Olvass!

KönyvesBlog

Winkler Nóra: A Manhattan-terv

2018. augusztus 07. .konyvesblog.

krasznahorkai_konyv-0763_1.jpg

0. Építészet, irodalom, fotográfia, nyomozás, felfedezés, és egy ironikusan megrajzolt háttér a főnyereménynek hangzó, New York-i alkotói ösztöndíj köré. Krasznahorkai László és Ornan Rotem könyve váratlanul nagy élmény az alkotó lét alapvetéseiről, egy olyan New York előterében, melynek őszinteségét, igaziságát nem tudom eléggé hangsúlyozni.  Album, de nem az a coffee table-típusú, a háziak műveltségéről árulkodó,  kizárólag átlapozásra szánt dekorelem, hanem fantasztikus teljesítmény.

I. Mikor életemben először jártam New Yorkban, kikészültem attól, ami ez a város. A nagy szerzői filmekből ismert, könnyű komédiák háttereként, vagy fényképeken rengetegszer látott, megélt, szinte sajátnak érzett hangulatok hirtelen tényleg, igazából ott vannak, körülvesznek - az elején időbe telik felfogni, hogy ez már az. 

Krasznahorkai László: A Manhattan-terv

Magvető Könyvkiadó, 2018, 88 oldal, 6499 HUF

 

II. Most, mikor már a telefonunkkal fotózunk, nyilván teljes evidencia, hogy az emberek New Yorkot is inkább a felelemelt kezükben tartott optikán keresztül nézik, de ez már tizenöt éve is így volt. Gépek a magasban, és amerre a szem ellát, mindenki fényképezi magának a várost. Ez a megbabonázott állapot teljesen elválasztja az utazókat a helyiektől és az ember egy idő után úgy érzi, inkább az utóbbiakhoz szeretne tartozni. Úgy akar a Chrysler Buildingre, a Public Libraryre vagy a Bryant Parkra pillantani, mint akit ezek mellé vittek óvodába, és sziszegve kerülgetné a sok bámészkodót, csak mehessen már a dolgára, komolyan, mit ácsorognak ennyit, turisták, istenem.

III. Mikor először mentem a szüleimmel, sokat jártuk a könyvesboltokat. Egy idő után azzal fárasztottam magam, hogy csak a New Yorkról szóló albumok szekcióját kerestem, és elégedetten láttam, hogy nagyjából hatszáz könyv feszül egymásnak a témában, olyan emberektől, akik elég érdekesek ahhoz, hogy elhiggyük nekik, mutatnak valami eredetit. 

IV. Amikor többedszerre utaztam oda, ráadásul dolgozni (interjúkat készíthettem egy kulturális dokumentumfilmhez, ami a városról szól), találkoztam egy  fekete szociológusnővel, aki a személyes New Yorkkal is foglalkozott. Azt mesélte, ez egy olyan típusú város, olyanok az energiái – a bejövők és ittlevők közös energiái - hogy nagyon rövid idő alatt képes azt éreztetni a  megérkezővel, ez az övé is - birtokolja, befogadta, nekidőlhet, nézhet belőle kifelé.  

V. Ha már egy héten át lesétáltunk napi 15 kilométert, megnéztük a homlokzatokat és eleget kaptunk abból, ami New Yorkot New Yorkká teszi, azt várjuk, hogy megtaláljuk a saját verziónkat. Hogy összerakjuk a titkos látványainkból, felfedezéseinkből. 

Krasznahorkai elbeszélője gyerektestbe szorult öregember

Krasznahorkai László a tavaly őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron azzal fejezte be a beszélgetést, hogy többet nem lép fel Magyarországon. Az idén második alkalommal Nemzetközi Man Booker-díjra jelölt író tartja is magát ehhez, ezért a júniusi Margón A Manhattan-tervet egy rendhagyó felolvasószínházként mutatta be Máté Gábor rendezői segítségével, Zsámbéki Tóbiás főszereplésével.

