Olvass!

KönyvesBlog

Szél Dávid: Egy apa nem csak akkor tud bánni a gyerekkel, ha az már tud focizni

2018. május 15. Raposa Renáta

sze_l_da_vid-1.jpg

(Fotó: Valuska Gábor)

Szél Dávid családi és párkapcsolati szakpszichológus 2012 óta vezeti blogját Apapara néven, három éve pedig azonos címmel jelent meg könyve az apaképről és az apaságról. Elkötelezett híve a nők és az anyák egyenjogúságának, a férfiak és az apák emancipációjának. Idén áprilisban adta ki második kötetét Túl a parán címmel, mi kötődésről, tudatosságról és otthon maradásról is beszélgettünk vele.

Mostani könyvéből kiderül, hogy édesapja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ön végül milyen apává vált. Hozzájárult ahhoz a döntéséhez is, hogy ön maradt otthon a kislányuk születése után?

Tudatosan biztos, hogy nem. Édesapám keveset volt otthon, nagyon sokat dolgozott. Visszatérő emlékképem, hogy várok arra, hogy hazatérjen. Lehet, hogy tudattalanul ebből jött, de sokkal inkább a kettőnk párkapcsolatából született a döntés, hogy otthon maradok. Én is szeretem a gyerekeim meg a munkám, és a feleségem is szereti a gyerekeket és a munkáját. Miért lenne az ő privilégiuma, hogy otthon van és miért az én privilégiumom, hogy dolgozom?

Szél Dávid: Túl a parán - Minden, amiről az apák nem beszélnek

Bookline Könyvek, 2018, 227 oldal, 3499 HUF

 

A fiával még a felesége maradt otthon. Észrevehető ez a gyerekekkel való kapcsolatukban? Másféle kötődés alakult ki kettejük között?

Amikor a fiam annyi idős volt, mint most a lányom, akkor ő sokkal anyásabb volt. A lányunknak a legtöbbször mindegy, hogy ki van vele. Hogy ez mire vezethető vissza, az sok összetevőből állhat. Ki lehet emelni egyet, ami talán kézenfekvőnek tűnik, de ez a jelenség sokkal összetettebb annál, mint hogy ő lány, én meg apa vagyok. Más a két gyerek személyisége, mi is más szülők vagyunk vele, mint a fiunkkal. Nem tudnék egyetlen okot mondani arra, hogy miért más a két gyerekkel a kötődésünk.

Egyre több, főleg északi országban, az apa marad otthon a gyerekkel. Ön szerint mi lenne az ideális rendszer?

A skandináv országokban ez már kötelező, a támogatás egy részét máskülönben nem tudnák igénybe venni. Ez is egy sztereotípia, hogy az apák csak a gyerek későbbi életszakaszában tudnak bekapcsolódni a nevelésébe. Tény, hogy nem tudják szoptatni őket, de azonkívül minden mást tudnak. Ha a skandináv modellből egy-egy dolgot emelnénk ki, az nem működne, de ha csak azt nézzük, hogy az apák alkalmasak-e a korai szakasztól jelen lenni a gyerekek életében, a válasz igen. Fel kell hagyni azzal, hogy az apa csak akkor tud a gyerekkel bánni, ha az már tud focizni. A szülői feladatot nagyon fontos megfelezni. Persze, ha egy apa nem érzi magát komfortosan abban a helyzetben, akkor ne csinálja, de egy anyában fel sem merül ez a kérdés. Az Anyapara című könyv, melynek semmi köze hozzám, a bloghoz vagy az Anyapara bloghoz, pont erről szól. Az anyuka szereti a gyerekét, de az anyaszerepet nem feltétlenül, mert az lemondásokkal jár. Az apuka tevékenyen részt vesz ugyan, de az anyát senki nem kérdezte meg, milyen szerepet vállalt. Az nem kérdés, hanem evidens. Egy apa bárhogy dönthet.

sze_l_da_vid-2.jpg

Mi történik azokkal az anyákkal, akik nem szeretnék otthon hagyni a gyereküket és nem akarnak visszamenni dolgozni?

