Olvass!

KönyvesBlog

A szeretet és a politika összeférhetetlenségéről írt a Woman's Prize idei nyertese

2018. július 12. .konyvesblog.

shamsie_szerzofoto.jpg

Fotó: Zain Mustafa

Októberben végre magyarul is megjelenik a brit-pakisztáni regényíró, Kamila Shamsie díjnyertes könyve, A fiúk hazatérnek. A könyvet itthon a Park Kiadó adja ki, a fordító Gy. Horváth László. A regény az idén elnyerte a Woman's Prize-díjat. A harmincezer fonttal járó elismerést minden évben egy angol nyelven alkotó női író kapja meg, és csak Nagy-Britanniában kiadott regényekért ítélik oda, a tavalyi győztes Naomi Alderman volt. Az idei rövidlistán Kamila Shamsie mellett olyan írók szerepeltek mint Elif Batuman, Jessie Greengrass, Imogen Hermes, Meena Kandasamy és Jesmyn Ward.

Kamila Shamsie brit-pakisztáni regényíró 1973-ban született Karacsiban. 2007 óta Londonban él. Hét regény, köztük a magyarul is megjelent Istent a kőben szerzője. A fiúk hazatérnek című regényét 2017-ben, megjelenésének évében többek közt a Guardian, az Observer és a New York Times is az Év Könyvének választotta, 2018-ban pedig elnyerte a rangos brit Women’s Prize for Fiction irodalmi díjat.

A fiúk hazatérnek Szophoklész Antigoné című drámájának elsöprő erejű modern feldolgozása. Ádázul és makacsul teszi fel újra meg újra a kérdést: ki mondja meg, mi helyes és mi nem, amikor az embert darabokra szaggatja a szeretet és a politika összeférhetetlensége.  

„A gonosz zsarnokokról szóló történetekben száműzetéssel büntetnek férfiakat és nőket, a holttesteket nem adják ki a családoknak – fejüket karóra tűzik, tetemüket jelöletlen sírba vetik. Mindezt törvényesen tehetik, de az igazsághoz semmi köze sincsen. Én azért jöttem ide, hogy igazságot kérjek. A miniszterelnökhöz fordulok: engedje hazavinnem a fivéremet!” 

A történet Ismáról szól, aki anyja halála után évekig nevelte két ikertestvérét, és most folytathatja régóta halogatott álmát – Amerikában tanulhat. Mégis egyre nyugtalankodik Londonban élő, szép és önfejű húga, Aneeka miatt, és a fivérük, Parvaiz miatt, akinek nyoma veszett, aki méltóvá akar válni sosem látott, dzsihádista apja sötét örökségéhez. És belép a nővérek életébe Eamonn. Nagy hatalmú brit muszlim politikus fia, neki is fel kell nőnie születési előjogához – vagy szembe kell szállnia vele. A két család sorsa kibogozhatatlanul, gyilkosan egybefonódik ebben a perzselő regényben, amely felteszi a kérdést: miféle áldozatokra vagyunk képesek a szeretetért? 

Nincs választásod, áruló leszel

Egy igazi, női olvasókra szabott történelmi regény, amire mégsem telepszik rá a romantika, hanem a rövid szerelmi szálak inkább a főszereplők személyiségét és döntési folyamatait árnyalják. Kamila Shamsie pakisztáni származású angol írónő hetedik regénye, az Istent a kőben 2015-ben a Walter...

Olvass bele a díjnyertes regénybe:

Ezt a lehetőséget képtelen volt elfogadni. Bárki mással megtörténhet. Bárki mással meg is történik, ez elkerülhetetlen. Van, akivel fokonként: például a nagyapjukkal, aki hetekre megbénult, nem tudott beszélni, még a lélegzetvétele is fura volt. Van, akivel villámcsapás-szerűen: az anyjukkal, aki holtan esett össze az utazási iroda padlóján, ahol dolgozott, hátrahagyva a reggeli teáscsészéjét a rúzsa nyomával, amit addig őrizgettek, míg egy nap valamelyik dühöngő iker a fülénél fogva az asztalhoz nem csapta, darabokra törve anyjuk száját (Aneeka biztosra vette, hogy ő volt; Parvaiz állította, hogy ő tette). Van, akivel kitolásként: a nagyanyjukkal, aki a teszteredményekre várt, amelyek, erről mindenki meg volt győződve, a halálos ítéletét fogják bejelenteni, s egyszer épp akkor lépett le a járdáról, amikor egy részeg sofőr túl gyorsan vette be a kanyart; két hétre rá telefonált az orvos, hogy a tumor jóindulatú. Van, akivel elvonatkoztatás gyanánt: az apjukkal, aki eleven valóságként sohasem volt jelen az életükben, és évekkel azelőtt meghalt, hogy ők megtanulták volna ehhez a szóhoz kapcsolni őt. Mindenki meghal, kivéve az ikreket, akik egymástól lesték el, hogyan kell feldolgozni a gyászukat.

