Olvass!

KönyvesBlog

A gonosz pont olyan, mint egy átlagember, és ez benne a legszörnyűbb

2018. május 01. forgáchkinga

hetkonyve_5.jpg

A háborús bűnök miatt elítélt Radovan Karadžić egykori szerb politikus alakját és bujkálásának elképzelt történetét idézi meg Edna O'Brien legújabb regénye. A Kis piros székek a délszláv háború legszörnyűbb eseményeinek állít emléket, miközben bátor módon reagál a mai menekültválság összetett hátterére is. 

Edna O’Brien volt az egyik első olyan ír szerző, aki könyveiben hangot adott a női problémáknak, aki mert írni olyan kérdésekről, mint a családon belüli erőszak, a szexuális zavarok vagy az abortusz. Éppen ezért már legelső regénye körül hatalmas botrány kerekedett, az 1960-ban megjelent Vidéki lányokat betiltották, sok helyen el is égették, O’Briennek pedig végül el kellett hagynia Írországot. A ma már igen elismert nyolcvannyolc éves író jelenleg Londonban él és még mindig aktív, három évvel ezelőtt pedig olyan kulcsregénnyel jelentkezett, amely egyértelműen megerősíti, hogy generációjának egyik legfontosabb irodalmi alakja, aki még ma sem fél megtörni a csendet a fontos, kibeszéletlen témákkal kapcsolatban.

A Kis piros székek nagyon érzékeny és sok rétegű könyv, műfaját tekintve egyfajta rendhagyó történelmi regény, amely valós eseményekből indul ki, ugyanakkor azokat nagyon szabadon kezeli. Ugyan a cím és a felvezető sorok utalnak konkrét múltbeli eseményekre, a történet sokáig inkább csak körbeírja azokat, míg végül az utalások, hatások és emlékek hosszú sorából egy véres háború és népirtás eseményei bontakoznak ki.

Edna O'Brien: Kis piros székek

Fordította: Lukács Laura, Park Kiadó, 2018, 396 oldal, 3900 HUF

 

A kis piros székek emlékműve mint cím és mint központi szimbólum a könyv minden sorába beleivódik: Szarajevó főutcáján 2012-ben 11541 piros széket helyeztek ki a délszláv háború áldozataira emlékezve, így hívták fel a figyelmet arra, hogy húsz évvel azelőtt a szerb erők ostrom alá vették a várost.

„Egy üres széket minden szarajevóiért, akit az ostrom ezernégyszázhuszonöt napja alatt megöltek. Hatszáznegyvenhárom kicsi szék képviselte a meggyilkolt gyerekeket – orvlövészek vagy a környező hegyekből támadó nehéztüzérség végzett velük.”

piros_szekek.jpg

(Kép forrása)

A cselekmény ennek ellenére nem a volt Jugoszlávia területén, hanem Írország vidékén játszódik. Egy nap furcsa idegen érkezik Cloonolia fiktív városába, aki teljesen felbolygatja és összezavarja a konzervatív, zárt közösség életét. A jövevény Dr. Vladimir Dragannak nevezi magát, s természetgyógyászként, szexuálterapeutaként mutatkozik be a helyieknek, akik kíváncsian, de bizalmatlanul fogadják az ambivalens figurát. Az előkelő ismeretlen fokozatosan igyekszik beépülni a város mindennapjaiba, olykor feltűnik a kocsmában, a könyvklubban, fociedzést tart a gyerekeknek, majd megnyitja saját rendelőjét is. Alakja egyszerre vonzó és taszító: míg a helyi pap és a rendőr is gyanakvással méregeti, a nők nagy része kívánatos férfit, költőzsenit vagy spirituális gyógyítót lát benne. Dr. Vlad egyik első sikeres „gyógykezeltje” a gyermektelenségtől és kiürült házasságától szenvedő Fidelma lesz, akivel idővel különös, már-már bizarr kapcsolatot kezd ápolni.

