Olvass!

KönyvesBlog

Szöllősi Mátyás: A Váltóáram történetei mögött ott lebeg-dereng a város

2018. január 30. Kiss Orsi

Fotó: Valuska Gábor

Az érzékelésnek és az érzéki csalódásnak fontos szerepe van a Váltóáram történeteiben – meséli Szöllősi Mátyás, aki novelláskötetével 2017-ben elnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. Elbeszéléseinek legmarkánsabb motívuma a felrobbant szupernóva, ám Szöllősit a grandiózus jelenségen túl sokkal jobban érdeklik azok a hétköznapi figurák, akik akár láthatatlanul elhaladnak mellettünk az utcán, és akiknek élete egy adott pillanatban fenekestül felfordul. Szöllősi Mátyás költőként debütált, az írás mellett fotósként dolgozik, nevéhez köthető például a város jellegzetes arcait megmutató Budapest katalógus. De mit jelent neki íróként a vizualitás, miért volt fontos a test megjelenítése a történetekben, és a mindennapokban szerinte hol a leginkább szembeszökő az emberek közötti távolság?

Szöllősi Mátyás: Váltóáram

Európa Könyvkiadó, 2016, 312 oldal, 3290 HUF

 

Szupernóva: A Betelgeuse egy változócsillag, mely nagyságrendileg 650 fényévre található a Földtől. Szabad szemmel is látható, az Orion csillagkép alfája, egy hihetetlen méretű csillag, amely közel van ahhoz, hogy szupernóvává váljon – vagyis záros határidőn belül fel fog robbanni. Ez az idő persze több tíz- vagy akár százezer év is lehet, nem tudjuk pontosan, de az is elképzelhető – mivel a fénye ugye nagyjából 650 év alatt ér el bennünket –, hogy már felrobbant, csak mi azt még nem érzékeljük. A neve arab eredetű, és azt jelenti: Orion keze, ezt pedig azért említem, mert a kéznek, a tapintásnak, az érzékelésnek, illetve az érzéki csalódásnak fontos szerepe van a könyvben, ilyesmi(ke)t élnek át folyamatosan a szereplők, hisz egy olyan időszakban játszódnak a történetek, amikor éjszaka is nappal van. A csillagászat, az abban elért eredmények, felfedezések nagyon érdekelnek, és egyszerre nyűgöz le és ejt kétségbe, hogy milyen aprók, „jelentéktelenek” vagyunk, és hogy – egyelőre úgy néz ki – valamilyen módon mégis kitüntetett a szerepünk, hiszen képesek vagyunk gondolkodni a körülöttünk lévő világról, befolyásoljuk, alakítjuk azt, sőt, érzelmeink is vannak – míg egy csillagnak például nincsenek. A motívum szerepe, amely különféleképpen jelenik meg az egyes szövegekben, az írás közben alakult, nem egy előre elgondolt dolog volt számomra, és azt hiszem, szimbolikus is, a szereplők sorsával is korrelál.

Könyves magazin 2017/5.

LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2017, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft

 

Távolság: Tulajdonképpen mindegyik szöveg erről szól, az ideális távolság kereséséről, meg- vagy meg nem találásáról. A társadalmunk nagyban függ azoktól a technikai eszközöktől, amik tíz-húsz évvel ezelőtt még csak a filmekben léteztek, és ez a fejlődés, gyorsulás csak növekszik, egyre hatalmasabb méreteket ölt. Az, hogy az életünk bizonyos részei virtuális felületekre terelődnek át, hogy a kommunikációnk egyre inkább online zajlik, sok mindent el is csökevényesít, úgy érzem. Nem egyszer tapasztaltam, hogy bizonyos emberek számára nehézséget okoz az élőbeszéd vagy akár a tollal való írás, és ők maguk is megjegyezték vagy elismerték, hogy egyszerűen elszoktak tőle, nem érzik már sajátjuknak. Az a generáció, amelyhez én is tartozom, valóban határhelyzetben van ilyen szempontból is. Én például még emlékszem arra, mikor a 90-es évek elején zakatoló szívvel vártam, hogy videókazettán megkapjak egy Disney-filmet, és most ugye tudjuk, mi van. Ugyanakkor számunkra már szinte természetes ez a fajta technikai sokszínűség, fejlettség, a fiatalabbak pedig már jócskán ebben szocializálódtak, kvázi az internet világába születtek bele. Voltak ilyen robbanások régen is, ez kétségtelen, de a lényeg itt talán mégis a gyorsaság, hogy állandóan jelen kell lenni, ezt sugallja körülöttünk minden, hogy nem szabad, vagy nem érdemes lemaradni az információkról, mert akkor mintha hátrányt szenvednénk, holott talán jobb nem tudni bizonyos dolgokról. A novellák talán egy lassítást mutatnak be, olyan karakterek történeteit, akik kizökkennek ebből az állapotból, vagy inkább folyamatból, és elkezdik alaposabban megvizsgálni, mi van körülöttük. Ez sokszor nem tudatos döntés, hanem egy külső hatás (vagy belső momentumok, érzelmek, betegség) eredménye. Legmarkánsabban talán a Reggeltől reggelig című elbeszélésben mutatkozik meg ez szerintem.