A gyász olyan módokon nyilvánult meg, amikhez a gyásznak semmi köze; a gyász minden érzést kiölt a gyászon kívül; a gyász arra sarkallta az ikertestvért, hogy napokig ugyanazt az inget hordja, hátha így megőrzi a reggelt, amikor a halott még élt; a gyász arra sarkallta az ikertestvért, hogy csillagokat hámozzon le a plafonról, és fénylő ujjbegyekkel feküdjön az ágyon; a gyász mogorva volt és kedves; a gyász semmit sem látott önmagán kívül, a gyász a világ minden fájdalomparányát látta; a gyász akkorára tárta a szárnyát, mint egy sas, a gyász összekuporodott, mint egy sündisznó; a gyásznak társaságra volt szüksége, a gyász magányra vágyott; a gyász emlékezni akart, felejteni akart; a gyász tombolt, a gyász nyöszörgött; a gyász összepréselte és kitágította az időt; a gyásznak éhségíze volt, zsibbadtságnak érződött, csendnek hangzott; a gyásznak epeíze volt, pengéknek érződött, a világ összes lármájának hangzott. A gyász alakváltó volt, és láthatatlan is; a gyász tükörkép volt egy iker szemében. A gyász aznap reggel hallotta meg halálos ítéletét, amikor mindketten felébredtek, és az egyikük énekelt, a másik pedig bekapcsolódott az éneklésbe.

Amikor eljutottak hozzá a szavak, amelyek életében először egyesszámúvá tették, eltaszította őket. Nem igaz, másvalakiről szólnak, nem róla. Hol a bizonyíték, hozzátok ide őt. Persze hogy nem tudják idehozni, hiszen nem ő volt. Ha ő lett volna, nem ez az ember üldögélne Naseem néni nappalijában, nem ez hozta volna a hírt, a mellzsebében azzal a műanyag fésűvel. Ő nem maguk közé tartozott, mondta az embernek; mi sem tartozunk maguk közé. Aztán otthagyta a földszinten, felment a szobájába, mert készülnie kellett az órájára, amit azóta halogatott, hogy a fivére pár órája felhívta. És a fivére most persze meg van sértődve, mert ő nem ment ki hozzá, pedig megígérte. Naseem néni kopogására és könyörgésére sem nyitott ajtót. Nem az ő hibája, nem engedték át. „A saját biztonsága érdekében” – mondták, amikor elvették az útlevelét, és nem voltak hajlandók elárulni, mikor adják vissza. Vagy nem is, nincs megsértődve, csak az sms-ei bennrekedtek valami idegen hálózatban; előfordul néha, komunikációs torlódás, órákig, napokig nem jut át a határon, aztán meg őrült pittyegésáradat, jönnek az üzenetek, megháromszorozódva. A nagynénjükkel is ez történt fél éve, amikor vadul küldözte az sms-eket Karacsiból hol van Parvaiz? mikor jön? legalább hívna fel, magyarázná meg! Angliában nem tanítanak jó modort? Nem, Parvaiz közeledik őhozzá, repül haza, nézi a csillagokat az ablakülésről – Castor és Pollux, amint egymás kezét fogják a hideg, sötét éjszakában.

Aneeka elaludt, és egy ponton karokat érzett maga körül, gyerekkorából ismerős családi karokat. Nem lepte meg, mégis gyönyörűség volt befészkelődni egy ikertestvér melegébe, még mélyebbre vackolódni az álomban, ahol nem érik el a lidércnyomások, ahol magához öleli a szeretet, a mennyország ízelítője.

(Fordította: Gy. Horváth László)

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr3614106851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.