Olvass!

KönyvesBlog

Bookline Top 50: a Sapiens győzte le Bödőcs Tibort

2018. február 09. .konyvesblog.

Nem mertünk kísérletezni, jóval kevesebb új könyv került fel a Bookline első 2018-as sikerlistájára. Az emberiség rövid története sokakat érdekelt, Bödőcs zseniális íróparódiái a szeptemberi megjelenésük óta az olvasók kedvencei, Edith Eva Eger tanácsait pedig egyre többen szeretnék megfogadni.

Januári első helyezett Yuval Noah Harari könyve, a Sapiens, amiből kiderül, hogyan válhatott egy négylábú emlős a Föld uralkodó fajává, és megtudhatjuk azt is, milyen stációkon ment végig az ember fejlődése során. A szerző a jeruzsálemi egyetem tanáraként szédületes mennyiségű tudást felhalmozva ad új megvilágítást egy több ezer évvel ezelőtt elkezdődött történetnek: a mi történetünknek.

Bödőcs Tibor Addig se iszik című könyvének elsöprő sikere azt bizonyítja, hogy a rajongók nemcsak azt várják el Búcsúszentlászló első számú poéngyárosától, hogy a színpadon villogtassa frenetikus humorát, hanem igenis jó néven veszik tőle, ha bálványozott írói bőrébe bújik, és az ő hangjukon szólal meg, követve a Karinthy által jól kitaposott paródia útját.  

Harmadik lett a Bookline januári sikerlistáján A Döntés, Edith Eva Eger, az Auschwitzot túlélő magyar származású pszichológus könyve, aki a lehetetlenre tett kísérletet, és saját feldolgozhatatlannak tűnő múltjával nézett szembe. 

Az év első hónapjában rendszerint nagy érdeklődés övezi azokat a könyveket, amelyek önmagunk és környezetünk jobb megértését segítik.  Kádár Annamária két könyvével is felkerült a listára; a Mesepszichológia a gyakorlatban című kötet a legkisebbek lelki egészségére koncentrál, míg a Bagdy Emőkével, Buda Lászlóval és Pál Ferenccel közösen jegyzett Fejben dől el? című munka a pozitív gondolkodásra helyezi a hangsúlyt.  Philip Zimbardo, Robert Johnson és Vivian McCann Pszichológia mindenkinek című sorozatának első és második része közérthetően vezeti be az olvasót a lélektan tudományába, a hamarosan megjelenő harmadik kötet pedig a motiváció, az érzelmek a személyiség és a közösség témáját vizsgálja.  Szabó Péter Állj félre a saját utadból! című kötete visszatérő vendége a januári toplistáknak, ahogy a szerző másik, mindennapi boldogságra oktató Van élet a halál előtt! című könyve is.

A 2017-es év második felének nagy könyvsikere volt a televíziós haditudósító, Al Ghaoui Hesna kötete, amely a háborús konfliktusok és a hétköznapi pszichológia határvidékére vezette el az olvasókat. A januárban is töretlen népszerűségnek örvendő Félj bátran!-ból megtudhatjuk, miként meríthetünk erőt és motivációt félelmeinkből.  Ugyancsak a televízióból vált ismertté Jakupcsek Gabriella, aki a tavalyi sikerkönyve után ezúttal ismét közös gondolkodásra, és jóleső önmarcangolásra hívja az olvasókat az És te hogy vagy? című könyvében.

Egy januárban megjelent hír szerint Margaret Atwood semmilyen jogdíjat nem kért a regényeit megfilmesítő stúdióktól. A szerző korábbi nyilatkozata szerint könyve megírásának legfőbb célja az volt, hogy az abban megjelenített események ne történhessenek meg a valóságban.  Atwood jól számolt: mind a Szolgálólány meséje, mind az Alias Grace páratlan népszerűségnek örvendett nemcsak a tévénézők, de az olvasók körében is, az általa felvázolt tragikus női sorsok milliókhoz jutottak el. Atwood a Szolgálólány meséjében sötét jövőképet fest egy Gileád nevű országról, ahol a nők kiszolgáltatottan és alávetetten élik mindennapjaikat, és a komor disztópia hangulatát idézi meg az Alias Grace is; a szerző valós dokumentumokat felhasználva kísérelte meg rekonstruálni, miként fordulhatott munkaadói ellen egy egyszerű, látszólag ártatlan szolgálólány.  A regények népszerűségében vitathatatlanul közrejátszott 2017 legfontosabb botránya is: a #metoo kampány arra mutatott rá, hogy milyen félelmek és kibeszéletlen traumák hatják át még ma is a társadalmat.  