Az is kérdés, hogy mennyi időről beszélünk. Sokszor látom a praxisomban, hogy az édesanyák nem szerették a munkahelyüket és pont jól jött, hogy otthon maradhattak. Ha eleve kisebb a bérszakadék, vagy nincs is, a nők tudnak olyan munkát választani, ahol nem az az egyetlen cél, hogy majd GYES-re mehessenek. A családok eleve úgy kalkulálnának, hogy az anyukák visszamennek dolgozni, mert számít az, amit csinálnak. Nagyon fontos a tervezhetőség, és a skandináv modellben ez jól meg is jelenik. Sokkal tudatosabban vágnak neki a gyerekvállalásnak, mint itthon, ahol a szülők nem is igazán ismerik egymást szülőként. Megismerik egymást párként, aztán lesz egy gyerekük. Van kilenc hónap, amikor együtt készülhetnek fel, majd öt nap apaszabadság, ám nem igazán tapasztalják meg, hogy a másik anyuka és nő is egyben és a férfi sem tapasztalja meg, hogy ő férfi és apuka egy személyben. Az apaság nehezen alakul ki, mert nincs mikor kialakulnia.

Lehetséges, hogy sokszor az anyák sem engednek?

Igen, az emancipáció kétirányú folyamat. Engedni kell, kérni kell. 2009-re megindult egy attitűdváltozás, melyben látni, hogy a női önmegvalósításnak nem az az egyetlen eleme, hogy a nők gyereket szüljenek. Azt gondolom, törvényekkel lehet befolyásolni az emberek hozzáállását, de ezzel párhuzamosan természetesen el kell kezdeni egy csomó mindent. Például a bérszakadék csökkentését, vagy hogy ne csak férfiak kerüljenek a parlamentbe, hanem nők is.

Egy ilyen törvény bevezetése befolyásolná, hogy miként gondolkodnak az emberek az apák otthonmaradásáról?

Ha egy törvényt bevezetnek, sok mindent mögé kell gondolni. Alapvetően jó dolognak tartom, hogy az apák otthon maradjanak, de akkor sok mindent át kell alakítani. A bérpolitikát, az oktatást, az óvodákat, az emberek gondolkodásmódját. A munkahelyeken is lehetővé kellene tenni, hogy az apák otthon maradhassanak. Egy törvény akkor tud működni, ha elő van készítve. Most volt egy konferencia az Ampók Alapítvány szervezésében, ahol bemutatták a skandináv modellt és annak esetleges magyarországi alkalmazhatóságát. Az emberek hozzáállásán sok mindennel lehetne változtatni, de mi egy macsó társadalomban élünk. A társadalom kettészakadt. Egy régi rendszer eleme az, amit most módosítgatunk és átnevezünk. A GYED-et amúgy már apák is igénybe vehetik, de ezt még mindig kevesen használják ki.

Hallott olyan esetről, amikor kifejezetten az ön blogja vagy könyve hatására változott meg valaki véleménye, vagy döntött valaki úgy, hogy apaként otthon marad a gyerekével?

A legtöbbször inkább arról érkezett visszajelzés, hogy az apaszereppel kapcsolatban kőbe vésettnek hitt dolgokon gondolkoztak el. Ennek egyik eleme az apatudatosság, a jelenlévő apaság. A blogot és a könyvet is inkább nők olvassák, majd mesélnek róla a párjuknak. Mostanra sokszínűbb lett talán az olvasótáborom. 2012-ben indult a blog és akkor már megjelent Szily László Kitolás című könyve, de apablogok nem nagyon voltak. Nem mondom, hogy bármit megváltoztattam volna a közgondolkodásban, de azóta egyre több blog (Apávávált, Apu-kalipszis) indult, és ott az Apamagazin is. Amit én írok, talán nem csak egy sima apablog, hiszen sok társadalmi témára is reflektálok.

sze_l_da_vid-3.jpg

Akadt olyan helyzet, melyre másként tekintett pszichológusként és apaként? Okozott valaha problémát e két szerep kettéválasztása?

