Olvass!

KönyvesBlog

Vida Gábor: A félelemkeltés a legsúlyosabb bántalmazás

2018. július 02. Rostás Eni

vida_1.jpg

Fotó: Gálos Viktor

Privát Erdély-történetét írta meg az Egy dadogás történetében Vida Gábor. A regényes önéletrajzban/önéletrajzi regényben egymásba mosódik a külső és a belső erdő, és egyre erősebb körvonalakat kap egy rém rendes baróti és kisjenői család.

Tízek. 2018-ban harmadszorra adták át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A Könyves Magazin idei első számában mind a tíz jelöltet kifaggattuk, a következő napokban ezeket a mini-interjúkat tesszük közzé. A Libri irodalmi díjat végül Tompa Andrea, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor nyerte - a díjazottakkal készült riportunkat keressétek a Könyves Magazin friss számában!

Az Egy dadogás története erőteljesen lemodellezi az igazság és a látszat. A családjának a látszat (látszólag) mindig előbbre való az igazságnál. Ön szerint miért alakult ez így?

Mindig van magunkról alkotott kép, ami nem fedi a valóságot, hogy miért van a kettő között akkora távolság, engem az izgat. Az önképünk is a valóság része. Kelet-Európában nem erény az önismeret, az önkritika a gyengeség jele. Aki beismerő vallomást tesz, azt széttépik a többiek. Azt is tudjuk, hogy az ideológiáért sokszor hajlamosak vagyunk feláldozni a valóságot, egymást és önmagunkat is.

Vida Gábor: Egy dadogás története

Magvető, 2017,  375 oldal, 3699 HUF

 

Milyen lelkiállapotban vágott neki egy ennyire vallomásos szöveg megírásának, és milyen lelki folyamatokon ment keresztül, mire leírta az utolsó szót?

Amikor leültem megírni, akkor már jól voltam, az volt nehéz, amikor először elmentem egy pszichológushoz, hogy: doktornő, baj van. A megértés számomra feloldozás, elengedés volt, a megírás egy másodlagos folyamat, valamifajta legördülés. Megbocsátásra nem volt szükség, nem sérelmek értek, hanem egy több nemzedéket átfogó bántalmazó struktúrában éltünk, én voltam az egyik leggyengébb láncszem. Sokan élnek ma is ilyen viszonyok között, elszomorító, hogy ezt próbálja hagyományos társadalomnak eladni a hatalom. A félelemkeltés a legsúlyosabb bántalmazás.

Vida Gábor egy országos tantárgyversenyen fedezte fel, hogy van Erdély

A Nagy Erdély-regényt most sem tudom megírni, mert valami egészen más jár az eszemben, egy vagy több lépcsőfokkal mélyebben. Különben Erdély ma már egy kisregény csupán, zsugorodik, és unja mindenki, elege van belőle, fárasztó, lerágott csont, és miközben a múltra meg a hagyományokra épülő jövőt...

A regényen nemcsak a dadogásmetafora húzódik végig, hanem egy erdőmetafora is. Az erdő a fizikai valója mellett metafizikai síkon is megjelenik, állandóságot sugároz, és mintha a hallgatásával rávenné az embert a beszédre, a szembenézésre vagy épp az önigazolásra. Önnek mit jelent az erdő?

Nekem az erdő adott volt, kéznél van. Gyerekként arra eszméltem, hogy kint az erdőben nem szorongok. Félek, amikor veszély van, mert szokott lenni, a szorongás viszont otthon van, bent, abban a körben, ahol a biztonságnak kellene lennie. Az erdő nekem azt jelenti, hogy hálisten Erdélyben élek, itt még a falu van az erdő vagy a mező közepén, és nem az erdő meg a hegy a város közepén. Valamiféle kiváltság ez, viszont meg kell dolgozni érte, mint a szabadságért általában. Azt hiszem, mégiscsak többet olvastam az erdőről, mint amennyit kirándultam.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr3014064637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.