Olvass!

KönyvesBlog

Az élet akkor ér véget, ha többé nem teszünk fel kérdéseket

2018. június 22. forgáchkinga

veres_attila_ejfeli_iskolak_b1_1.jpg

Ha létezne olyan, hogy közéleti weird irodalom, akkor Veres Attila új novelláskötetét, az Éjféli iskolákat biztosan oda lehetne sorolni. Általában ugyanis nem túl sok olyan horrorsztorival találkozunk, ami mögött a mai magyar valóság ennyire kitapintható. Ebben a kötetben viszont pont a mi „kis” problémáink szolgáltatják azokat a szokványos alaphelyzeteket, amelyekből kinőnek a különös, sokszor bizarrá vagy félelmetessé váló jelenségek.

Veres Attila: Éjféli iskolák

Agave Könyvek, 2018, 320 oldal, 3280 HUF

 

Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy az Éjféli iskolák lazán kapcsolódó történeteinek a politika lenne a vezérfonala, izgalmas mélységeket ad a könyvnek, hogy a szereplői azokkal a gondokkal küzdenek, amelyekkel az egész ország: munkanélküliséggel, alkoholizmussal, kilátástalansággal és a törvényhozásnak való kiszolgáltatottsággal. Nehéz elválasztani, hogy ez egyszerűen azért érződik-e ennyire hangsúlyosnak, mert ebben a műfajban a külföldi könyvekhez vagyunk szokva, vagy azért mert a hazai állapotok már ott tartanak, hogy jobb táptalajt szolgáltatnak a weird irodalomnak, mint a realista nagyregényeknek. Az Éjféli iskolák mindenesetre eljátszik a témában rejlő lehetőségekkel és kiaknázza azokat a tényezőket, amelyeket a társadalmi problémáink felkínálnak.

Mindez már abban megmutatkozik, hogy a történetek helyszíneit lehangoló lakótelepek, kihalt falvak, életveszélyes metrójáratok és lepukkant külvárosi kocsmák szolgáltatják. A szereplők zöme nemtől, kortól és foglalkozástól függetlenül céltalanul sodródik életében, amelynek nem látja semmi értelmét. Az emberek felváltva játszanak el a kivándorlás és az öngyilkosság gondolatával, utóbbit sokan meg is teszik, hacsak nem válnak előbb a körülmények áldozatává.  

„Egy időben többen is menekülőre fogták: összecsomagolták mindenüket, és jobb élet reményében elköltöztek a városból. Mi lenéztük őket, azt mondtuk, nincs semmi baj. Nem emlékeztünk, milyen volt az élet a szorongás és rettegés előtti időkben.”

Veres Attila novellái sokszor brutálisak, de tele vannak izgalmas ötletekkel és találó megfigyelésekkel. A legtöbb szöveg az átlagos, nyomasztó hétköznapokból indul ki, amelyek idővel furcsa, kavargó rémálmokká növik ki magukat. A szüzesség elvesztésének aktusa egyik pillanatról a másikra fajul brutális, véres eseménnyé, a wellnesshotelben bizarr jelenségek kapcsolják össze a pihenést a halállal, egy rejtélyes láthatatlan zenekar a számaival sodorja őrületbe rajongóit. A szövegekben az a közös, hogy tudatalatti félelmeket, elnyomott vágyakat ragadnak ki és visznek el a végletekig, vagy annál is tovább.

Veres Attila: Nem én akarok lenni Magyarország válasza Stephen Kingre

Fotó: AgaveA horrornál „engem jobban érdekel, hogy valamiféle szavak előtti állapotról beszéljek" - mondja Veres Attila, akinek debütáló regénye a Könyvhétre jelent meg. Bár a könyvben szervezőerőként működnek a furcsa, megmagyarázhatatlan események, az emberi ésszel fel nem fogható jelenségek, a...

