Olvass!

KönyvesBlog

Könyvesblokk: A nagy nyári krimiajánló

2018. június 25. .konyvesblog.

Rendhagyó Könyvesblokkal indítjuk a hetet, mivel arra gondoltunk, hogy a nyárra való tekintettel a következő hetekben műfajok vagy témák szerint ajánlunk majd könyveket. Először a friss megjelenésű krimik közül válogattunk, melyek között akad szépirodalmi igénnyel megírt bűnregény éppúgy, mint kortárs krimi, kifordított noir és egy Shakespeare-klasszikus újragondolása is.

Milbacher Róbert: Léleknyavalyák - Avagy az öngyilkolás s egyéb elveszejtő szerek természetéről

Milbacher Róbert: Léleknyavalyák - Avagy az öngyilkolás s egyéb elveszejtő szerek természetéről

Magvető Könyvkiadó, 2018, 237 oldal, 3499 HUF

 

Milbacher Róbert új könyve – a fülszöveg ígérete szerint – az első magyar bűnregény rekonstrukciójára tesz kísérletet, így aztán semmiképp nem maradhatott ki a nyári krimiválogatásunkból. A Léleknyavalyákban Hummel József nyugalmazott városi alkapitány kellemes és felettébb eseménytelen kávézását egy aprócska hír teszi tönkre, melyre ráadásul a házasodási rovatban bukkant. A név egy évekkel korábban lezárt ügy emlékét idézi fel, és az 1847-es év „egy bizonyos eseményét hívta elő elméje egy eddig lezártnak hitt szegletéből”. Czakó Zsigmond színész és „drámai költő” egy szerkesztő lakásán főbe lőtte magát, ám utólag nagyon úgy tűnik, hogy a megrázó öngyilkosság részleteit nem tárták fel elég gondosan, és a nyomozóhatóság, így maga Hummel is, számos hibát vétett. A régi ügy felderítésére indított új nyomozás az egykori alkapitány életét is fenekestül felforgatja, miközben Hummel az öngyilkosság lélektanának és filozófiájának megértésére is kísérletet tesz.

Mészöly Ágnes: Rókabérc, haláltúra

Mészöly Ágnes: Rókabérc, haláltúra

Prae.hu, 2018, 274 oldal, 2990 HUF

 

Huszonhárom éve minden ősszel együtt tölt egy hétvégét egy tizennégy fős baráti társaság. Még a gimnáziumból ismerik egymást, az évenkénti találka pedig egyfajta közös rituálévá vált, amit nem hagy ki senki, csak ha nagyon muszáj. Az idei találkozó feszültségtől terhes hangulatban indul, az első napnak ingerült megjegyzések, ideges cicaharc lesz a vége. Másnap reggelre látszólag lenyugodnak a kedélyek – a döbbenet akkor lesz úrrá a társaságon, amikor az egyik volt osztálytársukat holtan találják a teraszon. A völgyből kijutni nem tudnak, segítséget hívni képtelenek, a kérdések száma viszont egyre nő. Ki lehetett a tettes, mi motiválta, és ha ki is derítik, hogyan lesznek képesek szembenézni a ténnyel, hogy egyik társuk gyilkosságra vetemedett?

Jo Nesbø: Macbeth

Jo Nesbø: Macbeth

Kossuth Könyvkiadó, 2018, 432 oldal, 3990 HUF

 

Shakespeare halálának négyszázadik évfordulóján a Hogarth Press úgy döntött, kortárs írókat kér fel, hogy írják újra a bárd legfontosabb drámáit. A norvég krimiíró, Jo Nesbø azzal a feltétellel fogadta el a felkérést, hogy a Macbeth-et írhatja át a jelen kulisszái közé. Az ő változatában Macbeth egy fiatal nyomozó, a helyszín egy komor város, az időpont valamikor a hetvenes évek. A saját démonaival is küzdő férfi a hétköznapokon egy motoros banda után nyomoz, melynek tagjai kábítószerrel terítik be a várost, közben viszont nem tudja kivonni magát abból a hataloméhes helyezkedéssel, túlfűtött ambícióval és ármánnyal teli pozícióharcból sem, amely átszövi a rendőrséget. Olvassatok bele>>

Kondor Vilmos: A haldokló részvényes

Kondor Vilmos: A haldokló részvényes

Libri Könyvkiadó, 2018, 417 oldal, 3499 HUF

 

Régi és új történeteket is tartalmaz A haldokló részvényes című Kondor Vilmos-novelláskötet. A címadó írást korábban nálunk is olvashattátok – ez volt az az előnovella, amely a Szélhámos Budapest című kötethez íródott. A mostani kötetnek ugyanúgy a Budapest noir-sorozatból jól ismert Gordon Zsigmond újságíró a főszereplője, aki kisebb-nagyobb bűnügyek és bűnözők nyomában járva mutatja meg Budapest rejtett, esetenként eltitkolt arcát. A kötet a Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes összes novelláját, valamint az azóta megjelent történeteket tartalmazza.

