Olvass!

KönyvesBlog

Földényi F. László: Képek segítségével a legkönnyebb becsapni az embert

2018. június 20. Kiss Orsi

foldenyi.jpg

Fotó: Gálos Viktor

A melankólia dicséretét írva Földényi F. László igyekezett elkerülni, hogy könyve tárgyáról kérdezzék az ismerősei, „Mert ezt rendszerint egyből követte az újabb kérdés: és mi a melankólia?” Erre inkább kitérő válaszokat adott, holott már évtizedek óta foglalkoztatja a gondolat. Az új könyv a dolgok lényegéig hatol, és a melankólia természetrajzát felvázolva igyekszik megtalálni azt a közös nevezőt, amely mindig érvényes lehet.

Tízek. 2018-ban harmadszorra adták át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A Könyves Magazin idei első számában mind a tíz jelöltet kifaggattuk, a következő napokban ezeket a mini-interjúkat tesszük közzé. A Libri irodalmi díjat végül Tompa Andrea, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor nyerte - a díjazottakkal készült riportunkat keressétek a Könyves Magazin friss számában!

A cím alapján sokan hihetik azt, hogy A melankólia dicsérete az 1984-es Melankólia folytatása vagy bővített kiadása. Ha kapcsolati ívet kellene húznia a két mű közé, az hogyan festene?

Annak idején a melankólia történetét írtam meg, az ókortól napjainkig. Feltűnt, mennyire másként ítélték meg a különböző korszakokban; volt, hogy a zsenialitással társították, volt, hogy az őrülettel, előfordult, hogy a lustasággal, máskor pedig a lázadásra való hajlammal. Többnyire a szomorúsággal azonosították, sokan viszont éppen a vidámságban bukkantak a nyomára. A fogalom azonban makacsul továbbélt és él ma is. Az új könyvemben arra kerestem választ, mi lehet a sokféle megítélésben a közös nevező, van-e a melankóliának olyan ismérve, ami mindig feltűnik, bárhogyan vélekedjenek is róla.

Földényi F. László: A melankólia dicsérete

Jelenkor Kiadó, 2017, 361 oldal, 3999 HUF

 

Többször kifejtette, mennyire nehéz definiálni a melankóliát. Ha vizuálisan kellene megragadni, mi lenne az a műalkotás, amely az ön számára a legjobban, a legszuggesztívebben közvetíti?

Mindenekelőtt Dürer híres Melankólia-metszete 1514-ből; de említhetném a 20. századból Giorgio de Chirco úgynevezett metafizikus festményeit, vagy napjainkból a német képzőművész, Anselm Kiefer alkotásait. És, a vizualitásnál maradva, Kubrick 2001 Űrodüsszeia című filmjét is mindenképpen ide sorolnám.

„Soha annyi kép, soha annyi látvány nem vette körül az embert, mint napjainkban; még az agyunk helyén is képek vannak (…), ezek szűrőjén át látjuk a világot, amely maga is egymásra rakódott képek végtelen sora” – írja. Nem gondolja, hogy a folyamatos képalkotásban és -befogadásban éppen az elmélyülés lehetőségét veszítjük el?

Képek segítségével a legkönnyebb elcsábítani és becsapni az embert. Úgy lehet velük hitegetni, ahogyan a politikusok teszik a választóikkal. Nem szabad hát feltétlenül hinni bennük, mert a végén féligazságok foglyai leszünk. A képek „mögé” nézni: nem egyszerű, de nem lehetetlen. Gyakorlás kérdése. Néha be kell csuknunk a szemünket, és inkább a „belső látásunkra” hagyatkozni. 

Az interjú eredetileg a Könyves Magazin 2018/1. számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr2814059214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.