Sok alapdolgot ugyanúgy gondolok. Az más kérdés, hogy ha azt látom, hogy gond van, akkor is elsősorban apa vagyok, de utánajárok, hogy mit mondana más. Orvosokra szokták azt mondani, hogy a legrosszabb betegek, de ha látom, hogy a gyerekemmel baj van, akkor el kell vele menni pszichológushoz. Ezt nekem éppúgy észre kell vennem, mint bárki másnak. Igyekszem ezt a két szerepemet kettéválasztani: ha apa vagyok, nem vagyok pszichológus és fordítva.

Könyvében kifejtette véleményét a bölcsődékről, és megemlítette, hogy az óvodák neve problematikus, miután külföldön ez a „gyerekek kertje”, nálunk viszont egy hely, ahol meg kell őket óvni. Most, hogy a fia kisiskolás, mi a véleménye az általános iskolákról?

A fiam szerencsés helyzetben van, mert a körzetes iskola nagyon jó. Sok alternatív iskolát ismerek, dolgoztam is néhányban. Én a Kincskeresőbe jártam, a Winkler Márta-féle osztályba, amely az egyik első alternatív iskola volt itthon, de dolgoztam a Rogers iskolában is. Sok barátom gyereke jár alternatív iskolába, és amikor beszélgetünk, akkor rájövünk, hogy sok hasonlóság van a miénkkel. Azt gondolom, hogy elképesztő mennyiségű a lexikális tudás nyomatása, kevés a praktikus használható dolog. Még Erasmus-ösztöndíjasként vettem észre, hogy mások jobban képben vannak a lehetőségeikkel, jogaikkal, az uniós alapértékekkel kapcsolatban. Tudatosabbak, nincs ez a tanult tehetetlenség, a szolidaritás hiánya. Az iskolák fontos feladatának tartanám a testtudat kiépítését. Akár már óvodában elkezdeni azt, hogy mit jelent a másikhoz érni, mi az ölelés, a szeretet, a szexualitás, persze mindig az adott életkornak megfelelően. Fontosnak tartanám megmutatni, hogy mit jelent a pénzzel foglalkozni, mit jelent a szolidaritás, miért vannak hajléktalanok, mik a kisebbségek. Az iskola, az oktatás lehetne a társadalom kiegyenlítője.

Mi lehet az oka ennek az egyenlőtlenségnek, és hogyan lehetne ezen változtatni?

Nem nagyon vannak heterogén iskolák, mert már a lakókörzetek is egyre jobban homogenizáltak és mivel nincsen körzetesítés, mindenki oda viszi a gyerekét, ahova akarja. Akinek nincs lehetősége vagy nyitottsága, ideje, azok ott maradnak, és a minőséget tekintve nagy különbségek alakulnak ki iskolák és iskolák között.

A gyerekek néha a mesékből tanulhatnak a legtöbbet, és a mesélés lehet rájuk a legnagyobb hatással.

A meséknek pont ez a lényege, konfliktusok jelennek meg bennük: a Piroska és a farkasban az idegenek, a Jancsi és a Juliskában a testvériség. Alapkonfliktusok szélsőségesítve. A modern meséknek is hasonló a céljuk. Nem minden mese „cukimuki”, sosem volt az, nem is kell annak lennie. A Grimm- és Disney-mesék sem voltak mindig aranyosak, de fontos beszélni róluk utána, hogy mi tetszett, miért nem tetszett. Amikor felolvassuk a mesét, már egy kapcsolódási forma alakul ki.

Önök jelenleg milyen könyveket olvasnak a gyerekekkel?