Yrsa Sigurdardóttir: Örvény

Yrsa Sigurdardóttir: Örvény

Animus Könyvkiadó, 2018, 367 oldal, 3980 HUF

 

„Sigurdardóttir regényeiben éppen a biztonság az, amelynek illúziója egy szempillantás alatt darabokra törik” – írtuk tavaly, amikor magyarul is megjelent az izlandi szerző Gének című krimije (akkor beszélgettünk is vele). Az idei Könyvhétre megjelent a Freyja & Huldar-sorozat második része, az Örvény – utóbbi kulcseleme egy tíz éve elásott időkapszula, amely egy halálos fenyegetést is tartalmaz. A rendőri parkolópályára állított Huldar feladata lesz az, hogy az eleinte ártalmatlannak gondolt fenyegetőzés hátterét felderítse, amiben persze a gyerekpszichológus Freyja is segít neki. Az első döbbenet persze akkor jön, amikor megtalálják az első holttestet, a feldarabolt férfi monogramja pedig megegyezik az időkapszulában talált fenyegetés egyik célpontjának monogramjával. Huldarnak és Freyjának azonosítania kell a gyilkost és a potenciális áldozatokat is, ezzel pedig megkezdődik a szokásos versenyfutás az idővel.

Cara Hunter: Egy közeli ismerős

Cara Hunter: Egy közeli ismerős

21. Század Kiadó, 2018, 3690 HUF

 

Amikor a 8 éves Daisy eltűnik oxfordi otthonából, látszólag senki nem tud semmilyen kézzelfogható segítséget nyújtani a nyomozáshoz, ám Adam Fawley detektív tökéletesen tisztában van vele, hogy tíz hasonló esetből kilencben csak olyan ember lehet a tettes, akit ismert az áldozat. Az tény, hogy Daisy családja nem egyszerű eset: az anyjának a látszat a legfontosabb, rideg apja pedig a kérdések hatására defenzívába vonul. És persze ott van még Daisy öccse, aki viszont teljesen visszahúzódik és nem igazán kommunikál. Fawley tudja, hogy az eltűnéses eseteknél az idő a nyomozó egyik legnagyobb ellensége, de ebben az ügyben látszólag légüres térben tapogatózik, mert a kislány környezetében senki nem látott semmit, senki nem tud semmit. Véleménye viszont mindenkinek van – ahogy titkai is.

Patricia Gibney: A hiányzók

Patricia Gibney: A hiányzók

Libri - Insomnia, 2018, 596 oldal, 3999 HUF

 

A nő holttestét egy katedrálisban találták meg, a férfié egy fáról lógott. A két eset közötti kapocs az a tetoválás, amely mindkettejük lábán megtalálható. Lottie Parker nyomozó feladata, hogy felgöngyölje a két ügy szálait. A nyomok a Szent Angéláról elnevezett gyerekotthonba vezetnek, amely nem teljesen ismeretlen a detektív előtt, hiszen a saját családja története is az intézményhez kötődik. A gyilkossági ügy ezáltal hirtelen személyessé válik. Közben nyoma vész két kamasz fiúnak is, így aztán Lottie-nak a lehető leghamarabb meg kell találnia a gyilkost, mielőtt az újra lecsaphatna.

Christopher Moore: Noir

Christopher Moore: Noir

Agave Könyvek, 2018, 301 oldal, 3380 HUF

 

Christopher Moore ezúttal noirra és Chandlerre hangolta új regényét, melynek egyik kulcsfigurája – a zsáner szabályaihoz híven – egy valódi femme fatale. Akit – nem elírás – egy sajtról neveztek el, és aki épp abba a lepukkant kocsmába sétál be, ahol "Kétbütykös" Sammy Tiffin csapolja a piát. Mielőtt azonban a csapos akcióba lendülhetne, a nő eltűnik. Nem ez az egyetlen furcsa momentum Moore 1947-ben játszódó könyvében, melynek hőse kötekedő kocsmatöltelékek, ódivatú ópiumbarlangok és rasszista rendőrök között igyekszik a képességei és lehetőségei szerint lavírozni.

Robert Galbraith: Gonosz pálya

Robert Galbraith: Gonosz pálya

Gabo Kiadó, 2018, 568 oldal, 3790 HUF

 

A Robert Galbraith álnéven író J.K. Rowling krimisorozata korántsem új, de a BBC-sorozat miatt most filmes borítóval újra megjelent mind a három rész, így, akinek kimaradt, egyszerre pótolhatja azokat. Főhőse a háborús veteránból magánnyomozóvá vált Cormoran Strike, aki hol egy modell titokzatos halála (Kakukkszó), hol egy köddé vált író (A selyemhernyó), hol egy postán érkezett levágott női láb ügyében kutakodik (Gonosz pálya) Robin nevű asszisztense segítségével.

Bill Clinton, James Patterson: Az elnök eltűnt

Bill Clinton, James Patterson: Az elnök eltűnt

21. Század Kiadó, 2018, 447 oldal, 3990 HUF

 

A világ legtöbb könyvét James Patterson adja el, akit úgy kell elképzelnünk, mint egy gyár igazgatóját: különböző emberekkel és csapatokkal dolgozik együtt, ugyanabban a ritmusban termeli a könyveket és a pénzt. Új, extrém kollaborációjához a volt amerikai elnököt, Bill Clintont hívta társul, hogy megírják a legjobb thrillert a Fehér Házról. Legalábbis mi mást várhatnánk a minden belső infót ismerő volt elnöktől és a bestsellerszerzőtől? Kiberterrorizmus, kémkedés és árulás a terítéken.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7114070023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.