A férfi elbűvölő külsejével, kissé távolságtartó viselkedésével és manipulatív megszólalásaival már a regény kezdeti pillanatitól ördögi figuraként tűnik fel. Váratlan felbukkanása, ezoterikus tanítói szerepe egyfajta mitikus, emberek felett álló lénnyé emeli őt az közösség szemében. Viselkedésén A Mester és Margarita Wolandjának természete tükröződik vissza, és az író néhány utalással rá is erősít a képre, amely szerint ez a különös, karizmatikus figura a Gonosszal cimborál („Egy sánta farkaspásztor tiszteletére vettem föl ezt e nevet.”). A balkáni országból jött idegenről ugyanakkor senki nem tudja, hogy fehér szakálla és feje búbjára csomózott haja csupán álca, amellyel sötét múltját takargatja. 

Edna O’Brien regényében tudatos és tudattalan, álom és valóság, múlt és jelen mosódik össze több szinten, és tárul fel költői látomásokként az olvasó előtt. Közben az író fokozatosan sejtetni engedi, hogy a könyvbéli emlékbetörések mögött a délszláv háború szörnyűségei húzódnak meg. Nehéz nem észrevenni például, hogy a cselekményben Radovan Karadžić szerb politikus élettörténetének motívumai köszönnek vissza.

Karadžić a függetlenedő boszniai Szerb Köztársaság első elnöke volt, s a boszniai háború első éveiben is ő volt az államfő. Őt gyanúsították a bosnyákokkal szemben elkövetett etnikai tisztigatások, például a srebrenicai mészárlás elrendelésével. A háború befejezése után azonban eltűnt, mielőtt elfoghatták volna, majd közel tizenhárom évig bujkált, hosszú ősz hajat és szakállt növesztett, és egy magánklinikán dolgozott természetgyógyászként Dragan Dabić álnéven. 2016-ban a hágai Nemzetközi Törvényszék negyven év börtönre ítélte. A magát ártatlannak valló, hetvenkét éves Karadžić egyébként épp a napokban kérvényezte ítéletének hatályon kívül helyezését, amelyről az Index is írt. Beadványa szerint a korábbi tárgyalás hemzsegett az eljárási hibáktól. Az ítélethirdetés az év végére várható.

A történet többnyire súlyos traumákat átélt, saját múltjuk elől menekülő emberek nézőpontján át elevenedik meg. O’Brien sokszor váltogatja elbeszélőit, a fókuszban azonban egyértelműen a gonosznak áldozatul esett Fidelma sorsa áll. A regény második része az ő élettörténetén keresztül mesél a bevándorlók sodródó, kiszolgáltatott tömegéről. A világ minden tájáról Londonba áramló menekültek személyes történetének sokaságát ismerjük meg. Az egyéni veszteségek tablójával az író mindeközben arra is figyelmeztet, hogy valójában egyetlen háború sem ér véget, amíg élnek azok, akik elszenvedték a következményeit.

A Kis piros székek az emlékezés regénye, amely a bűnök, a traumák és a múlt terheinek cipelése mellett a gyógyulásról és az otthonkeresésről is szól. A zsenialitása nem csak témájában, költői nyelvezetében és nagyon pontos lélektani ábrázolásaiban rejlik, hanem abban is, hogy túlmutat azon a fekete-fehér világon, amely a történelemkönyvek lapjairól tükröződik, és perspektívák sokaságát mutatja fel. Dr. Vlad valós alapokon nyugvó történetét olvasva könnyen eszünkbe juthat, amit egykor Hannah Arendt írt a gonosz banalitásáról az Eichmann-per kapcsán. Hogy a Gonosz nem valami emberfeletti képességekkel bíró szörnyeteg, torz pszichológiai jelenség, hanem pont olyan, mint egy átlagos ember, és ez benne a legszörnyűbb.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr9813879140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.