Olvass!

KönyvesBlog

Amit a kritika tíz éve még számon kért a gyerekkönyveken, mára szinte természetes lett

2018. június 07. KissOrsi

hubby_zsuri.jpg

Munka közben a zsűri tagjai (Fotó: Szekeres Nikoletta)

Az Ünnepi Könyvhéten osztják ki idén is az Év Gyerekkönyve Díjakat. Május közepére már összeálltak a rövidlisták, a zsűri pedig öt (mesekönyv-szerzői, ifjúsági könyv-szerzői, illusztrátori, fordítói és innovációs) kategóriában díjazza majd a 2017-es év legjobbjait. De milyen szempontokat tartott szem előtt a zsűri, hogyan alakult az elmúlt év a gyerekkönyvpiacon, és felnőttként lehet-e gyerekszemmel olvasni a kimondottan gyerekeknek szóló könyveket? Szekeres Nikoletta kritikussal, a HUBBY elnökségi tagjával ezekről is beszélgettünk.

A díjak. Az Év Gyerekkönyve Díjakat június 8-án, pénteken 17 órakor adják át a Vörösmarty téren. Mindemellett idén is kiosztják a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum alkotói díjakat, melyeket egy szerző és egy illusztrátor kaphat meg a gyerekirodalomban végzett kiemelkedő tevékenységéért. Facebook-esemény>>

Egy teljes év gyerek- és ifjúsági könyvkínálatát nézte át az elmúlt hetekben a HUBBY zsűrije – könyves szempontból, hogyan jellemeznéd, milyen volt ez az elmúlt egy év? Beszélhetünk esetleg új trendekről, hangokról?

Mivel öt kategória van, nehéz egységes választ adni a kérdésedre. Minden kategória más és más, másképp fejlődnek, más tendenciák érvényesülnek. A gyerekkönyvpiac egyre nagyobb lendületbe jött, a kiadók amellett, hogy igyekeznek külföldi trendekhez alkalmazkodni, figyelembe veszik a hazai igényeket, és miként mindenhol a világon, természetes, hogy a szakmai elvek mellett üzleti szempontokat is szem előtt tartanak. Hatalmas ugrás figyelhető meg mind tematikai, mint stilisztikai sokszínűség szempontjából, amit tíz éve a kritika számon kért (tabu témák involválása, illusztrációk azonos érvényű jelenléte és érvényesülése a szövegekkel, megbízható tematizálás az olvasó segítésére), mind-mind jelenvaló lett mára, mondhatni természetes. Az új hangok éljenzése, a reveláció sokszor azért marad el, mert észre sem vesszük, hogy a nagy tömegben megjelenő könyvek között bizony egyre jobb darabok tűnnek fel. Ezért is jó, hogy vannak díjak, listák, amelyek felhívják a figyelmet a kiemelkedő alkotásokra, alkotókra. Az biztos, hogy az ifjúsági irodalom egyre inkább keresi és lassan meg is találja a helyét, sok szerző új arcát mutatja meg, az irodalmi minőség lassan párhuzamba kerül a tematikus sokszínűség igényével. Az illusztrációról is másként gondolkodnak kiadók és szerzők ma, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt, egyre jobban érvényesül az a szándék, hogy ne csak a szöveget kísérő dísz legyen. Jó lenne, ha a kis kiadók nagyobb teret kaphatnának (fennmaradhatnának), mert a kísérletezés és a műhelyjelleg mindig jó talaja a művészi megújulásnak.

niki.jpg

Szekeres Nikoletta (Fotó: Bach Máté)

Összesen öt kategóriában osztjátok ki az Év Gyerekkönyv Díjakat – nyilván minden kategóriánál más és más szempontok érvényesülnek, de általánosságban milyen könyveket keresett idén a zsűri? Mi alapján dőlt el, hogy egy-egy könyv felkerült a shortlistre?

A zsűri munkáját figyelve egy dolgot biztosan mondhatok: ami nekik tetszik, az az alapvetés; éppen ezért olyan „hivatásos” olvasók teszik ki a zsűrit, akik sok éve figyelemmel kísérik a gyerek- és ifjúsági irodalmat, nem tájidegen számukra a gyerek nézőpont, és mindezt képesek párhuzamba léptetni minőségi elvárásokkal, irodalmisággal. Egyszerre igyekeztek minden olvasói szempontot szem előtt tartani, és azt hiszem, nem prekoncepcióik voltak azzal kapcsolatban, hogy mit keresnek, hanem az adott könyvtömegből igyekeztek kiválasztani a legjobbat.

