Olvass!

KönyvesBlog

Melyik könyvet olvastatná el Trumppal Amerika egykor legrettegettebb kritikusa?

2018. július 17. .konyvesblog.

Közel egy éve írtunk arról, hogy visszavonult Amerika egyik leghíresebb és legrettegettebb könyvkritikusa, Michiko Kakutani, aki azóta maga is könyvszerzőként debütált, és éppen a napokban jelent meg a The Death of Truth című könyve, amely az igazság természetrajzát vázolja fel a fake news korában. Egészen pikáns mindenesetre, hogy Kakutani most nem szerzőként, hanem interjúalanyként tért vissza a New York Times hasábjaira, és válaszolt a By the Book rovat kérdéseire. Utóbbi rovat mindig olyan, az olvasással kapcsolatos alapvető kérdéseket tesz fel, melyek elsőre bagatellnek tűnhetnek, ám mindig rengeteg érdekesség kiderül belőlük a válaszadóval kapcsolatban. Nem volt ez másként Kakutanival sem.

Michiko Kakutani például elmesélte, hogy nemcsak az éjjeliszekrényén, hanem a padlóján is hegyekben állnak a könyvek, melyek között szerepel non-fiction (például Stephen Greenblatt könyve arról, hogyan viszonyult Shakespeare a korabeli politikai uralomhoz, azon belül is a zsarnoksághoz), bestseller (Tommy Orange: There There) és képregény is (Roz Chast: Going Into Town: A Love Letter to New York). A kupacban megtalálható még Zora Neale Hurston posztumusz megjelent könyve, az utolsó ismert rabszolga történetét feldolgozó Barracoon: The Story of the Last ‘Black Cargo', amely a nyári Könyves Magazin 3 kívánság rovatában is szerepelt.

A cikkben persze szóba kerül a saját könyve is, melyben annak kívánt utánajárni, hogyan juthatott el Amerika a jelenlegi helyzetbe, amikor is a tudományt és a jogállamiságot is egy szégyentelenül és reflexszerűen hazudozó elnök tartja ostrom alatt, miközben az amerikai lakosság legalább harmada kész alámerülni az alternatív tények világában. Hogy megvizsgálhassa, a becstelenség és az objektív igazság tagadása vajon milyen hatással lehet az amerikai demokráciára, Kakutani szerint vissza kellett nyúlnia olyan szerzők műveihez, mint Hannah Arendt (A totalitarizmus gyökerei) és George Orwell (1984; Esszék), akik arra világítottak rá, hogy a cinizmus, a fásultság és a félelem hogyan teszi fogékonnyá az embereket a propagandára.

Amikor a NYTimes-nál dolgozott, akkor Kakutaninak gyakran kellett váltogatnia a szépirodalom és a tényirodalom, valamint a különböző témák között. Bár így egy csomó olyan könyv is a kezébe került, melyeket máskülönben valószínűleg nem olvasott volna el, arra mondjuk nem volt lehetősége, hogy egyhuzamban ledaráljon több könyvet a kedvenc szerzőjétől, vagy hogy teljesen átadja magát az olvasás élvezetének. Viszont most, hogy már nem kell a kritikaírás szempontjaira ügyelnie, legalább néha kikapcsolhatja az agya „analitikus részét”, amely örökké jegyzeteket készített a narratív szerkezetről, a nyelvezetről és a hangnemről, és végre átválthat örömolvasásra.

Arra a kérdésre, hogy mit tart az elmúlt évek kiemelkedő irodalmi trendjének, Kakutani a migráns tapasztalat felbukkanását nevezte meg, mely leginkább olyan szerzők műveihez köthetők, akik maguk is vagy bevándorlók, vagy másodgenerációs amerikaiak – közéjük sorolta például Marlon Jamest, Chimamanda Ngozi Adichie-t, Junot Díazt, Viet Thanh Nguyent és Yaa Gyasit. Szerinte ezek a művek emlékeztethetik az amerikaiakat arra, hogy a bevándorlás milyen nagy szerepet játszott Amerikában, és az amerikai álom alakításában.

Könyves szempontból amúgy Kakutani mindenevőnek tartja magát, egyáltalán nem gondolkozik zsánerekben, bírja például a thrillereket, a sci-fit, a képregényeket, a disztópiákat, a sportkönyveket – egyetlen műfaj van, amire nincs rákattanva, ezek az önsegítő könyvek. Gyerekkorában nagy kedvence volt többek között az Időcsavar, az Óz, a Micimackó és Edith Hamilton Mitológiája; kedvenc karakterei között említette Meg Murryt az Időcsavarból, Scoutot a Ne bántsátok a feketerigót!-ból, Maxet az Ahol a vadak várnak című kötetből és Frodót A Gyűrűk Urából. A kedvencek közé sorolta még Lucyt Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című C.S. Lewis-regényből, valamint az egyik leghíresebb fiktív nyomozólányt, Nancy Drew-t.

Arra kérdésre, hogy mi lenne az a könyv, amit szerinte az amerikai elnöknek el kellene olvasni, különösebb kommentár nélkül csak egy címet mondott: Shakespeare-től a III. Richárdot. Hogy ki lenne az a három személy, akit meghívna egy képzeletbeli irodalmi vacsorára, legyen az élő vagy holt, Kakutani rögtön kétszer három személyt mondott: az élők közül Ferenc pápát, Judd Apatow rendező-forgatókönyvírót és Mary Beard klasszika-filológust említette, a már elhunytak közül pedig Alexander Hamiltont, az alapító atyák egyikét, Anton Pavlovics Csehov orosz írót, valamint Wendy Wasserstein színdarabírót. És hogy miket olvas legközelebb Michiko Kakutani? Saját bevallása szerint is két időszerű kötet van a listáján, az egyik az Észak-Korea eltitkolt történeteit felfedő The Accusation című kötet a Bandi írói álnevű szerzőtől (erről a könyvről ITT írtunk bővebben), a másik pedig John Carreyrou könyve, a Szilícium-völgy startup-jainak sötét oldalával foglalkozó Bad Blood.

(Kép forrása)

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr3314118073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.