Olvass!

KönyvesBlog

Nagy Gabriella: A kilencedik [Képalá]

2018. április 18. .konyvesblog.

borsosfamily002.jpg

Móricz-Sabján Simon: Borsosék

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Margó Irodalmi Fesztivál idén első alkalommal hirdette meg közös irodalmi pályázatát a 36. Magyar Sajtófotó Kiállításhoz kapcsolódóan KÉPALÁ címmel. Hányféle történet rejlik egy-egy fotóban? Elmesélhetők életek egy-egy kép alapján? Mit sűrít magába egy sajtófotó? Hogyan tehet széles körben láthatóvá egy-egy szimbolikus történetet egy sajtófotó és/vagy egy irodalmi alkotás?

A kiírók felkértek 10 szerzőt, hogy írjanak rövid prózát az exponáláskor lezárt történetekből, a szövegeik pedig a Könyvesblogon is olvashatók lesznek. 

A felkért írók: Darvasi László, Grecsó Krisztián, Nagy Gabriella, Németh Gábor, Szabó T. Anna, Szécsi Noémi, Szöllősi Mátyás, Térey János, Tóth Krisztina és Totth Benedek.

A képsorozat. A nyolc fős Borsos család a Csongrád megyei Csanytelek településen él, nehézségeik, életük pedig tökéletes tükörképei Kelet-Magyarország problémáinak. A család fő bevételi forrása a gyermekek után járó állami támogatás, amely jelenleg 120 ezer forint havonta. Helyzetük a szegénységi küszöb alatt nem egyedülálló, Magyarországon a lakosság egyharmada él jelenleg a létminimum alatt és több mint 12% él mélyszegénységben. 
Mária és József nemcsak a 6 gyermek nevelésével küzd meg a hétköznapokban, de a térségre jellemző munkanélküliséggel is. Mindketten idénymunkákkal próbálják a havi jövedelmet kiegészíteni, amely viszont épp oly rendszertelen, mint amennyire kevés bevételt jelent.
A gyerekek és szüleik pedig bár kénytelenek együtt élni a szegénység okozta korlátokkal, de a kötelék, ami összeköti őket, sokkal erősebb a mindennapi gondoknál.

Nagy Gabriella: A kilencedik

Móricz-Sabján Simon Borsosék című képeitől ihletve

– Szólni kéne apukának, hogy jöjjön fel enni – jegyezte meg a nő, mikor asztalhoz ültek és nagy sokára elcsendesedtek a gyerekek. A furnérból vágott, csupasz lapon csülök gőzölgött zománcos tepsiben. Edényalátéten két kiló zacskós szeletelt kenyér. Mellette tálban hasábkrumpli, kecsap. Ünnep volt, hozta a pénzt a postás.

– Mit teszel elé, tányérból is már csak az a csorba van – morogta a férfi, és vágott magának a bőréből.

Hiába győzködte a nő, hogy majd odaadja a sajátját. – Nem jön az föl, ha a Szűzmáriát lehozod, akkor se, a vén konok – mondta, és nagyot harapott a karéj kenyérből.

Az öregek az udvar végében álló vályogban éltek. Mikor a második unoka megszületett, leköltöztek a házból, átadták tágas otthonukat a lánynak, hadd nőjön-növekedjen a család. Nekik a szobakonyha is elég, budi van a kert végén, öregek már, nem viháncolnak. Hajnalban megetetik a jószágot, sötétedésig tesznek-vesznek a kertben, javítják a nejlonfóliát, locsolnak, nyesnek, itatnak, egyik ólat ácsol, másik babot szed, borsót fejt, egrest a kerítés mellől. Mikor minek van idénye. Csak este kapaszkodnak szorosan egymásba a sezlonyon, fejükbe húzzák a plédet, úgy alszanak el a másik ismerős szagában. Szeretetben kis hely is elég.

Szülte sorban a lány a gyerekeket, egyik jött a másik után, ricsajoztak, ríttak, nyihogtak, ráküldték a kutyát a tyúkra, berúgták az üveget konzervdobozzal, csupa zsivaj volt az udvar, élet és nevetés. A nagyanyjuk madártejjel kényeztette őket, jó szóval, öleléssel, mesével. Hétvégén együtt ebédeltek a nagyházban, a lány főzött tíz személyre, nem pörköltet vagy pecsenyét, hanem mikor jobban ment, borsólevest és csirkeszárnyat francia salátával, mikor rosszabbul, szaftos tésztát vagy slambucot. Az öreg és az asszony szerényen meghúzódtak a Jancsi mellett, ha asztalhoz könyörögték őket, a széket pár centivel hátrébb tolták, véletlen ne érjen a ruhájuk a tányérszélhez. Lógatták a kezük, hallgattak, csak a szemük járt, egyik falról a másikra, kazettás ajtótól a mennyezeti gerendáig, a padlószőnyegtől az éjjeli szekrényig. Nem tetszett a rózsaszínre festett fal, a terítő nélküli asztal, a nyitva felejtett ajtók, a szanaszét dobált ágynemű. Feltolult a sok emlék, megdagadtak a könnyzacskók, ezek között a falak között mennyi szép esett.

