Olvass!

KönyvesBlog

Tóth Krisztina: Borjú [Képalá]

2018. május 02. .konyvesblog.

borju.jpg

Kerekes M. István: Pihenő

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Margó Irodalmi Fesztivál idén első alkalommal hirdette meg közös irodalmi pályázatát a 36. Magyar Sajtófotó Kiállításhoz kapcsolódóan KÉPALÁ címmel. Hányféle történet rejlik egy-egy fotóban? Elmesélhetők életek egy-egy kép alapján? Mit sűrít magába egy sajtófotó? Hogyan tehet széles körben láthatóvá egy-egy szimbolikus történetet egy sajtófotó és/vagy egy irodalmi alkotás?

A kiírók felkértek 10 szerzőt, hogy írjanak rövid prózát az exponáláskor lezárt történetekből, a szövegeik pedig a Könyvesblogon is olvashatók lesznek. 

A felkért írók: Darvasi László, Grecsó Krisztián, Nagy Gabriella, Németh Gábor, Szabó T. Anna, Szécsi Noémi, Szöllősi Mátyás, Térey János, Tóth Krisztina és Totth Benedek.

A kép. Norbert és testvére Erika tehénpásztorok az erdélyi Hargita megyében. Erika kénytelen mindennap magával vinni kislányát Mirelát is. Kora reggeltől, késő estig, ők hárman folyamatosan ezen a kis erdei tisztáson felügyelik a húsz tehenet, éhbérért.

Tóth Krisztina: Borjú

Még csak hajnali öt, de a csordát ki kell hajtani. Dragu felkiabál a gyerekeknek a kalyibába, és a biztonság kedvéért megütögeti a vasrúddal a boronát, amin sütni szokott. Feleslegesen csap zajt, már jönnek lefelé. Nem is igazi gyerekek, csak nem nőttek meg. Megálltak valahol félúton, ekkorák maradnak egész életükben, a foguk meg már most fekete és csorba, mint az öregeké.

Közelednek az ösvényen a szétjárt tornacipőjükben, ott van az arcukon a szalma lenyomata. A marhák tódulnak kifelé a deszkaajtón, azt az egyet kivéve, amelyik vemhes. Már három hónapja elrúgott, nemsokára megborjadzik. Dragu visszamegy és kivezeti a többihez, menjen csak legelni.

Hét óra körül érnek fel a hegyoldalba. A gyerekek nem ismerik az órát, de tudják, hogy mennyi idő lehet. A fű még nedves, a tehenek szétszélednek, várják a jó időt. Dina rosszul van, előredőlve émelyeg. Előveszi a kenyeret, amit Dragu adott, de alig bír párat harapni belőle. Az öccse megeszi helyette, nem bánja. Néhány napja kavarog a gyomra reggelente, és semmit se kíván, pedig nagyon éhes. Eszébe se jut, hogy ennek köze lehet ahhoz a pár perchez, amikor Dragu berángatta őt a deszkafal mögé. Nem nyúlt hozzá soha korábban, és azóta se, úgyhogy Dina nem is foglalkozott különösebben a dologgal. Az se érdekelte volna, ha megint megtörténik. Undorodott ugyan az izzadtság és piaszagú Dragutól, de hát ő adta a munkát, nem lett volna érdemes emiatt összeveszni vele. Előfordult ilyen korábban is, amikor Dina még gyerek volt, és Vladnál szolgáltak.

Dél körül felmelegszik a levegő. Dinának már nincs hányingere, de a kenyér elfogyott. Adrián heverészik, angolul halandzsázva énekel. Dinát idegesíti, rászól. A fiú röhög és folytatja.

A vemhes tehén a többiektől eltávolodva, háttal topog a füvön és idegesen csapkod a farkával. Adrián feltápászkodik, hogy visszaterelje. A tehén meg se mozdul. Bőg, rágja a nyálát, lehajtja a fejét. Adrián felpillant az égre: kora délután van. Nem lehet még visszahajtani őket, és ez, itt, ez nem is jönne, mindjárt megborjadzik.

A tehén tesz egy bizonytalan lépést előre, mintha meggondolta volna magát, aztán megtorpan. Lefekszik a földre, feláll. A többiek kicsit távolabb, egy csapatban legelnek, ügyet se vetnek rá. Dina közelebb lép. Fehér, áttetsző hólyag jelenik meg az állat faránál, olyan, mint egy rágógumiból fújt óriási buborék.

Adrián odamegy, belemarkol a kiforduló hártyába. Víz buggyan ki belőle, lerázza a kezét a fűre. A tehén szomorúan felbőg, a fehér, lappadó hályogon át pedig kirajzolódik két hegyes, patás láb. Dina kicsit elszédül, leül a fűbe és csukott szemmel vár. Adrián egy ideig meghajolva figyeli, mi következik, aztán elunja és utánaballag a csordának. Hő, hő, kiabál. Visszatereli őket, nem mehetnek most felfelé a rézsün, amíg ez itt kínlódik.

Jó hosszú idő eltelik, a borjú kilóg, de nem mozdul. Adrián hirtelen ötlettel kihúzza a gatyájából a madzagot, szorosan összeköti vele a két, előre meredő lábat. Körbenéz, ágat keres, közben fél kézzel tarja a maglazult gatyát. Végül kibújik belőle, szüksége van mind a két kezére. Meghajlítja a botot, nem száraz-e, aztán mikor látja, hogy nem törik, akkor belefűzi keresztben a madzag és a láb közé. Megtekeri, aztán húzkodni kezdi kifelé a borjút. Dina előre megy, és a tehén arcába bámul. Nem látszik rajta fájdalom, a tekintete inkább üres, mintha a semmibe nézne.

