Olvass!

KönyvesBlog

Ha kell, Murakami felpimpeli Chandlert is

2018. január 16. .konyvesblog.

murakami_1.jpg

A regényíró Murakami Haruki műfordítóként is aktív, az ő fordításában jelent meg legutóbb Raymond Chandler egyik regénye Japánban. Chandler Murakami egyik nagy kedvence, kamaszkora óta olvassa a könyveit, és írásaira is nagyban hatott a hard-boiled mester munkássága, például a legutóbbi, kétkötetes Kishidancho Goroshi című művére is (magyarul még nem jelent meg).

Murakami az Asszony a tóban című Chandler-regény japánra fordítása kapcsán adott interjút az Asahi Shimbunnak, és sok érdekességet mondott – pontokba szedtünk párat:

  • A szóban forgó műnek voltak olyan részei, melyek szerinte egy regény szempontjából gyengének tekinthetők, ám Murakami ezen úgy segített, hogy új elemeket tett a szöveghez, hogy az minél gördülékenyebb legyen.
  • Mivel fiatalkora óta olvassa Chandler műveit, ezért csak nagy ritkán fordul elő, hogy nem érti, mit akart Chandler kifejezni. Van, amikor úgy érzi, mintha a saját műve egy részét fordítaná.
  • Nem Murakami az első, aki japánra fordítja Chandlert, szerinte azonban Sundzsi Simizu teljesen más műfordítói felfogást vallott. Simizu szerinte a hard boiled-tudása alapján fordította Chandler regényeit, így aztán a fordítás gördülékenysége érdekében kihagyott részeket. Murakami ugyanakkor abból a tudásból indul ki, melynek alapját az irodalmi fordítások adják, így aztán ő a legapróbb részleteket is lefordítja.
  • Murakami szerint a kimagasló műveket időről időre újra kell fordítani. Az eredeti művek nem lesznek elavultak, a fordítások nyelvezete ezzel szemben igen, legyen szó bármilyen jó fordításról is. (Memo: Olvassátok el a Barna Imrével készült interjúnkat, melyet a Zabhegyező/Rozsban a fogó újrafordítása kapcsán készítettünk néhány éve!)
  • Murakami a műfordítást ahhoz a folyamathoz hasonlította, amikor az eredeti művet széttépjük és egy újat állítunk össze belőle. A kortársak közül a Nobel-díjas Kazuo Ishigurót hozta fel példaként, aki ugyancsak ezzel a módszerrel írja műveit. És aki szintén nagy Chandler-rajongó.

Össztűz alatt a Növényevő

Murakami meglátásai azért is figyelemreméltóak, mert egy ideje elég nagy vita megy Han Kang Növényevő (olvassatok bele ITT) című regényének angol fordításáról. A koreai író regénye eredetileg 2007-ben jelent meg, de igazán akkor indult diadalútjára, amikor Deborah Smith lefordította angolra és a regény 2016-ban elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat. A vita egy cikkel kezdődött, mely a New York Review of Books-ban jelent meg, és amelynek írója, Tim Parks azon hüledezett, hogyan nyerhette el a regény a nagy presztízsű irodalmi díjat. Parks ugyanakkor maga is elismerte, hogy nem tud koreaiul, így nem tudja a fordítást összevetni az eredetivel. Ezek után jelent meg egy koreai professzor, Charse Yun cikke, aki részletesen írt a regény félrefordításairól.

A professzor idézett egy egyetemi kutatást, amely 10,9 százalékra tette a félrefordítások arányát a regény első harmadában, kiemelve, hogy az eredeti szöveg 5,7 százaléka elveszett a fordítás során. Yun fontosnak tartotta megjegyezni, hogy apró-cseprő hibák a legjobb fordításokban is előfordulnak, ám ő maga részéről sokkal súlyosabbnak találta a stilisztikai különbséget a koreai és az angol verzió között.

Deborah Smith az LA Review of Books-ban válaszolt a felmerült kritikákra; azt írta, hogy azok az állítások, melyek szerint az angol fordítás az eredeti koreai művel összehasonlítva „egy teljesen más könyvet” ad ki, bizonyos értelemben korrektnek tekinthetők. Szerinte ugyanis nem létezik teljes mértékben hű irodalmi fordítás – elég csak a nyelvtani, szókincsbeli, központozási különbségekre gondolni –, és olyan nincs, hogy egy fordítás ne legyen „kreatív”.

A növényevő kieszi magát a társadalomból

Jonghje pontosan az a típusú ember, akinek az átlagosság a legfőbb ismertetőjele. A nő még a saját rokonai és a hozzá legközelebb állók életében sem játszik markáns szerepet, egészen addig a napig, amíg úgy nem dönt, hogy felhagy a húsevéssel. A döntését nem egészségügyi megfontolások motiválják,...

Az esetet ismertető Guardian ezzel egyidejűleg felidézi azt a kritikát, melyet James Woods a Háború és béke angol újrafordítása kapcsán jelentetett meg a New Yorkerben. Woods ebben például a műfordítókat két nagy csoportra osztja: originalistákra és aktivistákra. Az előző csoport tagjai az eredeti szöveget a lehető legnagyobb hűséggel próbálják visszaadni a fordításban, míg az úgynevezett aktivistákat kevésbé foglalkoztatja az irodalmi pontosság, mint „az új mű átültetett zenei varázsa”. Szerinte a jó fordítónak kicsit mindkettőnek kell lennie.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr9513578143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.