Olvass!

KönyvesBlog

A halálról írt Szántó Péter, de a kötet megjelenését már nem érhette meg

2018. június 14. .konyvesblog.

szanto_peter_2016.jpg

Kép forrása

A főhős meghal a végén címmel jelent meg Szántó Péter elbeszéléskötete a Kalligramnál, de a szerző a szöveg leadása után 2018. április 12-én 67 éves korában elhunyt. Az író, újságíró, kommunikációs szakember Szántó írt a Népszavának, az Élet és Irodalomnak, 1996-ban alapította meg a Noguchit, 2007-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Az Angyalbőrben és a Família Kft. társírója volt.A megjelenéshez kapcsolódóan közlünk egy novellát a kötetből (Sajtos szendvics és más veszélyes dolgok egy derűs délután), illetve megkértük Tóth-Czifra Júlia szerkesztőt, hogy mutassa be a könyvet. 

Szántó Péter hosszú évek alatt készült, többször újraírt, átcsiszolt és átszerkesztett novelláskötetének a keletkezéstörténete legalább olyan rendkívüli, mint maguk az elbeszélt történetek.

A szerző, aki 1952-ben született, többszörös pályaelhagyó volt: jogászként végzett, de sosem praktizált. Újságíró lett, de a kilencvenes évek elején, ahogy mindig fogalmazott, „átállt a sötét oldalra”, és kommunikációs szakemberként dolgozott. Mint forgatókönyvíró, rádió- és tévéjátékok alkotója is sikeres volt. 2016-tól azonban, minden mást félretéve, csak prózaírói terveire, A főhős meghal a végén munkacímű szövegegyüttesre koncentrált.

Szántó Péter: A főhös meghal a végén

Pesti Kalligram Kft., 2018, 328 oldal, 3500 HUF

 

A könyv gyanútlan elbeszélőjének egy nap alkut kínál a Halál a Hollywood Forever temetőben: életben maradhat, míg mesél. Kezdetét veszi az egyre rejtélyesebb játszma az időért, hol pergő ritmusú, hol meditatív szövegeken át, melyekben nemcsak rég kihunyt mozicsillagok elevenednek meg, de a leghétköznapibb alakok történeteiben is érvényesül a szerző sajátos, filmszerű látásmódja. A novellák a Szántó Péter szőtte impozáns kultúrtörténeti díszletek közt groteszk és szarkasztikus bravúrral viszik színre a szereplők emberi gyarlóságát és enyészetre ítélt voltát. A kötet főhőse mégsem a halál, hanem az, ami az embert mindezek ellenére halhatatlanná teheti.

A főhős meghal a végén történetei közt a legmegdöbbentőbb mégis magáé a köteté lett: az ezen a címen leadott, majd megszerkesztett kézirat megjelenését a 2018 áprilisában szívszorító hirtelenséggel elhunyt szerző már nem érhette meg.

Mesék életről és halálról – életre-halálra.

 

Szanto-p a Fohos Book (1) (1) 009 by konyvesblog on Scribd

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr914045672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.