Olvass!

KönyvesBlog

Frankenstein szörnyét az afrikai rabszolgák ihlették

2018. február 06. .konyvesblog.

Készek vagyunk-e kétszáz évvel később megtudni az igazat Mary Shelley könyvéről, a Frankenstein vagy a modern Prométheuszról, kérdezi az amerikai történész, Jill Lepore a New Yorkeren megjelent hosszúcikkének alcímében. Többek között ez az igazság:

  • Mary Wollstonecraft Godwin Shelley 18 éves korában kezdte el írni a Frankensteint, két évvel azután, hogy teherbe esett az első gyerekével, aki olyan fiatalon halt meg, hogy még neve sem volt. A gyerek egy este Shelley álmaiban kelt újra életre. Shelley terhes volt akkor is, amikor nekifogott az írásnak, és mire befejezte, már a harmadik terhességénél tartott. A Frankenstein 1818-ban jelent, ám Shelley neve sehol nem szerepelt rajta és benne, mert attól félt, elveszítheti a gyerekei felügyeleti jogát. A regénybeli szörnynek sem volt neve, amikor 1823-ban először színpadra állították, a plakáton a neve helyén annyi állt: ––––––. Shelley addigra életet adott négy gyereknek, eltemetett hármat, és egyszer elvetélt. Utóbbiba majdnem belehalt: a vérzés csak akkor állt el, amikor férje jégre ültette.
  • Shelleynek sem volt saját neve. Csakúgy, mint a regénybeli doktor, Victor szörnye, az ő neve is különböző darabokból állt össze: anyja, Mary Wollstonecraft és apja, Godwin Shelley teljes nevéből. Ráadásul a férjét Percy Bysshe Shelleynek hívták.

frankenstein-poster-classic-movies-19761154-1035-1596.jpg

  • A könyvnek számos értelmezése van, a legutóbbi a Szilícium-völgyi tudósoknak, kutatóknak és fejlesztőknek szolgál figyelmeztetésül, és sokkal többet merít a különböző adaptációkból, mint az eredetiből. Az MIT Press nemrég megjelentette az eredeti kiadást, jegyzetekkel ellátva a mérnökök, tudósi számára, egyfajta kátéként a robotok és a mesterséges intelligenciák megalkotóinak. Azt a részt például, amikor Victor arról beszél, hogy állandó félelemben él, hogy milyen új gonoszságokat követ el a szörny, akit teremtett, a jegyzet Oppenheimer érzéseivel állítja párhuzamba, aki tanúja volt az atombomba erejének.
  • A hetvenes években a feminista kritikusok továbbvitték Muriel Spark gondolatmenetét, aki a Shelleyről írott 1951-es életrajzában a nyolc évig tartó, szinte folyamatos terhesség és veszteség felől közelít a könyvhöz. Egy Ellen Moers nevű kritikus arról írt, hogy Shelley munkáját az tette kivételessé, hogy nemcsak író, de anya is volt. A jelentősebb 18-19. századi női szerzők - Austen, Dickinson – általában vénlányok voltak és szüzek. Shelley volt a kivétel, ráadásul neki már az édesanyja is író volt.

9780262533287_0.jpg

  • Mary Shelley - vagyis akkor még csak Mary Wollstonecraft Godwin - 15 éves volt, amikor 1821-ben találkozott Percy Bysshe Shelleyvel. A férfi 20 éves volt, házas és a felesége épp gyereket várt. Kidobták az Oxfordból az ateizmusa miatt, az apja kitagadta, úgyhogy Percy megkereste a hősét, William Godwint, vagyis Mary édesapját, és annyira összebarátkozott a lányával, hogy amikor megszöktek, Mary már gyereket várt.
  • Ha egy férfi szolgált bármilyen inspirációul is a Frankensteinhez, az Lord Byron lehetett, akivel a Shelley házaspár (és Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, aki szintén elszökött velük) 1816-ban találkozott Genfben. Byron a botrány elől menekült el Angliából, ugyanis miután a felesége egy év házasság után elhagyta, meghagyta neki, hogy soha többé nem láthatja sem őt, sem a lányát, bizonyos Ada Lovelace-t (aki az apja nélkül, saját jogon szerzett hírnevet magának), különben mindenkinek elmondja, hogy Byron lefeküdt a saját féltestvérével, Augusta Leigh-tel. 1816 nyarára Clairmont terhes volt Byrontól, aki egy este annyira unatkozott, hogy azt javasolja, írjanak mind szellemtörténetet. Mary egy olyan történetet írt, amiből később a Frankenstein lett.
  • Azok a hónapok se teltek eseménytelenül, amíg regénnyé írta az ötletét: Percy felesége, aki akkor a harmadik gyereküket várta, öngyilkos lett. Clairmont lányt szült Byronnak (bár a legtöbben azt feltételezték, Percy az apa), Mary és Percy pedig összeházasodtak.
  • A Frankenstein első kiadása egy anonim előszót tartalmazott Percytől, és Mary apjának, William Godwinek volt ajánlva. Azonnal hatalmas siker lett, ám többen azt gyanították, hogy Percy a szerzője.