A különböző történeteket – szóljanak bár egy extrém borkóstolásról vagy egy végzetesnek hirdetett utazásról – ismétlődő motívumok, szereplők és témák kapcsolják valamelyest össze (némelyik ráadásul Veres Attila első regényéből, az Odakint sötétebből is ismerős lehet). Ugyan nem adnak ki együtt egy nagy egészet, de mozaikjai egy teremtett világnak, melynek legmeghatározóbb eleme, hogy elmosódik vagy felcserélődik benne az élet és a halál, a jó és a rossz. A szövegek ráadásul nem félnek mélyre menni, sokszor etikai, hitbéli és közéleti dilemmákat kezdenek ki: rákérdeznek a hatalom természetére, a halandóság miértjére, és az emberi tudat működésének leghomályosabb pontjaira.

Visszatérő elem például a szexualitás, a halál, a tudatmódosító szerek, a zene és az átváltozás témája. Veres Attila fantáziáját láthatóan a határlépések mozgatják meg, azok a pillanatok, amikor az ember (vagy más élőlény) kivetkőzik magából és egy másik tudatszintre lép. A könyv címe, az Éjféli iskolák is erre utal, a köztes állapotra, ahol élet és halál összeér. A legtöbb novella valamilyen formában az átjárhatóság gondolatával játszik el, főszereplőik rendre vonzódnak a sötét gondolatokhoz és a túlvilági tapasztalatokhoz.

„A pusztulás nyugalmát várakozásteljes izgalom váltotta fel, valami másnak az ígérete, és éreztem, hogy bár már nem létezem, mégis mozdulok valami felé. Visszafordultam volna, vissza az éjfekete nyugalomba, de innen már csak egy irányba vezetett az út.”

Tulajdonképpen az egész kötet izgalmas gondolatkísérletek halmaza. Kifejezetten érdekes és jól összerakott történet például A borostyán komplex, amelyben a főszereplő olyan titokzatos borokat kóstolhat végig, amelyek a tudat módosításának és kitágításának újabb és újabb szintjeit jelentik. De hasonlóan sokrétegű és sötét sztori a Közöttetek is, ami egy hitetlenségben hívő, különlegesen kegyetlen módszereket alkalmazó szekta három tagjának belső dilemmáira mutat rá.

A „legközéletibb” szöveg A vérvörös gépezet, amelyről Veres Attila el is árulja az utószóban, hogy aznap írta, amikor a Parlamentben megszavazták a negyedik alkotmánymódosítást. A novella egy olyan helyről szól, ahol bekapcsol egy rejtélyes gépezet, aminek hatására fokozatosan mindent ellep a halál és a félelem: először csak sűrű köd ereszkedik le, aztán a hajléktalanok tűnnek el az utcákról, majd az újságokból kezdenek elmaradozni a cikkek, a címek és végül a betűk. Az új törvények gyilkolásra szólítják fel az embereket, a szabályok alól senki sem bújhat ki.

Bár a politikai háttere ennek a novellának a legerősebb, van egy motívum, ami az egész kötetet átszövi, de ebben a szövegben jelenik meg a legexplicitebben: a megszokás. Az Éjféli iskolák történeteiben bármilyen abszurd, iszonytató, sötét vagy furcsa jelenséggel, szabállyal találkoznak a szereplők, idővel elfogadják azt, és többé nem tesznek fel kérdéseket. A kötetet emiatt lehet úgy is értelmezni, mint diagnózist, amely a belenyugvás természetére és következményeire mutat rá brutális eszközökkel.

„Mi, az egykori város lakói, a legmélyebb szeretetet érezzük a gépezet iránt, mely gondoskodik rólunk. Persze félünk is, de hát mi az élet, ha nem a félelem? Megnyugtató tudni, hogy előbb-utóbb úgyis a gépezet ragad el minket valamilyen formában. Így van valamink, ami korábban nem volt: tiszta jövőképünk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4814062657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.