Olvass!

KönyvesBlog

A fiúk önmagukkal, a szerelemmel és a szégyennel vívnak csatát

2018. február 25. .konyvesblog.

Kevés olyan regény van, ami annyira pontosan ragadja meg a mindent elsöprő vágyakozás és a viszonzatlanságtól való félelem elemi összetartozását, mint André Aciman könyve, amelynek filmváltozatát az idén három Oscarra is jelölték. A Szólíts a neveden a szerelem ellentmondásos érzéseinek megtapasztalásáról szól, és arról, hogyan olvadnak egymásba az én-határok egy igaz kapcsolatban a felnőtté válás küszöbén.

Az álomszerű történet a nyolcvanas évek olasz riviéráján, a lehető legidillikusabb környezetben játszódik. Tengerpart, zavartalan napsütés, pálmafák, kabócák: ebben a közegben tölti szokásos, szinte unalmas nyári szünetét a tizenhét éves Elio. A kamaszfiúnak szinte mindene megvan, amire csak az ember vágyhat, jómódú, szerető család veszi körbe, mindennapjai gondtalanul telnek. Ebbe az egyhangúságba robban be a huszonéves amerikai filozófus-hallgató, Oliver, aki lehetőséget kap arra, hogy némi munka fejében náluk tölthesse hathetes alkotói szabadságát. Elióban már az első találkozásnál megmagyarázhatatlan vonzalom ébred a fiú iránt. Kapcsolatuk rövidesen komoly, intellektuális barátsággá mélyül, amelyet azonban újra és újra megtörnek az érzelmek leplezéséből fakadó suta, ám izgalmas játszmák.

André Aciman: Szólíts a neveden

Fordította: Szigethy-Mallász Rita, Athenaeum, 2018, 303 oldal, 3699 HUF

 

A két fiú viszonyának történetét Elio szemszögéből ismerjük meg, az egész regény tulajdonképpen az ő naplószerű, intim vallomása, amelyet csak néha szakítanak meg dialógusok. A történetet a szerző tehát csak és kizárólag az ő nézőpontján át láttatja, ami – bár nem annyira különleges – ebben az esetben mégis izgalmas elbeszélői megoldás: az olvasó csak Elio végletes érzelmi hullámzását ismeri meg, míg Oliver gondolatai, megélései teljesen rejtve maradnak. A narrációs technika így lehetőséget ad arra, hogy Elióval együtt mi is újra átéljük az első szerelmet kísérő kétségeket, reménykedést, vágyakozást, szégyent, kíváncsiságot és rettegést. Valamint azt az élményt, ahogy az egyesülés és az önátadás mindent elsöprő vágyát újra és újra szétrombolja a másik elérhetetlenségének, távoliságának tapasztalata.

„Azokban a hetekben, amikor azon a nyáron egymás mellé sodródtunk, kettőnk élete alig ért össze ugyan, mégis sikerült átjutnunk a túlsó partra, ahol megáll az idő, és a menny a földig hajolva megadja mindazt, ami születésünk óta égi járandóságunk.”

Bár a történet két fiú szerelméről szól, középpontjában nem a homoszexualitás témája áll, hanem az érzelmek születésének, kibontakozásának és felvállalásának folyamata, és olyannyira ez határozza meg a szereplők közti dinamikákat, hogy bizonyos értelemben lényegtelenné válik, hogy nem egy férfi-nő kapcsolatról van szó. „Mintha váratlanul szétoszlott volna közöttünk valami, hogy egy pillanatig eltűnjön a köztünk lévő korkülönbség; két csókolózó férfi voltunk csupán, sőt mintha még ez is elpárolgott volna, lassan úgy éreztem, nem is két férfi vagyunk, csak két élőlény.”

Másrészről viszont fontos kiemelni, hogy Aciman ezzel nem tabusította vagy fedte el a témát, csupán a maga természetességében mutatta be azt. Elio és Oliver egymás iránt érzett vonzalma erős és egyértelmű, mégis sokáig lebeg a kérdés, hogy beteljesedhet-e, és ha igen, milyen áron. Igazi írói bravúr, hogy a szerző olyan közegbe helyezte ezt viszonyt, amely nem elítélő, hanem nyitott, felvilágosult és elfogadó, így a regénynek nem a társadalmi előítéletekkel való harcról kell szólnia. A fiúk önmagukkal, saját érzelmeikkel, egymás iránt érzett fizikai vonzódásukkal, és az ehhez társuló szégyennel vívnak csatát. „Tudtam, hogy fájni fog. Azt azonban nem sejtettem, hogy a fájdalom majd kifacsarodott formában, váratlan bűntudathullámokként tér vissza.”

A regény másik izgalmas aspektusa, hogy nem csupán testi vonzalomról van szó, hanem lelki és intellektuális kötődésről is, hiszen mindkét fiú elképesztő irodalmi, művészeti és filozófiai műveltséggel rendelkezik, és a közös érdeklődés pedig mély és őszinte kapcsolatot hoz létre köztük. Az író ennek ürügyén szinte észrevétlenül épített be a cselekménybe a kapcsolatukra vonatkoztatható fontos kultúrtörténeti hivatkozásokat, például Montaigne híres esszéjét a barátságról, vagy Dante Poklának tizenötödik énekét.

Oscar-jelölt a két férfi közötti legtökéletesebb egység

André Aciman olasz riviérán játszódó regénye egy kamaszfiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő erejű szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. André Aciman: Szólíts a neveden Fordította: Szigethy-Mallász Rita, Athenaeum, 2018, 304 oldal, 3699 HUF Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól.

A Szólíts a neveden ugyanakkor nemcsak egy különleges kapcsolat története, hanem a felnőtté válásé is, benne a kamaszkori identitáskeresés minden bizonytalanságával, türelmetlenségével és érzelmi hullámzásával. A fiúk, Elio és Oliver egymás megismerésén keresztül valójában önmagukról szereznek tudást, és egymás tekintetén át látnak rá saját értékeikre. Erre utal a történet egyik kulcsjelenete is, amely a címet is ihlette: a pillanat, amikor rádöbbenek, hogy bárhová is sodorja őket az élet, sorsuk végérvényesen összekapcsolódott, mert valódi énjüket egymáson keresztül tapasztalták meg.

Szerző: Forgách Kinga

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5213692600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.