2017-ben ünnepeltük Szabó Magda születésének 100. évfordulóját. A Jaffa Kiadó életműsorozata a jubileum alkalmából számtalan újdonsággal lepte meg az egyik legkedveltebb magyar írónő rajongóit.  A Nyuszik című kiadvány Szabó Magda naplóit gyűjtötte egybe, személyes, már-már intim közelségbe engedve olvasóit; a szerzőnő szenvedélyes oldalát ismerhetjük meg, amelynek állandó főszereplője Szobotka Tibor, aki egyszerre jelentette a nagy szerelmet, az alkotótársat és a hűséges férjet Szabó Magda életében.

A sikerlista állandó szereplői a gyerekkönyvek, ezek közül kettőt mutatunk most be. Berg Judit, Kertész Erzsi, két meseíró, akik külön-külön is meghódították a legkisebb olvasók szívét: Berg Judit Ruminival, Kertész Erzsi Panthera-sorozatával nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek szívébe is belopta magát. A két szerző ezúttal A négy madár titka címmel egy közös történettel lepte meg az olvasókat. Tittel Kinga Mesélő Budapestje több év idegenvezetői tapasztalatait és a város legendáit gyűjtötte össze olvasmányos és szórakoztató nyelvezettel megírva, amely a gyerekek számára épp annyi felfedeznivalót ígér, mint a szülőknek.

A mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el három évvel ezelőtt a Bookline a Szívünk rajta programját, hogy megkönnyítse a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy-egy kiemelkedő alkotást, januárban Magyarósi Éva képzőművész választotta a hónap könyvét, ami a Mimbó Jimbó és a hosszú tél című, igazi mesekönyv lett.

Bookline nyomtatott Top50 lista

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

...napja a listán

1

Yuval Noah Harari

Sapiens

Animus Kiadó

26

57

2

Bödőcs Tibor

Addig se iszik

Helikon Kiadó

-1

144

3

Edith Eva Eger

A döntés

Libri Könyvkiadó

11

104

4

Yuval Noah Harari

Homo Deus

Animus Kiadó

4

60

5

Fa Nándor

Magad, uram

Libri Könyvkiadó

-3

71

6

Zilahy Ágnes

Valódi magyar szakácskönyv

Nemzeti Örökség Kiadó

új

21

7

Vekerdy Tamás

Belső szabadság

Kulcslyuk Kiadó

-2

68

8

Ken Follett

A tűzoszlop

Gabo Kiadó

-4

141

9

Náray Tamás

Zarah

Libri Könyvkiadó

0

85

10

Dr. Bagdy Emőke; Kádár Annamária; Buda László; Pál Ferenc

Fejben dől el?

Kulcslyuk Kiadó

új

28

11

Margaret Atwood

A Szolgálólány meséje

Jelenkor Kiadó

30

57

12

Jeff Kinney

Egy ropi naplója 12. - Lépjünk le!

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

-6

58

13

David J. Lieberman

Vegyél rá bárkit bármire!

Édesvíz Kiadó

új

28

14

Margaret Atwood

Alias Grace

Jelenkor Kiadó

új

19

15

Meik Wiking

Hygge

Kossuth Kiadó

-8

272

16

Beck Andrea

A Titoktündér

Beck & Partners Mi. Kft.

5

113

17

Spiró György

Kőbéka

Magvető Könyvkiadó

20

54

18

Kádár Annamária, Kerekes Valéria

Mesepszichológia a gyakorlatban

Kulcslyuk Kiadó

12

71

19

Philip Zimbardo, Robert Johnson, Vivian McCann

Pszichológia mindenkinek 2.

