Olvass!

KönyvesBlog

Időfutár 7. - Rejtélyes alakok időutazást hirdetnek a neten

2018. június 03. .konyvesblog.

Bár jó három éve még úgy volt, hogy kész, vége, a hatodik lesz a lezáró kötet, az Időfutár szerzői mégis úgy döntöttek, hogy továbbgörgetik Hannáék történetét. Ahogy korábban is írtuk, a folytatás egy olyan kalanddal folytatódik, "amely sosem hangzott el a rádiójátékban és sosem jelent még meg könyvben. Három év telt el az utolsó kötet megjelenése óta, és ezalatt a főszereplők is idősebbek lettek: Hanna és társai az új könyvben már 15-16 évesen vágnak bele a kalandokba."

Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István, Vészits Andrea: Időfutár 7. - Az ellopott időgép

Tilos az Á Könyvek, 2018, 3490 HUF

 

A sztori szerint a kaland valamennyi résztvevője hazatérésük után ígéretet tett arra, hogy soha, semmilyen körülmények között nem beszélnek arról, mi történt velük valójában, és az időutazás szót még csak ki sem ejtik a szájukon.

A gyerekek iszonyodtak még csak gondolni is arra, hogy a felnőttek mire lennének képesek, ha tudomást szereznének egy működő időgépről. És nekik ráadásul több is volt. Biztonságba helyezni vagy megsemmisíteni őket? Ez volt az első számú kérdés. A sors szerencsére a kezükre játszott: a búravárosi időgép motorja kigyulladt a landolásnál. Ám átengedni az enyészetnek mégsem merték. Ennél sokkal jobb ötletnek tűnt, hogy átszállítsák Géza bá hétvégi házába, Tahiba. Kempelen sakkasztalát Bujdosóné ajánlotta fel a Technikatörténeti Múzeum számára. A körzőt azonban közmegegyezéssel Hanna gondjaira bízták, hogy véletlenül se lehessen többé beindítani. Már csak a hadronról kellett gondoskodniuk. Ebben Tekla anyja, Pusztai professzor volt a segítségükre. A gépet szétszerelte, és darabjait a szegedi Szuperlézer atombiztos kódokkal ellátott páncélszekrényeinek mélyére rejtette.

Időfutár a Margón. Beszélgetés, játék és időutazás a négy szerzővel! Te hová szeretnél utazni? Az ókori Rómába? A reneszánsz Londonba? Esetleg Bécsbe, hogy személyesen találkozhass Mozarttal? És vajon mit tartogat a jövő? Közreműködnek a szerzők: Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István, Vészits Andrea. Ceremóniamester: Tarr Ferenc. Mikor? Június 9-én 15 órakor. Hol? A PIM-ben, a Lotz-teremben. Bővebb információ ITT található.

Csakhogy némi homokszem került a gépezetbe, a társaság pedig tudja, hogy a kalandok sora nemhogy véget ért, hanem most kezdődik. Megint.

Olvass bele a regénybe:

idofutar7_beliv_RESZLET.pdf by konyvesblog on Scribd

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr9214018432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.