Olvass!

KönyvesBlog

Ki ez a folyton pofázó, manósapkás paprikajancsi?

2018. augusztus 08. .konyvesblog.

deadpool.jpg

Kép: Fórum Hungary

A feddhetetlen héroszok kora lejárt, hiszen a maguk módján a legnemesebb szuperhősök is hibáznak, kételkednek, de még a legrosszabb passzban is igyekeznek méltósággal végezni a feladatukat: a világ megmentését, az igazság érvényesítését, az ártatlanok védelmét, ki-ki a saját stílusa szerint. Aztán ott van Deadpool, az igazi anti-szuperhős. Egy őrült, ocsmány, megállás nélkül pofázó furkó, aki két végtaglevágás között sem rest elsütni valami pöcsös viccet, benyomni valami hülye dalszöveget, majd kiszólni az olvasóhoz. Mert az a piros-fekete ruhás fickó még a legelemibb szabályokat sem hajlandó betartani. Deadpool sikeresebb, mint valaha, a 2016-os adaptáció frissen bemutatott második része is hasít, és magasról tesz a politikai korrektségre.

Koppintották, de nem baj

Deadpool 1991-ben debültált az Új mutánsok 98. számában, Fabian Nicieza írta, és az a Rob Liefeld rajzolta, aki stílusával a mai napig jócskán megosztja a képregényrajongókat. A mainstream amerikai képregény a 90-es években jórészt vizuális borzalom volt. Nyilván akadnak rajongói, de a divatos rajzstílus messze túlment a groteszken, az emberekhez épp csak hasonló, túlrajzolt  szörnyszülöttek keltek életre a füzetek lapjain. Az izomfétis elviselhetetlen túlzásokba csapott át, a férfiak arcélével kenyeret lehetett volna vajazni, a nők csupán jelképes ruhában feszítettek, és alig álltak többől, mint lufimellekből és csípőből, esetleg vastag combokból. Ráadásul akkora fegyvereket cipeltek, amelyekhez képest A bolygó neve: Halál kommandósainak arzenálja vásári dugóspuskákból áll. Mindezt megfejelték a sokszor émelyítő digitális színezéssel, és kiégették az olvasó agyát.

Az itthon is népszerű Spawn valóságos korlenyomat: Todd McFairlane aránytalan izomkolosszusaitól (a virsliujjaiktól meg a stílusjegyszerűen elrajzolt fejeiktől) és guminőitől sokan a falnak mennek, de ő szinte visszafogott Liefeldhez képest – akinek hosszú listák szemlézik a legnevetségesebb rajzait, az örökranglista élén a mellkasa helyére hordót növesztő Amerika kapitánnyal.

Liefield óriási rajongója volt a DC Teen Titans című sorozatának, amelyben az ifjú szuperhősök egyik legnagyobb ellensége Slade Wilson, azaz Deathstroke (akit láthattunk A zöld íjász második évadában, illetve Az Igazság Ligája végefőcím utáni jelenetében is). Megalkotta Wade Wilsont, azaz Deadpool figuráját, ugyanolyan jelmezben, szinte csak a színeken változtatott. (A szégyentelen koppintás egyébként nem volt újdonság: Jim Starlin 1973-ban, mindössze három évvel Jack Kirby Darkseidjének felbukannása után jórészt lemásolta a karaktert és elnevezte Thanosnak, majd 1980-ban, már a DC kötelékében saját figuráját koppintva alkotta meg Mongult. De a DC és a Marvel versengése több hasonló karaktert és csapatot szült.) Liefildnek jótékonyan elnézték a plagizálást, Deadpool végül valahogy átment a rostán, és hihetetlenül sikeressé vált. Manapság ő a Marvel-univerzum egyik legnépszerűbb figurája.

2013 legjobb képregényei

Az amerikai képregények idén jelentősen jobb évet zártak, mint tavaly, amikor képtelen voltam 10 igazán emlékezetes címet összegyűjteni az év végi toplistába. Ez nem kis részt köszönhető az Image-nek, ami lényegében eltörölte az abszolút minőségi sorozatok nagyüzemben való kiadásának paradoxonját: havonta simán megjelenik két-három olvasásra érdemes új szériájuk, miközben a megszokott színvonalon folytatódnak a régiek (The Walking Dead, Saga).