Libri Könyvkiadó

új

25

20

Philip Zimbardo; Vivian McCann; Robert Johnson

Pszichológia mindenkinek 1.

Libri Könyvkiadó

új

31

21

Jeff Kinney

Egy ropi naplója 1. - képSregény

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

3

57

22

Al Ghaoui Hesna

Félj bátran

Bookline Könyvek

-10

103

23

Linnea Dunne

Lagom

Kossuth Kiadó

új

27

24

David J. Lieberman

Olvass az emberekben

Édesvíz Kiadó

új

16

25

George R. R. Martin

Királyok csatája - A tűz és jég dala II.

Alexandra Kiadó

új

7

26

Dr. Bagdy Emőke

Pszichofitness gyermekeknek, szülőknek és nevelőknek

Kulcslyuk Kiadó

új

28

27

Böszörményi Gyula

Nász és téboly - Ambrózy báró esetei IV. - puha kötés

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

20

45

28

Bence Balázs

A Sikeres Kereskedő

Net Média Zrt

új

24

29

Szabó Magda

Magdaléna

Jaffa Kiadó

-9

52

30

Gerlóczy Márton

Mikecs Anna - Altató

Scolar Kiadó

új

22

31

J.L. Perry

Rohadék

MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT

új

13

32

Jo Nesbo

Szomjúság

Animus Kiadó

-21

83

33

Meghan March

Vágy és szerelem

Álomgyár Kiadó

új

7

34

Müller Rolf

Az erőszak neve: Péter Gábor

Jaffa Kiadó

14

56

35

Stephen King

AZ

Európa Könyvkiadó

-12

147

36

Nádas Péter

Világló részletek I-II.

Jelenkor Kiadó

új

26

37

Steve Berry

Az elveszett parancs

Gabo Kiadó

17

62

38

Jakupcsek Gabriella

És te hogy vagy?

Jaffa Kiadó

-21

85

39

Pam Godwin

Vágyakra hangolva

Álomgyár Kiadó

új

14

40

Simonics Péter

Szelek szárnyán

Libri Könyvkiadó

új

13

41

Tittel Kinga

Mesélő Budapest

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT

új

17

42

Romsics Ignác

Magyarország története

Kossuth Kiadó

-24

69

43

Marie Kondo

Rend a lelke mindennek

Kiskapu Kft.

új

14

44

Berg Judit, Kertész Erzsi

A négy madár titka

Pozsonyi Pagony

-25

69

45

Alice Miller

A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

Osiris Kiadó

új

23

46

Fördős Zé

Megúszós kaják

Lunchbox Produkciós Kft.

-36

81

47

Török Eszter

100% egészség, 0% cukor!

LA SANTÉ KIADÓ

új

16

48

Szabó Péter

Állj félre a saját utadból!

Magánkiadás

új

28

49

Kotra Károly

Interaktív KRESZ könyv személygépkocsi-vezetők részére

KOTRA Kereskedelmi és Oktató Kft.

új

12

50

Anthony McCarten

A legsötétebb óra

Agave Könyvek

új

6

 

Bookline e-könyv Top10 lista

pozíció

szerző

cím

kiadó

változás

...napja a listán

1

Yuval Noah Harari

Homo Deus

Animus Kiadó

0

57

2

Yuval Noah Harari

Sapiens

Animus Kiadó

0

57

3

Donáth Mirjam

Mások álma

Athenaeum

új

30

4

Jo Nesbø

Szomjúság

Animus Kiadó

-1

82

5

Edith Eva Eger

A döntés

Libri Kiadó

új

11

6

Bödőcs Tibor

Addig se iszik

Helikon Kiadó

-2

136

7

David J. Lieberman

Vegyél rá bárkit bármire! - Pszichológiai titkok, amiknek segítségével bármilyen helyzetet uralhatsz!

Édesvíz Kiadó

új

27

8

Almási Kitti

Lezárás, Elengedés, Újrakezdés

Athenaeum

6

51

9

Spiró György

Kőbéka

Magvető

-1

55

10

Borsa Brown

Az Arab fia (Arab 5.) - Csábítás és erotika a Kelet kapujában

Álomgyár Kiadó

-5

70

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr6113648650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.