mary_shelley_from_life_and_letter_of_mary_w_shelley_1889.jpg

  • Shelley a regény során eléri, hogy az olvasó ne Victor Frankensteinnel, hanem inkább a szörnyével szimpatizáljon, még akkor is, amikor a szörny megöli Victor testvérét, majd a legjobb barátját és végül a menyasszonyát. A visszajelzésekből kiderül, hogy ez sikerült is neki. Egy kritikusa 1824-ben arról ír, hogy az igazság kétségtelenül a szörny oldalán áll, és a szenvedései mélyen megérintették.
  • Amikor Victor utoljára találkozik a teremtményével, a szörny elmeséli neki hogyan ébredt öntudatára, hogyan tanulta meg a dolgok nevét, hogyan tanult meg olvasni. A könyvek, amiket olvasott, gyakran épp azok a könyvek voltak, amelyeket Shelley is sűrűn forgatott. Egy nap a szörny talált például egy bőrtáskát az erdőben, benne olyan könyvekkel, mint „Az elveszett paradicsom, Plutarkhosz Párhuzamos életrajzainak egy kötete s Az ifjú Werther keservei”.(Göncz Árpád fordítása)
  • A szörny fejlődéstörténete párhuzamba állítható a rabszolga-narratívával. Amikor megtalálja teremtője feljegyzéseit arról, hogyan hozta létre őt, már nem egy gyerek többé, aki most tanulja a világot, ráébred, hogy valójában rabszolga. „Átkozott, átkozott teremtőm! Hát miért élek?! Miért nem oltottam ki abban a pillanatban az élet szikráját, amivel oly könnyelműen megajándékoztál?”
  • Mary és Percy elszánt abolicionisták voltak, nem ettek például cukrot, mert tudták, hogyan készül, és számos könyvet elolvastak Afrikáról és Nyugat-Indiáról. Percy a fokozatos felszabadítás híve volt, mert attól tartott, hogy a hosszú ideig elnyomott, bármifajta oktatástól eltiltott rabszolgák máskülönben véres bosszút állnának.
  • Maryre akkora hatással voltak az olvasmányai, hogy a szörnyet afrikaiként, az európaiak ellentéteként ábrázolta. „Fürgébb vagyok, mint az ember, és szerényebb koszton is megélek. Testem kisebb ártalmára viselem a hideg és a meleg végleteit. Erőm messze meghaladja az övét. Ahogy körülnéztem, nem láttam magamhoz hasonlót, és nem is hallottam ilyenről. Hát szörny lennék, a föld szégyenfoltja, akitől mindenki fut, és akit mindenki megtagad?” Az 1823-as színielőadás azonban inkább karikatúraként jelenítette meg ezt, ugyanis a színész kék arcfestéket viselt, amitől inkább látszott színesbőrűnek, mint halottnak.
  • Erre a produkcióra hivatkozott később a britek abolicionista külügyminisztere, George Canning, és arról beszélt a brit parlamentben, hogy a feketékre úgy kell gondolni, mint egy felnőtt ember alakjával és erejével rendelkező teremtményre, amelynek intellektusa egy gyermekével ér fel.
  • A későbbi 19. századi színpadi adaptációkban már egyértelműen afrikainak ábrázolták a szörnyet, az 1850-es években pedig rendszeresen felbukkant az amerikai politikai karikatúrákban, mint csaknem teljesen meztelen fekete férfi, aki a rabszolgaságot testesíti meg, és bosszút akar állni a nemzeten, amelyik létrehozta. Sőt, a plakáton látható zöld arcfesték ellenére még James Whale híres 1931-es filmjében is feketének gondolhatjuk: a rendező ugyanis az egyik jelenetben bemutatja, hogyan lincselik meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr6513638744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.