Mostanában sokszor népmeséket olvasunk és feljön a „volt egyszer egy király, annak három lánya” motívum. Gondoltam már rá, hogy kiforgatom ezeket. Rengeteg olyan történet van, ami nem erősít rá a sztereotípiákra, jó lenne, ha azok is előtérbe kerülnének. Mi most a Karcsi és a csokigyárat olvassuk, amiben már-már kifigurázva jelenik meg a szegénység, de sokszor olvasunk szociális érzékenységre nevelő könyveket is.

sze_l_da_vid-4.jpg

Sok kismama kiakad azon a kifejezésen, hogy „babát várunk”, miután szüléskor ők élik át a fájdalmat. Önöknél felmerült ez a probléma?

Azért azt nem mondtam, hogy terhesek vagyunk, de babát vártunk, kétszer is. Mi közösen akartuk a gyerekeket, és sokat beszéltünk a félelmeinkről. Aztán elkezdtem írni egy blogot már az első terhesség alatt, ami már nem elérhető, de nagyon személyes volt. Talán azzal indult, hogy leírtam azt az esetet, amikor azt éreztem, hogy az orvos nem vesz észre engem. Együtt mentünk el egy vizsgálatra, én feltettem neki egy kérdést, de ő a feleségemnek válaszolt. Ez lehetett az egyik ilyen eset, hogy meg akartam mutatni, hogy én is itt vagyok. Ez a blog és a mostani biztos, hogy hozzájárult az apatudatosságom kialakításához, ugyanakkor nagyon fontos volt a szülői minta is. Amikor az én apukám otthon volt, akkor ő nagyon is jelen volt az életünkben, és én akkor egy harmonikus szülő viszonyt láttam. Hogy ma emancipált apuka vagyok és feminista férfi, abban viszont nem hiszem, hogy neki szerepe volt, főleg, mert nem is léteztek ezek a kifejezések akkor.

Önnek mit jelent a feminizmus?

A feminizmus nekem nagyon egyszerű dolog. Annyi, hogy a férfiaknak és a nőknek is azonos lehetőségeik legyenek és azt csinálják, amit akarnak, és ne azért kényszerüljenek szerepekbe, mert férfiak vagy nők. Igazából egyenlőséget, mivel a nők az anyaságon kívül szinte mindenből kiszorulnak. Amíg ez nem változik, akár előjogaik is lehetnének. Például a nőkvóta bevezetését jó dolognak tartanám. Jelenleg több László ül a parlamentben, mint nő. Nem biztos, hogy először jó lenne kvótanőnek lenni, biztos azt gondolnák, hogy te csak azért vagy itt, mert nő vagy, de ezt is el kell kezdeni. Nem tudom, pontosan mi történik Kanadában, de ott nem a kvóta miatt lett kerekesszékes a sportminiszter, hanem mert ő a szakma legjobbja. Magyarországon a terület legjobbja is legtöbbször csak férfi lehet, mert a nők be sem kerülnek oda.

Sok nő pont emiatt nem választja azt a pályát, amit szeretne, mivel tudják, hogy nőként nehéz lenne bekerülni a szakma legjobbjai közé. Mi lehet ennek az oka?

A szexizmus iszonyatosan erős. Van a jóindulatú és van az ellenséges szexizmus. A jóindulatú az, amikor előreengedjük a nőket, a diszkóba ingyen mehetnek be, virágot kapnak nőnapon, és azt hangoztatjuk, hogy a nők a szebbik nem. Azokban az országokban nagyobb a bérkülönbség, ahol a jóindulatú szexizmus a magasabb. Közben a jóindulatú szexizmus csomó jósággal is jár. Erről azért nehéz lemondani mindkét fél részéről, mert ha valaki nőként keménynek, és nem aranyosnak tűnik, akkor rá már nem gondolunk nőként. A férfiak döntési helyzetben vannak, de ha egy nő anya lesz, rá onnantól kedve kizárólag anyaként tekintünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr1013937878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.