Olvass!

KönyvesBlog

Az ügynökakták nyilvánosságra hozása az egyik legsúlyosabb adósságunk

2018. április 13. forgáchkinga

dsc_0709.jpg

Annak ellenére, hogy a magyarországi rendszerváltás óta már csaknem három évtized eltelt, a pártállami múlt és az ügynökakták feltárása a mai napig nem történt meg, ahogy a felelősségre vonás is elmaradt. Ennek a hatalmi, politikai és személyes okait tárja fel Ungváry Krisztián történész A szembenézés hiánya című új könyvében, amelyet tegnap este mutattak be a Libri Könyvpalotában.

Ha valakiről kiderül, hogy ügynök volt, az lemoshatatlanul rajta marad – jelentette ki a beszélgetés elején Veiszer Alinda, kiemelve, hogy Ungváry könyvében számos példa van arra, hogy bizonyos szervezetek vagy személyek hogyan akadályozták az iratnyilvánosságot és a szembenézést. Ugyanakkor felvetette a kérdést, hogy mi van akkor, ha ez csupán azért történt így, mert mindenki óvatos akart lenni, nehogy olyanokat is vád érjen, akik valójában nem érintettek. 

Ungváry Krisztián: A szembenézés hiánya - Felelősségre vonás, iratnyilvánosság és átvilágítás Magyarországon 1990-2017

Magánkiadás, 2017, 234 oldal, 3490 HUF

 

Ezt kizárnám – válaszolta a történész, aki szerint egyértelmű, hogy Magyarországon nem az óvatosság miatt maradt el a szembenézés, hanem amiatt, hogy mindenkinek csak a másik ügynöke az érdekes. Ungváry úgy fogalmazott, az ügynök státusz valójában nagyon könnyen lemosható: ha olyan személy kerül gyanúba, aki valakinek kedves, rendszerint gyorsan megy a megbocsájtás. Példaként Szabó István Oscar- és Kossuth-díjas magyar filmrendező ügyét említette, aki mellett több száz értelmiségi állt ki, amikor múltjára fény derült.

„Úgy látszik a magyar közéletben az égvilágon semmi szerepe nincs annak, hogy kiről derül ki az, hogy ügynök volt.”

dsc_0723.jpg

Alinda ennek kapcsán arról kérdezte, hogy a rendszerváltáskor vajon miért nem volt olyan politikai alakulat, amely sürgette az elszámolást és a múlt feltárását. Az igazságosság kedvéért azért azt el kell mondani, hogy a szabad demokraták először ezt nagyon is akarták – hangsúlyozta Ungváry Krisztián, de rögtön hozzátette, hogy ennek ellenére, amikor az MSZP-vel kormányra kerültek, hirtelen kikerült a programjukból ez az ügy. Hogy mindez miért alakult így, és mások miért nem kezdeményezték az ügynökakták nyilvánosságra hozását, arról annyit mondott, hogy itt „az ostobaság és az érintettség ült tort”. Szerinte ügynökügyben a magát konzervatívnak definiáló oldal rendelkezett nagyobb érintettségi felülettel, hiszen őket figyelték meg elsősorban, míg az MSZMP nem volt célpont. Ha az ügynöklisták megjelennek, abban valószínű felülreprezentált lett volna az MDF és a hozzá köthető politikai erők, ezért a konzervatív oldal sunyiságait valamilyen szinten meg tudom érteni – mondta, arra hivatkozva, hogy ez rövid távon valószínűleg súlyos politikai kárt okozott volna nekik, noha hosszú távon egy sokkal élhetőbb Magyarországot eredményezett volna. Úgy fogalmazott, ezzel a szemben a szocialisták hozzáállása csak butasággal és kisstílűséggel magyarázható, mert ha ők tisztességesen jártak volna el ebben az ügyben, akár jól is kijöhettek volna belőle. 

Ungváry szerint a politikai elit elmulasztott szembenézni a múlttal

Közel három évtizeddel a magyarországi rendszerváltás után a pártállami múlt feltárása továbbra is a politikai elit és a társadalom egyik legsúlyosabb adósságának számít. A „társadalmi katarzis" elmaradásáért azonban csak részben okolható a politikai és gazdasági átmenet békés, konszenzuális jellege: a harmadik magyar köztársaság mindenkori hatalmi elitjének így is módjában állt volna szembenézni a múlttal, biztosítani a pártállami iratok nyilvánosságát, és megnevezni a felelősöket.

Szerinte a besúgó személy abban a rendszerben a táplálkozási lánc alján foglalt helyet, s utólag főleg azok kapcsán tört ki nagy felháborodás, akik élethazugságban éltek, akikről senki sem sejtette, hogy ügynök volt. Példaként Tar Sándor író esetét említette, akiről senki sem tudta, hogy tégla volt. Mint rámutatott, a baloldalon nem kellett nagy lelepleződésektől tartani, hiszen ott nyíltabban zajlottak ezek az ügyek, például Horn Gyula sem titkolta, hogy pufajkás volt. Ezzel szemben a konzervatív oldalon több olyan ember lehetett, aki meghazudtolta saját elveit.

Veiszer Alinda ezután olyan személyekről kérdezte a történészt, akik az általános tendenciáktól függetlenül maguk döntöttek úgy, hogy transzparenssé teszik a múltjukat. Szóba került például Demszky Gábor esete, aki kikérte az anyagait és beadta a CEU Nyílt Társadalom Alapítványának. Ezzel nem volt teljesen egyedül, a demokratikus ellenzék számos tagja járt el hasonlóan, de ezt az alapvető problémát mégsem oldotta meg – reagált Ungváry, aki szerint külön kell választani az átláthatóság iránti igényt és a történelem feldolgozására irányuló törekvéseket. Szerinte az egyes iratok közzététele inkább az utóbbit segíti, pedig az lenne a fontosabb, hogy a mai közszereplők múltja legyen transzparens.

dsc_0741.jpg

Szóba került az is, hogy az utóbbi időszakban milyen törvényekkel próbálták szabályozni az ügynökakták nyilvánosságának kérdését. Ungváry úgy vélte, az ideális feltételek a kutatáshoz jelenleg egyáltalán nem adottak, egyedül az LMP próbálkozott olyan törvényjavaslattal, amely segítené a nyilvánosságra hozást, de még arra sem került sor, hogy az ügyet tárgyalják a Parlamentben. Mint kiemelte, a legnagyobb érvágás jelenleg az, hogy a mostani szabályozások a kutatókat is arra kényszerítik, hogy asszisztáljanak a hazugságokhoz, például konkrétan ügynöknek nevezni nagyon kevés embert lehet. Sokakról például csak annyit lehet kijelenteni, hogy fedőnévvel jelentést adtak állambiztonsági tisztnek pénzért cserébe, pedig több ezer olyan fő is lehetett, aki valóban ügynök volt.

„Hazug a jogrendszer és hazug a társadalmi közbeszéd.”

Ungváry szerint azonban még mindig nincs késő ahhoz, hogy a nyilvánosságra hozatal megtörténjen, és erre azért is lenne szükség, mert az el nem varrt szálak és hazugságok visszamenőleg is mérgezik a közéletet. A jelenlegi politikai deficitnek az a gyökere, hogy az iratnyilvánosságban nem történt előrelépés – magyarázta, hozzátéve, hogy az a legnagyobb baj, hogy még ma sem tudjuk, kik és milyen alapon döntenek rólunk. A történész azonban bizakodó a jövővel kapcsolatban, szerinte belátható időn belül ki fognak dőlni a csontvázak, bár az igazság valószínűleg kisebbet fog szólni, mint azt gondolnánk.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5813831938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.