Olvass!

KönyvesBlog

Szécsi Noémi: Élet a cirkuszban [Képalá]

2018. április 24. .konyvesblog.

_urb4410.jpg

Urbán Ádám: Idős magyar artisták

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Margó Irodalmi Fesztivál idén első alkalommal hirdette meg közös irodalmi pályázatát a 36. Magyar Sajtófotó Kiállításhoz kapcsolódóan KÉPALÁ címmel. Hányféle történet rejlik egy-egy fotóban? Elmesélhetők életek egy-egy kép alapján? Mit sűrít magába egy sajtófotó? Hogyan tehet széles körben láthatóvá egy-egy szimbolikus történetet egy sajtófotó és/vagy egy irodalmi alkotás?

A kiírók felkértek 10 szerzőt, hogy írjanak rövid prózát az exponáláskor lezárt történetekből, a szövegeik pedig a Könyvesblogon is olvashatók lesznek. 

A felkért írók: Darvasi László, Grecsó Krisztián, Nagy Gabriella, Németh Gábor, Szabó T. Anna, Szécsi Noémi, Szöllősi Mátyás, Térey János, Tóth Krisztina és Totth Benedek.

Képsorozat. Csak a múlt tisztelete és elődeink érdemeinek megőrzése segíthet minket ahhoz, hogy megújítsuk, újraértelmezzük, korunkhoz frissítsük ezt a csodát, amelyet cirkuszművészetnek nevezünk.

Szécsi Noémi: Élet a cirkuszban

– Az én családom olyan, mint egy vándorcirkusz – jelentettem ki fölényesen, de azonnal meg is bántam, mert a velem szemben ülő férfi szemöldöke egy pillanatra felszökött, mintha olyasmit mondtam volna, amitől máris megbánta, hogy annyit költött a szórakoztatásomra, pedig a mozi után még villant a szemében a lelkesedés, mikor indítványozta, hogy üljünk be ebbe a csillogó borbárba. Mindezt csak arra a megjegyzésére feleltem, hogy a családi vállalkozásban dolgozik.

Másodjára láttuk egymást, most először hosszabban, meg amúgy is cseppenként akartam a gyerekkori traumáimat beadni, de jobb a családi hátteret előre tisztázni. Mondjuk azt, hogy engem csak saját magamért lehet szeretni, a szüleim azért taníttattak, hogy kitörjek, nekik meg csak annyi maradt, hogy szóban rendre elhatárolódjanak a nomád életmódot folytató embercsoportoktól, külön kitérve az utazó mutatványosok világára.

– Nem fogok magával az utcán leállni cirkuszolni – mondta az anyám a szomszédasszonyának, aztán tovább ordítozott vele, amiért az hagyta, hogy a borostyánjai az ötödikről átterjedjenek hozzánk. Pedig meg is köszönhette volna, mert így legalább nőtt valami a panelház erkélyén. De anya szerint így már nem is érdemes muskátlit kirakni a virágtartóba, mert másnap arra ébredünk, hogy leterítették őket Icuka borostyánjai. Nem értünk volna rá, hogy eltakarítsuk a hulláikat, mert mennünk kellett, hogy bepakoljunk az autóba. Vagy gyakorlatilag mindent, mert éppen költöztünk, és magunk mögött hagytuk az ellenséggé vált szomszédainkat és a két-három év alatt megképzett káoszt. Vagy csak a tesóm pelenkáját, teli hűtőtáskát, valamint különféle állatokat és új vagy régi, mindenesetre nagyon piszkos tárgyakat, példának okáért vemhes kecskéket, egy kölcsönkért láncfűrészt vagy bontott téglákat, amelyeket A pontból B pontba szállítottunk egy lerobbant kockaladán, mintha az én szüleimnek lenne a feladata, hogy Kelet-Európa ezen pontján terítsék a fentieket.

Ezért aztán még a kamaszkorom csúcspontján sem tudtam igazán azonosulni az anarchista mozgalmakkal. Miközben Johnny Rotten azt vonyította, hogy God Save Queen, én arra gondoltam, hogy bár egy lehetnék Erzsébet királynő corgijai közül: fix etetési idők, ingázás Balmoral, Holyrood és a Buckingham palota között, abszolút kiszámítható életkeretek, mi kell még. Most a poharamban a bort lötyögtetve azt méregettem, van-e annyi a palackban, hogy egy adott ponton ma is megvalljam a rend iránti gyengémet.

A szemben ülő férfi mélyen a szemembe nézett.

– Szóval nem vagy oda a cirkuszért. Kár.

– De – mondtam sietve, mert egyből kapcsoltam, hogy talán a következő randira egy cirkuszlátogatást tervezett, ami mégiscsak arra utal, hogy tervei vannak velem. Meddig tarthat az ilyen, másfél óráig? Annyit guggolva is kibírok, amikor legutóbb cirkuszban jártam, azon a balatoni nyáron, amikor utoljára voltam hajlandó a szüleimmel nyaralni, az a családi cirkusz minden elemében különbözött a mi családi cirkuszunktól, és esküszöm, kiegyeztem volna vele, ha nálunk is csak napi kétszer, előre megadott időpontokban van műsor. Amikor azt mondtam apámnak, hogy te egy bohóc vagy, úgy vágott nyakon, hogy szégyenemben kirohantam a kempingből, az anyámmal a település határát jelző táblán túl értek utol, ahol a cirkuszsátor állt.

– Tizennégy éves koromban szívesen megszöktem volna a cirkusszal – mondtam ki hangosan, mire a férfi még hangosabban felnevetett. Egy pillanatra mindenki minket bámult a borbárban, nem csupán a rózsaszín hajú pincérnő, aki a zárórát várva ötpercenként pillantott a faliórára, hanem a spanyol turisták is, akik mindeddig a magasban tartották a zajszintet.

– És még manapság is lenne hozzá kedved? – Csak bólogatni tudtam, mert jobb kézzel éppen egészben tömtem a számba egy padlizsánkrémes borkorcsolyát. Ő meg szinte véletlenül megérintette a bal kézhátamat. – A cirkuszban nem a szabadság a lényeg, hanem az önfegyelem. Van, aki beleszületik, van, aki gyerekkorától készül rá, és olyan is akad, akiben szinte már felnőttként ébred fel a késztetés.

– Persze – bólogattam, hogy mutassam, értem a viccet. – A mostani irodai munkámat amúgy is utálom és még csak huszonhat éves vagyok. Mondjuk betanulok egy olyan hulahop-számot, hogy közben palacsintát sütök és tüzet nyelek. Ilyen manapság nőnek lenni, nem? – kérdeztem erőltetett mosollyal.

– De ahhoz nagyon bravúrosnak kell lenni, hogy elég látványos legyen – jegyezte meg kurtán. Én zavartan rágódtam egy újabb falatkán, ő meg másodpercekig hallgatott.

– Tegnapelőtt megdöglött egy fiatal póni – szólalt meg hirtelen elrévedve – De szombaton el kell jönnöd, akkor láthatod a műsorunkat. Apa bohóc, anyának egyensúlyozó számai vannak, én csinálom a pr-t meg a könyvelést az utazó cirkuszunkhoz. Szerintem a vándorcirkusz már ódivatú kifejezés… – magyarázta komolyan, és a zsebébe nyúlt. – Látod, itt még él – mutatta a telefonján a fekete-fehér foltos póni mellett flitteres fellépőruhában feszítő szüleit. Én pedig éreztem, hogy a fejem búbjától a lábujjam hegyéig elvörösödöm.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr8013856668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.