Hozzá kell tenni, hogy két Marvel-hős is jócskán hatott Liefeldre: Pókember és Rozsomák. A hálószövőtól a folytonos viccelődést és könnyedséget kölcsönözte, míg az acélpengéjű, morcos kanadai a képességeit és a háttértörténetét ihlették.

A nagyszájú zsoldos

Deadpool múltjáról keveset tudni, és még azt is rendre elbizonytalanítják, felülírják. Wade Wilsonnak  folyton emlékezetkiesései vannak és a múltjára sem nagyon emlékszik – az egyik történetben még viccelődik is ezzel, mondván, hogy ha az olvasónak úgy tetszik, akkor ő Wilson, ha nem, hát higgyen mást. A különböző történetekben családi hátterének számos variációját ismerhettük meg: az X-fegyver programot is irányító, Butler nevezetű férfi befolyása alatt megölte a szüleit, de fogalma sem volt róla, hogy ők azok, egy másik változat szerint még kisgyerek volt, amikor anyja meghalt rákban, apja pedig magára hagyta, egy harmadik szerint a  szülei verték és folyamatosan megalázták. Az biztos, hogy pocsék gyerekkora volt.

Loganhez hasonlóan (valószínűleg) kanadai, és ő is részt vett  az X-fegyver programban. Még gyerekkorában lelépett otthonról, majd katonai kiképzést kapott és bérgyilkosnak állt, bár áldozatait a maga erkölcsi normáihoz igazította:, azzal végzett, aki megérdemelte. Később rákkal diagnosztizálták, ezért vetette alá magát a genetikai átalakításnak, amivel öngyógyító képességet kapott, ugyanakkor az egész teste borzalmasan eldeformálódott. Regenerációja viszont nagyon hasznos, mert honfitársához hasonlóan még a legdurvább sérülésekből is fel tud gyógyulni, azaz, ha levágják a lábát, vagy akár a fejét,  hamar visszanő. Nincsenek rá hatással a mérgek, kábítószerek, de így nagyon berúgni sem tud szegény. És valójában a tüdőrákja sem múlt el, csak olyan gyorsan gyógyul, hogy a rákos sejtek újra és újra egészségessé válnak, majd ismét elrákosodnak, és ez így megy tovább a végtelenségig. Szóval elég nagy szívás.

deadpool-forms-heart-1024x576.jpg

Deadpool pánszexuális, azaz mindkét nemhez vonzódik, sőt, az se baj, ha földönkívüli az illető. Legnagyobb szerelme a Halál – akkor szeretett bele, amikor az X-fegyver program közben élet és halál között lebegett a műtőasztalon, és megjelent neki a kaszás, azaz Halál úrnő, akit vagy csontváznak, vagy egy szép, csuklyás nőnek ábrázolnak. Noha olykor viszonozza  Deadpool érzelmeit, anti-szuperhősünk mégsem szerencsés, mert gyakorlatilag nem tud meghalni.

Deadpool nem pusztán egy kényszeresen viccelődő gyilkológép, az évek folyamán elég összetett személyiséggé vált. Nem elég, hogy förtelmesen ronda (rajzolótól is függ, hogyan ábrázolják: telis-tele kelésszerű dudorokkal, Freddy Kruegerhez hasonló pofával, zombiszerűen, vagy mintha meg lenne nyúzva), szerencsétlennek a fejével sincs minden rendben. Ez részint a mesterséges mutációnak köszönhető, részint a vacak gyerekkorának. Depressziós, erősen skizoid, rendszeres hallucinációi vannak, magában/magával beszél – bár ezt olykor csavarosan oldják meg az írók.  Ezért is érdekes, hogy összehozták a jövőből jött, marcona kiberzsoldossal, Kábellel. A humortalan mutáns és a zakkant dumagép párosa elsőre teljesen abszurd, így jó alapanyag a buddy movie-khoz hasonló képregényekhez.

Változó színvonalú történetek

Adott tehát ez az ellentmondásos figura, akiről tényleg nehéz jó történetet írni. A kezdeti időkben ráadásul ő is egy felpumpált izomzatú, drabális állat volt, ami cseppet sem illet hozzá – manapság már nyurga, olykor egyenesen cingár alkatúnak rajzolják, a maszkja is kapott egy kis hegyes végződést, mintha csak valami gonosz manó sapkája lenne. Egy jó Deadpool-sztorinál a humor a legfontosabb, és az sem árt, ha nemcsak a szerző sziporkázik, de a rajzoló is képes a képi világot viccesre venni.

