Olvass!

KönyvesBlog

Peer Krisztián: Nem lehet, és nincs mit megoldani

2018. június 26. valuska

peer.jpg

Fotó: Gálos Viktor

A tavalyi év nagy visszatérője Peer Krisztián volt, aki tizenöt év után jelentkezett verseskötettel. A 42 című verseskötet barátnője, a színházas Mocsár Zsófia halálára válaszul érkezett. Traumafeldolgozás, gyászmunka és kíméletlen költészet.

Tízek. 2018-ban harmadszorra adták át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A Könyves Magazin idei első számában mind a tíz jelöltet kifaggattuk, a következő napokban ezeket a mini-interjúkat tesszük közzé. A Libri irodalmi díjat végül Tompa Andrea, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor nyerte - a díjazottakkal készült riportunkat keressétek a Könyves Magazin friss számában!

A 42 sikerkönyv lett, pedig a halál és a gyász tabusított témák. Hogyan segíti a líra ezeknek a tabuknak az eltörlését vagy lazítását? 

A sikerkönyv kifejezés egy verseskötet esetében nehezen értelmezhető. Valóban a harmadik kiadásnál (valójában változatlan utánnyomásnál) tart szűk egy év alatt a 42. Persze, miben mérjük a sikert: kaptam egy csomó levelet addig ismeretlen olvasóktól, sokan felolvasásokon kerestek meg a saját történetükkel (ami segített észben tartani, hogy ami velem, illetve Zsófival történt, az minden értelmetlen borzalma és banális esetlegessége mellett sem egyedi). 

Peer Krisztián: 42

Jelenkor, 2017, 76 oldal, 1699 HUF

 

Milyen hatással volt a gyászmunkájára a kötet utóélete? 

Poszttraumatikus stressz szindrómában szenvedőknek is azt szokták javasolni, hogy meséljék el, ezáltal éljék át újra meg újra, ami velük történt. Közben azért variálgatod is, hogy ne mondd ugyanazt kétszer, a hiú állat, aki vagy. Ha valamit meg tudok fogalmazni, azt már félig-meddig uralom is. Gondolta Móricka. Éppenséggel ebben látom ennek a könyvnek a legnagyobb hübriszét, mellényúlását, kikerülhetetlen hazugságát. Úgy reagáltam, ahogy egy átlagos stresszes szituációra szoktam. Hogy majd én megoldom. Dehát nem lehet, és nincs mit megoldani. Mondtam már olyat, komolyan is gondoltam, hogy jobb lett volna nem írni, mert megírni úgysem lehet.

Peer Krisztián: El akartam kerülni a sorsomat, bassza meg

Fotó: Kiss Norbert 15 év telt el az utolsó köteted, a Hoztam valakit magammal óta. Adja magát az első kérdés: miért hagytad abba az írást? 15 év telt el azóta, hogy Peer Krisztián hátat fordított a költészetnek. Utolsó verseskötete ( Hoztam valakit magammal, Palatinus 2002) óta főleg különböző kocsmákban és színpadokon beszélt, számos drámát jegyez.

Hosszú kihagyás után jelent meg kötete, látja már, milyen irányba tud a versnyelvben továbbhaladni a 42 után?

A versnyelv nem érdekel, inkább bosszant a fetisizálása. Nem azért nem lehet pszeudo-József Attila- vagy pszeudo-Petri-verseket írni (bár igény, az lenne rá), mert úgy már valakik írtak, hanem mert a valóságtapasztalatod más, és ha engeded, majd az csinál magának egy icipicit mégiscsak új nyelvet. A tematikát látom, az se tölt el nagy örömmel, mert olyan mintha kifejezetten a bulvárra gyúrnék. Minek kerülgessem: lett egy csajom, nincs könnyű dolga, dolgunk, bár szeretem és szeret. Hogy ilyen kocsmapult-stílben magamat idézzem, mert nemrég írtam egy A dobogó torta című verset: „Amit neked adok, / azt tőle veszem el. / Az egyes szám második személyt.”   

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr6614064575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.