VI. Egyik nagyon kedves könyvem egy album, amiben ismert amerikai értelmiségiek lakásai mutatkoznak be. Kicsit régimódi, mert nem kétezer négyzetméteres terek, top kortársművészek falakat beterítő festményeivel, hanem igazi otthonok, sok személyes tárggyal, könyvespolcokkal, friss virágokkal, keretezett grafikákkal.

VII. A vágy a saját New Yorkra nekem ilyesmi: visszatalálni valahogy a korszakhoz, amikor még nem volt divatos. Utat találni a sűrű, régi glamúrhoz, az igazi intellektushoz.

VIII. Ornan Rotem fényképei - nem érdemes tovább hangsúlyozni, nagyjából mekkora a verseny, hogy az egymilliárdszor látott részletek újnak, igazinak, erősnek hassanak – fantasztikusak. Létrejön az egyedi, a saját, a homlokzat mögé látó. A város, ami néha elfárad önmagától. Ami picit megrogyott abban, hogy sosem alhat, mert ez lett az elsődleges jelzője.  A terek, amelyek megküzdenek a rengeteg elvárással, amelyeknek folyton szórakoztatniuk kell, estére olyanok lesznek, mint a piac záráskor rutinnal összepakoló, darabos mozgású ténsasszonyok.

IX. A Krasznahorkai melankóliáját követő fotográfus gyönyörű, mély fekete-fehérrel adja vissza azt a New Yorkot, ami olyan régimódi, olyan jó minőségű szövetekbe burkolt, olyan megingathatatlan, mint az író, aki hol nyomorultul, hol a megtalálásoktól, összekapcsolódásoktól izgatottan járkál benne.

X. Épületek közt vezet az út, lenyűgöző, ikonikussá vált betontömbök között. A másik kimeríthetetlen publikációs fajta New Yorkról az architectural guide, és igaz hogy építeni hosszabb, mint nyomtatni, de így is szinte minden kiadvány elavul, mire megjelenik, olyan állandó változásban, alakulásban, zajlásban van urbanisztikailag a város.

XI. Ebben a túlkínálatban talál Krasznahorkai pár csendes, tartalmas életszálat, amelyekhez véletlenek, és finom, művelt emberek hálózata segíti. Ezek ma már lezárt, halott szálak, óriási, meghatározó életműveket létrehozó férfiaké. A Moby Dickbe belebukó Herman Melville, a huszadik század legfontosabb regényírói közé sorolt, idegösszeomlásokkal pszichiátrián kezelt Malcolm Lowry, és Krasznahorkai friss felfedezése, az építészetet kisérletező és filozofikus terepnek értelmező, abszolút szokatlan és merész tervekkel előálló Lebbeus Woods, aki sose szerzett diplomát, és úgy vélte, az építészet igazából hadviselés. Ahogy nyomoz a részleteik után, úgy oldódik fel az ismerős érzéseikben;  magányban, közegidegenségben, és talál rengeteg alkoholt, ami közös praxisnak tűnik. Vizsgálódásaihoz ki is megy New Yorkból, a tenger erőteljes habjai, az erdők közti folyó, a falécekből épült diner, a nemvárosi Amerika megjelenése az egyik legüdítőbb képélmény a könyvben.

XII. Saját világokat teremteni az élet lényege, szerintem. Kidolgozni egy fizikai- szellemi teret, megélni, hogy létrejött, hogy benne lehetünk, birtokba vehetjük, növeszthetjük, a legjobb dolog. Belelátni máséba, megörülni az áthallásoknak, elidőzni a felfedezéseiben, egy másik legjobb. Nehéz jelzőt találni arra, mennyire nagy munka megmutatni egy ilyen világot. A Manhattan-tervben egy túldíszítettséget nélkülöző magánútvonalon lehetünk nézelődő, hallgató, gondolkodó kísérők.  

Szerző: Winkler Nóra

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/2. számában jelent meg, 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr8514111811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.