Jóravaló ura van a lánynak, dolgos, becsületes ember, kitanulta a villanyszerelő szakmát. A lány tanítónak készült, elvégzett két évfolyamot. Aztán még szülés előtt eladta az összes könyvét a mozgóárusnak, nem áltatja magát hazugsággal, elfelejti a szépre festett jövőt. Azóta főz, sikál, ellátja a családot, állatot gondoz, veteményest művel. Megvannak tisztességben.

Aztán egyik este, lefekvés után fény gyúlt a lenti házban. Felkelt az öregasszony, a hasát fájlalta. Elmúlik, mondogatta az öregnek, de görnyedt tovább a hokedlin. Először öklendezett, mintha az a sok bánat és keserűség háborogna odabent, mintha ki akarna szakadni belőle, amit eddig magában tartott. Aztán vért hányt a lavórba. Mire beért vele a mentő a szentesi kórházba, nem ismerte meg az urát. Szűzmáriát látta, szőke hajából fénypászmák eredtek az égtájak felé, béke volt, a fülében templomi zene.

El kellett adni a pulykákat, hogy fizetni tudják a koporsós temetést. Az öreg keresztet vetett, és magára zárta az ajtót, hiába dörömbölt a lánya, hogy „ő az anyám, az én halottam, az én fájdalmam is”. Tán éjjelente kiosont pár órára, mikor huhogni kezd a bagoly, és bolyongott magányosan a holdfényben, ki tudja. Csak annyit láttak, hogy hosszú idő után egy reggel gyűrötten kóválygott elő a sötétből. Addigra feldobta a talpát három csirke, két liba, a többi összetojta az ágyásokat, a sátrakban a föld kiszáradt, kint a veteményes felázott az esőzésektől, a kerítés beszakadt, a kutya megszökött, az elrágott kötél ott hevert a sárban, az apa vállalkozása pedig bedőlt. A polgármester csókosai kaptak munkát a közvilágításban, neki maradt az alkalmi meló meg a közmunka.

Amint meglátta, hogy hunyorogva előbújik barlangjából, rohant a lány az apjához. Megölelte, a fülébe sóhajtott, „apuka, hát itt van”. A házban kiszellőztetett, felsepert, kidobálta a krumplihéjat, paprikacsutkát, száraz serclit meg a héjakat, a vödörnyi csikket, vitte mosni a büdös ruhát. De az apja már nem volt ugyanaz. A ház is, a kert is megváltozott. A falakat fekete pókháló lepte, a ruhaszárító zsinór leszakadt, a konnektorok besültek, a szekrényzárak elromlottak, az ajtó megvetemedett, a mosógép alig zörög, a kertben már fű se nő, döglik a tyúk, napjában egy malteroskanál morzsolt kukorica a lassú éhhalálra elég. A vasárnapi ebédmaradékot lábasban hozta le a lány az öregnek, konyharuhába rejtette a csorba tányért. A szeme vörös, újságolta bizakodva, hogy pultos lesz a 42-esben az Ivós Pityunál. Reggel hattól estig, napi ötezerért, míg van miből inni a telkieknek. Majd vigyáznak a kicsikre a nagyobbak, megfőz éjjel, szabadnapon kikérdezi a leckét.

Nehezen vette a levegőt az öreg, aprítás közben kiment a karjából az erő. A mellkasát szorongatta, azt mondta, üres.

– Az a rohadt bagó, apuka – veszekedett vele a lány, és tenyéréllel fejbe kólintotta a nagyfiát, hogy vegye át a nehezét.

Egy este az öreg behívta a hat gyereket a házba. A dohányzóasztalt vizes ruhával letörölte, az ágyneműt pokróc alá halmozta, a szekrénypolcok előtt, melyekre a szanaszét hagyott limlomot zsúfolta, behúzta a szádát, majd seprűre tekert felmosóronggyal a bútorok körül tessék-lássék felmosott.

– Reggel kimegyünk a tóhoz – mondta –, fogunk halat.

Elképzelte, ahogy tanítgatja őket, megmutatja a hálóvetést, a szákolást, elmeséli, hogyan kell kifárasztani a halat, merthogy halászfalu volt ez régen, a halból éltek errefelé. Aztán teli szákkal hazatérnek, agyonütik a legvirgoncabbat, a lány kibelezi, lepikkelyezi, és megfőzi fazékban fűszerpaprikával meg hagymával.

– Nincs már benne víz se – nevetett a legnagyobb fiú. – Kiszáradt évekkel ezelőtt. Egy nagy gödör van ott, papa.

Akkor szédült meg az öreg, amikor a kilencedik tányér eltörött. Hallotta lent a csörömpölést, a lánya perlekedését, a sírást, a cirok surrogását. Megkapaszkodott az ajtótokban, de a fa nem bírta el könnyű súlyát, kiszakadt töviből, úgy estek a küszöb mellé ketten, az öreg meg a félfa, amibe olyan görcsösen kapaszkodott, hogy még a kiérkező orvos sem tudta az ujjait lefejteni róla.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr3813841412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.