Olvass!

KönyvesBlog

Mundruczó Kornél: Megpróbálom fenntartani a saját függetlenségemet

2018. június 08. forgáchkinga

margo_2018_2nap_valuska-39906.jpg

Fotó: Valuska Gábor

A Margó Extrának olyan érdekes emberek a vendégei, akik ugyan nem írók, de a személyiségükre és a pályájukra nagy hatással volt az irodalom. Tegnap este Mundruczó Kornél színházi és filmrendező volt a vendég a PIM-ben, ahol Ott Annának mesélt a realizmushoz fűződő ellentmondásos viszonyáról, a rendezői munka kulisszatitkairól, és arról, hogy szerinte miért kell megújítani az ósdi, színpadias színházi nyelvet. 

Mundruczó Kornél már kamaszként is lelkesen és sokat olvasott, a nagy klasszikusokkal elég korai életkorban találkozott, és nagy hatással is voltak rá. Szerinte akkoriban az irodalom még mást jelentett, mint ma, a limitált lehetőségek miatt leginkább olyan volt, mint „egy nagy EXIT felirat”, aminek segítségével ki lehetett szakadni a valóságból. A fehér istenről és A Jupiter holdjáról ismert színházi és filmes rendező ma is sokat és eklektikusan olvas, tehát mindenevő, viszont nagy könyvabbahagyó is: ha egy szöveg nem szólítja meg, akkor egyszerűen leteszi, mindegy, hogy milyen minőségű, vagy mennyire sikeres. Minderről Ott Annának mesélt tegnap este a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarán, akinek azt is elárulta, olykor előfordul, hogy a ponyva jobban megszólítja, mint az absztrakcióhoz és formához kötött magas irodalom. „Az olcsó műfajokat igazán nagyra tartom, mert olyat tudnak, amit mi sokan nem tudunk.”

margo_2018_2nap_valuska-39910.jpg

Mundruczónak több filmjét és darabját is irodalmi művek ihlették: Szorokin A jég című regénye és J.M Coetzee dél-afrikai író szövegei, például a Szégyen is fontos inspirációt jelentettek számára. Mint mondta, két nagyon különböző szerzőről van szó, de mindkettővel kapcsolatban úgy érezte, hogy az ő valóságát írták le. Ott Anna erre felvetette, hogy milyen érdekes az, hogy a legtöbb munkájában valamilyen társadalmi problémával foglalkozik, de amikor meg kell fogalmazni, hogy számára mi a fontos egy alkotásban, akkor a személyességet jelöli meg. „A nem személyes művészet számomra értékvesztett, puszta ideológia. Még a valódi nagy filozófiai munkák is végtelenül személyesek, az ember azokból tájékozódik a filozófus mániájáról, börtönéről, szenvedélyéről” – reagált Mundruczó, hozzátéve, hogy valójában a realizmushoz is elég ellentmondásos a viszonya.„Ha egy műben nincs álom, az már számomra nem is érdekes. Az ideális a valóság és az álom fúziója valami személyesen átszűrve.”

Ott Anna ezután rákérdezett, hogy ha ennyire ódzkodik a realizmustól, akkor hogy lehet, hogy mostanában mégis több naplót és memoárt olvas, mint regényt. „A szépirodalomhoz is ambivalens lett a viszonyom. Valóban inkább visszaemlékezéseket olvasok, és költészetet, de azt is visszamenőleg.” A rendező bevallotta, hogy a nagy formai és nyelvi bravúrok helyett – talán a szakmájából adódóan – őt jobban megmozgatják az olyan alkotások, amikbe „bele lehet zuhanni”.  Mint rámutatott, számára rendezőként is az a fontos és izgalmas, hogy ilyen pillanatokat hogyan lehet létrehozni.

Az értelmezés örömét, biztonságát elengedni számomra a szabadságot jelenti. 

margo_2018_2nap_valuska-39916.jpg

Ennek kapcsán arról is beszélt, hogy sokan vádolják azzal, hogy a művek elvesztik irodalmi jellegüket, amikor ő dolgozza fel őket. Szerinte ez nem igaz, ő abban hisz, hogy a szövegeket át kell szűrni a színészeken. „Az ósdi színházi nyelvet próbálom megtörni, lesöpörni, átalakítani, minden eszközzel tagadni tradíciót. Ebben rengeteg munka van, de feltétlenül fontos benne a szöveg” – magyarázta, hangsúlyozva, hogy a színészet felelősebb szakma annál, minthogy valaki megtanulja a szöveget és megformálja a figurát. „Meg kell szüntetni a vélemény távoltartását, és azzá a szereppé, azzá az emberré kell válni. Ez néha olyan mintha deklasszálódna a szöveg irodalmi értéke, de valójában csak autentikusan hat.” Ebből is következik szerinte, hogy a „szereposztás minden”, ha azt sikerül eltalálni, akkor kész is a munka nagy része.

A fehér istenről – amivel pár éve elnyerte a 67. cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard programjának fődíját – elmondta, hogy az előzménye egy színpadi mű volt. „A szégyen az újraelosztás igazságáról és igazságtalanságáról szólt, ami nagyon élő probléma volt hat-nyolc éve” – mesélte, hozzátéve, hogy érdekes módon a fél évvel ezelőtt kirobbant Weinstein-ügy teljesen más igazságokat tárt fel a darabban.

margo_2018_2nap_valuska-39941.jpg

Mundruczó szerint egyébként mindig is nagy kulturális hullámzás volt, de most eléggé úgy tűnik, hogy nincs reneszánsza az értelmes művészetnek. Úgy gondolja, hogy az alkotás létjogosultsága mindig fenn fog maradni, akár támogatják, akár nem. Viszont az elég fontos, hogy a politikának mi az elképzelése arról, hogy kell-e a népnek művészet vagy sem. Ő mindenesetre megpróbálja fenntartani a saját függetlenségét, már szinte csak külföldön dolgozik, egyedül a Proton Színházat és a filmeket csinálja Magyarországon.

A rendező egyébként épp tegnap tért haza Amerikából, mert úgy tűnik, hogy A jégből tévésorozat fog készülni. Először játékfilmet szerettek volna, de az anyag mindig „kirúgta magát”. Két évbe telt, mire megírták hozzá a tervezetet, vagy ahogy külföldön hívják, a „bibliát”, most pedig várják a fejleményeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr3114031702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.