Hátulról Adrián odakiabál a nővérének, hogy segítsen. Dina mindig meglepődik, hogy ebben a kis testben mennyi erő van, de úgy látszik, most mégse boldogul. Visszamegy, váratlanul felnevet, hogy Adriánnak milyen fehér a segge. Ki hinné. Máshol mindenütt olyan fekete. Odaáll mögé, és most már ketten húzzák a faágat.

A borjú szépen, lassan csúszik kifelé, egy-két rántás után kint hever a füvön. Nyálkás és mozdulatlan, mintha nem volna benne élet. A tehén odalép, lerágja róla a burkot és körbenyalogatja. Adrián elvágja a köldökzsinórt, bogot köt rá.

A véres, elmocskolódott madzagot valamennyire megtörölgeti, visszafűzi a gatyába, aztán indul a csordához, amelyik megint kicsit távolabb kóborolt.

A borjú néhány ügyetlen próbálkozás után remegve feláll. Adrián visszatér, odataszigálja az anyja alá. Hő-hő. Kapkodás nélkül, nyugodtan noszogatja.

Nem jó, ha kihűl a szája - magyarázza Dinának.

Dinának fogalma sincs, honnan tudja ezeket Adrián. Szokott Dragunak segíteni, de inkább csak vágásnál. A véres gatyamadzagot nézi, ahogy hátul minden egyes lépésnél összekeni a buggyos gatyát, ami túl bő a fiúra. A borjú megpróbál szopni, de a tehén még mindig nyugtalan, néha kicsit oldalra lép, csapdos a farkával.

Jó hosszú idő eltelik, csend van. Az állat oldalán újabb remegés fut át, és egy véres csomó toccsan a fűben.

Na. Kiadta a poklát.

Adrián csípőre tett kézzel, terpeszben áll, mint valami gazda, és a mozdulattól még kisebbnek, gyerekesebbnek tűnik. Nézi a borjút. Dina irtózatosan éhes, szinte szédeleg. Nem meri elárulni, mi jutott eszébe, mert biztos benne, hogy Adrián rácsapna. Pont úgy áll ott a gatyájában, ahogy Dragu szokott.

Meglepődik, amikor az öccse szájából hallja a gondolatait.

Mondjuk azt, hogy elvitte a farkas.

Dina úgy érzi, ellenkeznie kell.

Keresik majd a maradékát.

Adrián már döntött. Köröz a tehén körül és mérlegel.

Medve volt.

Lehet, jönnek majd kaszával.

Végül úgy döntenek, hogy a tehén elvetette a borját, és ott hagyták. A tűzön gondolkodnak. Nincsenek elég távol a falutól, odalentről bárki megláthatja a füstöt. Átmehetnének szembe, a Bogdán lejtőire, de a borjúval nem lehet akkora távolságot megtenni.

Nincs más hátra, mint leütni a borjat, és átcipelni a túlsó lejtőre, ott rakni tüzet. Oda sose járnak legeltetni, Dragu nem fog gyanakodni.

Dina feladata, hogy elindítsa a csordát. Amikor kicsit távolodnak, Adrián mögé kerül a tehénnek, és egy hatalmas husánggal ütni kezdi a borjat. Amilyen kicsi, olyan nehezen döglik meg. A fanyelű kis bicska rövid, csak nyiszatolni lehet vele, ölni nem. Adrián teljesen kimerül, mire sikerül agyonvernie. A tehén csodálkozva, kimerülten néz, megszagolja a tetemet.

Hő, hő. Adrián elindítja őt a csorda után, a borjút a vállára emeli.

Mire átérnek, Dina már kupacba hordta az ágakat. Ügyesen, a fák takarásában, de nem közvetlenül a lombok alatt. Adrián nehezen boldogul a nyúlós testtel. Hat-hét hetes koruk előtt nemigen vágják le a borjakat, mert vizes a húsuk, de ők nem törődnek vele. Több, mint egy éve nem ettek húst. Amit csak lehet, lefejtenek a csontokról, a fejet és a beleket a bokrok alá teszik. Adrián visszamegy, nagy üggyel- bajjal kivágja a nyelvet.

Szürkül már, amikor hazaérnek. Dragu nincs jó hangulatban, ezt már abból lehet látni, ahogy kivágja az kaput. Mondják neki rögtön, hogy az a vemhes tehén elvetette a borját. Nem kérdezi, hol, csak annyit mond, másnap ne arra menjenek, hátha odajönnek rá a farkasok. Megtapogatja a tehenet, kiköp, visszamegy a házba a kannáért. Dina és Adrián sose kapnak tejet.

A gyerek fél évre rá megszületik. Dina nem tudja, mit kell csinálni, Adrián vágja el a köldökzsinórt. Dragu mérges, azt morogja, jobb volna megszabadulni tőle. A csordát ugyanúgy ki kell hajtani. Tejet most se kapnak, Dina mégis tud szoptatni. Most másfelé járnak legeltetni, mint fél évvel korábban, mert Dragu megegyezett egy gazdával.

Az a tehén, amelyik borjadzott, időnként lemarad a többitől, megáll. Adrián szerint kizárt dolog, hogy emlékezzen, a tehénnek nincs esze. Dina valahogy mégse szeret ránézni, mert mindig olyan érzése támad, mintha valamit látna abban a hosszú pillás szemében: hogy van az, hogy neked van, nekem meg nincs?

Ilyenkor mögé kerül, és csípőjén a gyerekkel rákiabál, hogy hő, hő. Ha akkor se mozdul, ráhúz egyet. Nehezen haladnak így is felfelé. De ha a gyerek járni fog, akkor minden könnyebb lesz.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4113869682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.