mondhatnám azt is, hogy folyamatosan szórakozott az emancipálatlan nő képzetével, adta a naiv fruskát, a vidéki asszonyságot,  az erdélyi nagyasszonyt, de ebben a korszakban alig láttam nála emancipáltabb nőt. Térbeni alárendeltsége Miklós munkájának szólt, és Miklósnak a munkájához tényleg szüksége volt az izolációra. Alaine-nak  ezen túl is volt egy klasszikus, ma már inkább nevetségesnek számító elképzelése a nagy íróról és a nagy író asszonyi szolgálatáról. De ettől függetlenül  ténylegesen rendelkezett, a szó keresztényi értelmében rendelkezett az alázatra való képességgel. Ami nem alávetettség, semmiképp, hanem egy személyénél magasabb rendű dolog szolgálata.  A személy még a pszichológiában sem minden, habár nélküle semmi nincs. Teréz anya azt mondja erről, hogy ő nem általában szolgálja az embereket vagy az emberiséget, mert az a kormányok dolga, hanem azt az egyetlen embert szolgálja, akivel Kalkutta utcáján találkozik, és akinek az ő segítségére van szüksége. Az alázatot ilyen értelemben értette ő is. Így szolgálta Miklós munkáját, és nem a nemét vagy a személyét. Miklós ezzel szemben nem szolgált senkit, nem volt alkalmas a szolgálatra. Alaine, a szó keresztényi értelmében volt alkalmas a szolgálatra. Holott a személyével, a személyes igényeivel  kapcsolatban nagyon erős és követelő, olykor bántón követelődző. Ezzel kapcsolatban számomra is maradt elég meglepetés a levelezésben, erre nem számítottam. Képes volt elérni ennél a legférfiasabb férfinál, hogy befőzzön, gyümölcsöt kandírozzon. Ma már nem is lehet megérteni, hogy Alaine utasítása szerint mi mindent tett. Tojást szárított. Régen vagy meszelték a tojásokat, vagy feltörték és külön szárították a sárgáját és a fehérjét. Így tartósították. Tyúkok sem tojnak mindig, ezért a háziasszonyok kénytelenek voltak valahogy tartalékolni. Mészbe rakták, meszelték, ez volt az egyszerűbb művelet. A szárítás különösen bonyolult művelet, csak vidéki háztartásokban csinálták. Elképesztő háztartási műveleteket hajtott végre Miklós, én sem tudtam róla, hogy Miklós zöld diót tesz el, minduntalan kiemeli a szirupból és szurkálja. Alaine tényleg sok mindent követelt, de ugyanakkor szolgálta is, nem őt, hanem a hivatását. Ma már nagyon nevetségesen hangzik, Magdával mindig nevettünk is rajta, ahogy írófeleségként beszélt önmagáról. Mi, írófeleségek. Németh Ellával (Németh László felesége - a szerk.) mindig részletesen megbeszélték az írófeleségek kötelezettségeit. Ilyen kötelezettségeket az én időmben már az írófeleségek sem vállaltak. Nem voltak többé írófeleségek. Az ő korosztályukban ez egy teljes életet kívánó hivatás, létező magatartásforma volt. A korszakos  kötelességvállalás  természetesen a levelekben is nyomon követhető.

A halál valahogy az egész életüket meghatározta: Polczot traumatikus élmények érik a fronton, Mészölynél felmerül, hogy ölt-e a háborúban, Polcz haldoklókkal foglalkozik a gyermekklinikán, majd a haláltól félő Mészölyt is elkíséri a halálba.

A halál ténylegesen ránk ütötte bélyegét, mindenkire, aki háborús nemzedékhez tartozott. Ezért is értettük félszavakból egymást, hiszen egyikünk sem érezte természettől valónak a háborút. Talán Miklós a leginkább, de  ő sem fogdta el a gyilkost önmagában. Éppen azzal a kérdéssel küszködött, hogy a háború mennyire tartozik hozzá a természetihez vagy a természetéhez, vagy mennyire nem tartozik hozzá. Ebben a kérdésben különbözőek voltak a nézeteik. Alaine nem tartotta hozzátartozónak, Miklós hozzátartozónak tartotta, ami meghatározta az emberképét. Ebben az Alaine-nal tartottam, torzulásnak tartom, s ebben az értelemben persze az emberhez tartozónak; súlyos antropológiai regressziónak. De nem örökre szóló regressziónak. A személyes döntésnek nagyon sok hely jut még. Ezért is tudott Alaine a haldoklók érdekében valamit tenni. Nem tartotta az erőszakot örökkön örökké emberhez tartozónak, ahogy a méltóság nélküli halált sem tartotta elfogadhatónak. A halál biológiai tényének elfogadásához külső szempontra volt szüksége. Istenre. Egyfajta istenhitre, ami csaknem élete végéig nagyon erős maradt benne. Miklós a hit külső nézőpontját nem tartotta relevánsnak. Egyedül a racionális belátást. Az ember antropológiai adottságaiból indult ki. Az ember megállás nélkül háborúzik fegyverrel vagy fegyvertelenül, alattomosan, orvul, hátulról, ráadásul szereti önmagát az ártatlan áldozat pózában bemutatni, miközben gyilkol. Mindig a másik lő először. Ő számolt azzal is, hogy a háborúban embert ölt, ő is ölt. Amiről nem lehetett közvetlen bizonyossága, csupán a következtetés, hiszen akikre másokkal együtt lőtt, azok csaknem valamennyien elpusztultak. Ő nem pusztult el, csak megsebesült, de a bajtársai közül sokan elpusztultak, ami más dimenziót nyitott az életének, jelet hagyott az életén. Alaine életén jelet hagyott a háborús káosz, a többszörös megerőszakolása. Ahogy rajtam megint másféle jeleket hagyott a háború. Ez a nemzedék nem úszhatta meg, nem úszta meg, ez nagyon sok esztétikai és életvezetési következménnyel járt, ami az életműveken is leolvasható. Alaine thanatológiai és játékterápiás életművén is leolvasható, vagy Miklós írásmódjából is kiolvasható.

Egyetért azzal, amit Örkény mondott, hogy ők voltak a legszebb emberpár? A levelezés olvasása után ez már sokkal árnyaltabbnak látszik számomra.

Persze, idézem is Örkény mondatát. De a szépség és a konfliktussal teltség nem zárják ki egymást, sőt. Néha a konfliktusok léptékétől is szépnek lehet lenni, az értelmes konfliktusok hiányától pedig rondának, nyárspolgárinak, éretlennek, közönségesnek, unalmasnak és szürkének. Az opportunizmus erősen árt a szépségnek is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr2713452707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.