Olvass!

KönyvesBlog

A svédeken már csak a hipnózis segít

2018. április 11. Kiss Orsi

Lars Kepler nem egy a skandináv krimiszerzők sorában, hanem rögtön kettő: az írói álnév egy házaspárt takar, Alexandra Coelho Ahndorilt és Alexander Ahndorilt, akik mielőtt közös írásba kezdtek volna, már mindketten letettek az asztalra ezt-azt (történelmi regényt, drámát, operalibrettót, rádiójátékot, stb.). Az első közös könyvük A hipnotizőr volt: ez a Joona Linna-sorozatuk első darabja, melyet mindezidáig öt másik követett: ezekből világszerte 12 milliót értékesítettek, és a terv az, hogy valamikor idén jön a hetedik kötet is.

Lars Kepler: A hipnotizőr

Fordította: Papolczy Péter, Animus Kiadó, 2018, 496 oldal, 3980 HUF

 

A széria névadója egy Joona Linna nevű svédországi finn, nem mellesleg a stockholmi rendőrség nyomozója, A hipnotizőr viszont inkább csak exponálja az ő figuráját, és a hangsúly a címszereplőn, az Erik Maria Bark nevű pszichiáteren van, aki hipnózisos terápiáiról vált híressé – és hírhedtté. Miután a múltban az egyik eset megkérdőjelezte egész addigi tevékenységét, a doki megfogadta, hogy soha többé nem fog hipnotizálni senkit. Fogadalma egészen addig tart, amíg nem nyílik esély arra, hogy egy Josef nevű súlyosan sérült és traumatizált fiú hipnotizálásával megmentsék a fiú nővérének az életét. (Hogy a könyvben megidézett hipnózisos módszer működik-e, abba tényleg ne menjünk bele, igazából fogalmam sincs, de a fikció szabályai szerint most fogadjuk el, hogy működik.) A fiú látszólag egy olyan támadás áldozata, melyben valaki brutálisan megkínozta, megcsonkította, majd végül megölte a családtagjait: az anyját, az apját és a kishúgát. Az orvos abban bízik, hogy a kórházban fekvő és hipnotizált fiú olyan információ birtokában lehet, amely előrelendítheti a nyomozást, ám Bark ezzel csak a fojtogató rémálmok szelencéjét nyitja ki, és hamarosan már a saját meg a szerettei testi épsége miatt aggódhat.

A hipnotizőr tulajdonképpen nem is egy bűneset, hanem legalább kettő felgöngyölítését tűzi ki célul (és akkor még nem is beszéltünk a millió mellékszálról, amiket ügyesen kézben tartanak a szerzők, még ha némelyik elég súlytalanra is sikeredett). Josef ugyanis megszökik a kórházból és hamarosan eltűnik Erik Maria Bark fia, a súlyosan vérzékeny Benjamin is. A megoldás kulcsa valahol a múltban lehet, még abban az időszakban, amikor Bark hipnózisos terápiát vezetett, csoportjában pedig a gyerekként abuzált asszonytól kezdve a háborús bűnös jugoszláv menekültig csupa olyan figura vett részt, akiknek akár közük is lehet a jelen eseményeihez. Bark nem bízik a rendőrségben, és ragaszkodik ahhoz, hogy Joona Linna nyomozzon a fia után, ezzel párhuzamosan pedig az apósa, az ex-rendőr Kennet is kutakodni kezd. Párhuzamosan tehát legalább három nyomozás veszi kezdetét (a rendőré, az ex-rendőré és Barké), a hangsúly viszont inkább utóbbin van, az ő múltja, motivációi, botlásai, tévedései adják a jelenbeli cselekmény dinamikáját.

A könyv alapján készült filmet 2012-ben mutatták be, ez az angol feliratos előzetese

Ebben tehát A hipnotizőr mindenképp eltér az átlagos skandináv krimitől, hiszen általában szinte mindig a nyomozó vagy (az olyan stand alone-okban, mint Nesbotől A fiú) a bűnöző a főalak, akinek a szemén keresztül látjuk az eseményeket. A szerzőpáros itt viszont a krimik klasszikus mellékalakjából (orvos/pszichiáter, aggódó apa, stb.) csinált egy erős főszereplőt, és a széria névadója pedig egy kicsit hátrébb szorult. Az ő körvonalait egyelőre csak elég elnagyoltan festették fel, annyit lehet tudni, hogy gyerekként költözött Svédországba és rendőrként dolgozó apja intézkedés közben halt meg. A felnőtt életében is történt egy tragédia, a jelenét pedig egy olyan nővel osztja meg, aki egyelőre elég jól viseli, hogy a nyomozói munka miatt csak a sokadik a sorban. Nyomozni való pedig akad bőven, a közel ötszáz oldalas sztoriban a rendőrök többször is szinte szó szerint bokáig tocsognak a vérben, sok a mellékvágány, a szerzőpáros szereti red herringekkel teletűzdelni a regényt, amivel a zsáner sajátosságai miatt nincs is baj. Ami inkább lelassítja az olvasást, az a majdnem százoldalas (!) flashback, aminek köszönhetően persze rengeteg dolog a helyére került (egy csomó másik meg a szerzők szándékának megfelelően összezavarodik), mégis kizökkent abból a flow-élményből, ami egy jó krimi olvasásához elengedhetetlen. Ebből az első részből ráadásul nagyon hiányzik az az erőteljes nyomozó figura, akinek alakját például Nesbo akár néhány mondattal is nagyon ügyesen fel szokta skiccelni, emiatt aztán lehet némi hiányérzetünk.

A hipnotizőr mindenesetre a nagy oldalszám ellenére (amiből azért lett volna mit húzni) is gyorsan darálható, nagyjából mindent hoz, amit egy skandináv krimitől elvárunk. A társadalomkritikai része talán a leggyengébb, van benne néhány kósza utalás a kórháztámogatási anomáliákra, de azok is inkább a harminc évvel ezelőtti állapotokra vonatkoznak. Ez a könyv amúgy először a Cartaphilusnál jelent meg (sőt, ami azt illeti, a sorozat első négy kötete is), most az Animus adta ki megint, a könyvfesztiválra pedig jön náluk az ötödik rész (Lesben), aminek viszont az lesz az első megjelenése magyarul.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr8013822448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.