Olvass!

KönyvesBlog

Biró Zsombor Aurél: Olajfúróval se [Képalá]

2018. május 04. .konyvesblog.

mohaib.jpg

 Mohai Balázs: Átkelés

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Margó Irodalmi Fesztivál idén első alkalommal hirdette meg közös irodalmi pályázatát a 36. Magyar Sajtófotó Kiállításhoz kapcsolódóan KÉPALÁ címmel. Hányféle történet rejlik egy-egy fotóban? Elmesélhetők életek egy-egy kép alapján? Mit sűrít magába egy sajtófotó? Hogyan tehet széles körben láthatóvá egy-egy szimbolikus történetet egy sajtófotó és/vagy egy irodalmi alkotás?

A kiírók felkértek 10 szerzőt, hogy írjanak rövid prózát az exponáláskor lezárt történetekből, ezek a szövegek pedig az elmúlt napokban meg is jelentek a Könyvesblogon. A felkért írók: Darvasi László, Grecsó Krisztián, Nagy Gabriella, Németh Gábor, Szabó T. Anna, Szécsi Noémi, Szöllősi Mátyás, Térey János, Tóth Krisztina és Totth Benedek voltak. A szervezők egyúttal nyílt pályázatot is hirdettek, melyre bárki jelentkezhetett. Ezt a pályázatot a zsűri döntése alapján Biró Zsombor Aurél nyerte, aki Balázs Mohai Átkelés című képéről írt.

A kép2017 januárjában teljesen befagyott a Balatonon. A szokatlan jelenséget több ezren használták ki, és keltek át gyalogosan a két part között.

Biró Zsombor Aurél: Olajfúróval se

Bőrtalpú cipőbe jöttem, a bátyám mögött csúszkálók, kesztyűm sincs, remeg a kezemben a telefon, úgy teszek, mintha beszélnék valakivel, különben vele kéne. Befagyott a Balaton, át lehet sétálni, mondta, beiszunk, dumálunk, jó lesz. Átlépek egy jégbe fagyott hal fején, köd van, nem látszik a part, mindenütt gyalogló, korcsolyázó emberek, nem így emlékeztem a Balatonra, a bátyámra se, négy év sok idő, Sydney és Pest között tíz óra az eltolódás, ritkán skypeoltunk, hiába fogadtuk meg, mielőtt kimentem, hogy gyakran fogunk. Aházok a telefonba, megyek mögötte, sántít, nem tudom, mitől, semmit se tudok, olyan vastag a fal közöttünk, mint a jég alattunk, pedig régen saját nyelvünk volt, egy beszélt változat otthonra, mutogatós a suliba, de ez is elveszett, próbáltuk felidézni, pár szó maradt csak meg. Elrakom a telefont, felzárkózom, a korcsolyázó gyerekeket nézi, nem kérdezi, ki hívott. Hozhattunk volna mi is, mondom, csak hogy mondjak valamit, erőltetett, de nem érdekel, muszáj, hogy elkezdjünk valamit, másképp marad a csend. Bérlünk a túlparton, feleli, bólintok, igen, a túlpart, csak hol van már, nem látom, azt se tudom, átérünk-e egyáltalán. Lehajolok cipőt kötni, a jégre tenyerelek, nem olvad, pedig meleg a kezem, semmi se látszik alatta, de tudom, a legmélyén van valami, biztos nem üresedtünk ki ennyire. Csak fel kéne törni valahogy, még most, amíg sétálunk, mert nemsoká visszarepülök Sydneybe, és mire újra hazajövök, olyan vastag lesz, hogy olajfúróval se tudjuk átszakítani.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr9213885074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.