Az idei zsűri tagjai:

Bacsó Péter - magyartanár, Eötvös József Gimnázium
Hermann Zoltán - irodalomtörténész
Pálfi Zsuzsanna - könyvtárostanár, Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
Orosz Ildikó - újságíró, szerkesztő
Varga Emőke - irodalomtörténész, főiskolai tanár
A zsűri elnöke: Péterfy Gergely író

Mesélj kicsit arról, hogyan zajlott a kiválasztás folyamata: volt olyan kategória, amely különösen megizzasztotta a zsűrit? Vagy azért, mert nem tudtak a tagok megegyezni, vagy azért, mert nagyon más szempontok alapján döntöttek volna? Egyáltalán kinek a szemével nézitek ilyenkor a könyveket: a szakmai vagy a gyerekszempontok nyomnak többet a latban?

Talán utóbbi a legizgalmasabb kérdés, lehet-e egyáltalán a gyerek- és kamaszolvasók szemszögéből olvasni valamit felnőttként? Egyébként lehet, de nem könnyű… Többen megfuttatták a könyveket a fiatalok között is, nyilván az ilyen tapasztalatok ugyanúgy számítanak, ezért döntöttünk úgy, hogy idén először kiosztjuk a gyerekzsűri díját is. A gyerekzsűri tagjai az ország kilenc, hátrányos helyzetű iskolájából érkeztek, és a shortlistes könyvekből egy, a korosztályukra szűrt listából olvastak. Egyébként, ha még fényezhetem kicsit a zsűrit, a honoráriumukról teljes összhangban lemondtak azért, hogy a gyerekzsűrit felutaztathassuk a könyvheti Év Gyerekkönyve Gyerekzsűri Díj kiosztására, illetve az egyik iskola (a gyulaji Galló József Általános Iskola) esetében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat állja a költségeket. Azért az egy jó pillanat lesz szerintem, amikor átadják az Év Gyerekkönyve Gyerekzsűri díját a gyerekek. Visszatérve még a szempontokra, érdekes jelenség, hogy a fiatal olvasók időnként nehezményezték a kamaszregények kamaszokat imitáló hangját, sértette a fülüket a valóban nem könnyen eltalálható/kreálható hang, de az is tény, hogy ez csak egy csoport véleménye, ami országos szinten nem reprezentatív. Azt hiszem, mindegyik kategória megizzasztotta kicsit a zsűrit, de ezt a harcot a shortlistre kerülő könyvekkel megharcolták, a győztesek kiválasztása már nagyjából egyhangú volt. A gyerekkönyv kategória volt talán a legkevésbé egyértelmű, de ez annak is köszönhető, és most kicsit visszautalok az előző kérdésre, hogy manapság a szövegek erősen kétfedelűek, egyszerre szólnak gyereknek és felnőttnek.

Ezek a könyvek esélyesek az Év Gyerekkönyve Díjra!

A zsűri tagjai a gyerekkönyv kategória jelöltjeivel (kép forrása)Idén is az Ünnepi Könyvhéten adják át az Év Gyerekkönyve Díjakat, a HUBBY - Magyar Gyerekkönyv Fórum pedig az elmúlt napokban a blogján hozta nyilvánosságra a különböző kategóriák rövid listáit.A jelöltek a...

A HUBBY a fenti díjak mellett minden évben kioszt egy írói és illusztrátori díjat is – ezeket a díjakat rendszerint kik kaphatják meg?

Igyekszünk a zsűri döntését is figyelembe véve olyan alkotóknak adni a díjat, akik állandó, fontos és elkötelezett résztvevői a gyerek- és ifjúsági irodalomnak (tehát nem adunk olyannak díjat, aki díjazottként szerepel az Év Gyerekkönyve Díj kategóriák valamelyikében). Szeretnénk, ha ez a díj túlmutatna egy kicsit azon, hogy valaki írt egy jó könyvet, vagy előlépett egy szuper illusztrációs technikával. Egyszerre értékeljük az innovatív és folyamatos jelenlétet, mert az kiderül az elmúlt húsz év horizontjából, hogy mindkettő egyaránt számít.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7114024270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.