Hétköznapok: A különféle fotós munkák és fotós projektek miatt viszonylag sok időt töltök emberek között, és így bizonyára sok mindent megtapasztalok, ami aztán az írásra is hatással van. Szeretek emberek között lenni, azzal együtt, hogy az egyedüllét nagyon fontos számomra, és talán pont azért, mert sok olyan dolog történik körülöttünk, ami nagy port kavar, kevesebb figyelmet fordítunk a hétköznapira, és jelentéktelennek tartunk olyan eseményeket, történéseket, amiknek ugyanakkor sokkal nagyobb a szerepe az életünkben, mint a nagy, látványos dolgoknak. A Váltóáram történetei töredékesek, és ha valami, akkor ez szándékolt: mintha kimetszették volna őket egy nagyobb egészből. Szerencsére, úgy gondolom, hogy a kötet kiad egy egészet, de nem regény, nem olyan módon függnek össze a történetek, hogy regényként lehetne vagy kellene olvasni.

Test: Fontos volt, hogy ez a téma megjelenjen a kötetben. Ez összefügg azzal, amiről korábban szó esett. Szomorú azt figyelni, hogy a testről alkotott képünk, sokaknak az önmagukról alkotott képe, melyben fontos szerepe van a testnek is, milyen problematikus, mennyire nem látjuk magunkat sokszor, és mit sugall legtöbbször a körülöttünk lévő világ, akár a reklámok, hirdetések, de akár egy olyan személy, akire egyébként felnézünk, aki ikonként van előttünk. A betegség az egyik leghétköznapibb dolog, ha úgy vesszük, hiszen mindenki átélt már betegséget, kisebbet, nagyobbat, és tudjuk azt, hogy ez, a hétköznapisága mellett, mégis egy speciális állapot. A súlyosságával persze nő az a távolság, ami önkéntelenül is kialakul az én és a közösség többi tagja közt, hisz gondoljunk csak arra, hogy már egy megfázás is kommunikációs kerülőutakra terel, magyarázkodásra sarkall, elfordulásra a másiktól, az idő más jellegű beosztására kényszerít – mi van akkor egy jóval súlyosabb betegségben szenvedő esetében? Komoly problémák merülnek fel, a legelemibb szinteken is. Persze ennek nem feltétlenül kellene így lennie, de a beteg valóban legtöbbször „kitaszítottá” válik, akárhogy is, de megkülönböztetetté. Ebben vannak személyes tapasztalataim is, és sajnos sokszor azok nem tudnak a leginkább mit kezdeni a betegséggel, magával a beteggel, akik a legközelebb állnak hozzá. A betegség átrendezi az erővonalakat, feltárja a félelmeket, bezár ajtókat, olyanokat is, amelyek előtte nyitva voltak, és az ember, ha szerencsés, megtanul egyedül kezelni dolgokat, magát. Mindenképp önállóságra tanít, már persze akkor, ha akarunk tanulni, és ha van rá (még) elég erőnk.

Szöllősi Mátyás: Régóta érdekel, mi mozgolódik az emberek lelkében

Fotó: Valuska GáborSzöllősi Mátyás első prózakötetében, a Váltóáramban felrobban egy szupernóva, ez pedig fehér fénybe vonja az éjszakákat is. Ez a fény azonban nem elfedi, sokkal inkább feltárja azokat a visszásságokat, kínokat és csalódásokat, melyeket hősei nap mint nap át- és megélnek....

Kép: Szerettem volna úgy megírni a történeteket, hogy jól lekövethető legyen, ami bennük zajlik, a szem elé vetítődjön, átélhető legyen. Szerencsére olyan visszajelzéseket kaptam, hogy sikerült mindezt megvalósítani, és a korábban említettek kontextusában fontos is, hiszen ráerősít a szándékaimra, céljaimra. Visszagondolva, a Budapest katalógus történetei nagy hatással voltak rám. Sokféle emberrel beszélgettem, érdekes szituációkba keveredtem, és az, hogy nyitottam vadidegen emberek felé, hogy meg lehetett és kellett őket szólítani, lehántott rólam rengeteg gátlást, felnyitotta a szemem. Katalógusos történet nincs a könyvben, de a karakterformálásban nagy szerepe volt, és azt gondolom, a képeknek is, hiszen az elejétől kezdve úgy fotóztunk, hogy valami azért a városból is látszódjon, felismerhető legyen egy-egy helyszín, és így van ez a novellákban is: a történetek mögött ott lebeg-dereng a város, és az is lehet, hogy maga Budapest.

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2017/5. számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4613616428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.