Sok sztori teljesen félrement, és a humor nagyjából abban merült ki, hogy milyen jó móka látványosan széttrancsírozni mindenkit.  Deadpool karakterével az alkotók közben érdemben semmit sem tudtak kezdeni, szövegelt ugyan, de bár ne tette volna, mert a poénjai kifejezetten kínosra sikerültek. Kitűnő példa erre a beszédes című Deadpool Kills The Marvel Universe (Deadpool legyilkolja a Marvel-univerzumot), ami nem több visszataszító mészárlásnál és idegesítő pofázásnál. Sőt, elég hamar kifejezetten taszítóvá válik az egész, egyszerűen kellemetlen olvasni.

Ennek ellentéte például Gerry Duggan 2013-as története. A Dead Presidents tökéletesen kiaknázza a karakterben rejlő humort és tiszteletlenséget: egy jószándékú, ám balfék varázsló az USA jelenlegi állapotát, a bűnözést, a szegénységet és a megosztottságot látva feltámasztja az egykori elnököket, hogy tegyék rendbe az országot. Csakhogy azok inkább el akarják  pusztítani. A S.H.I.E.L.D. először Amerika kapitányt küldi a zombielnökök ellen, de amikor azzal kerül címlapra, hogy széttrancsírozta egyiküket, a kémszervezet inkább Deadpoolt béreli fel, mert hogy néz már ki, hogy a patriotizmus jelképe elnököket öldös, a zsoldosnak meg úgyis mindegy.

A negyedik fal ledöntése

Deadpool tisztában van vele, hogy ő csak egy Marveló-figura. Néha mondja is a többieknek, de szegények nem értik, miről van szó, ahogy azt sem, kihez beszél, amikor a panelból kifelé, az olvasóhoz fordul. Ha épp nem tetszik neki, hogy B-ligás szereplőként bánnak vele, bemegy a képregénykiadóba, hogy megmondja a magáét a fejeseknek, sőt, előfordul, hogy közli az olvasókkal, hogy a következő néhány oldalon egy jó kis verekedés várható, amihez kiváló aláfestés egy Pantera-szám.

Ez a megoldás ritkán működik, mert sokszor fárasztó, vagy egyenesen kínos, és ez a képregényekben sincs máshogy. Vannak írók, akik ügyesen használják, míg mások hiába dobnak fel jó ötleteket, tönkreteszik az egészet Deadpool karakterének lebutításával, azaz az agyatlan gyilkolászással. A már említett Deadpool Kills The Marvel Universum végén főhősünk, miután mindenkit megölt, a Marvel főhadiszállásán kilesi, ahogy a képregény alkotói épp azt a jelenetet tervezik, amit látunk. A folytatásban, a Deadpool Killustratedben ezt viszik tovább, kezdetben nagyon ügyesen: Deadpool teljesen belekattan abba, hogy ő csak egy kitalált figura, viszont egy csapatnyi gonosz tudós segítségével a tudomására jut, hogy létezik egy zsebuniverzum, amiben azok a hősök élnek, akik a Marvel karaktereinek mintájául szolgáltak. Sherlock Holmes, Watson, Mulan, Beowulf csapatba verődve üldözik a zsoldost időn és téren keresztül, aki közben Frankenstein szörnyével pusztítja végig a világirodalmat Ahab kapitánytól és Moby Dicktől kezdve Nemón, a fejnélküli lovason át egészen Maugliig, hogy a holttesteiken keresztül eljuthasson a fiktív karakterek megteremtőihez. Kétségkívül zseniális ötlet, ám az egész sajnos nem lesz több gusztustalan öldöklésnél.

A legfrissebb kiadvány szintén elég érdekes: az elmúlt hetekben jelent meg a You are Deadpool című minisorozat első része, amiben a régi lapozgatós játékkönyvekhez hasonlóan a számozott panelek között ugrálva irányíthatjuk a képregény történetét. Természetesen maga Deadpool avatja be az olvasót a füzet olvasási módjának elsajátítására.

A film

Rozsomák első önálló filmjében, a 2009-es X-men kezdetek: Farkasban már feltűnt Deadpool, vagy valaki hozzá nagyon hasonló  Már akkor is a figura fanatikus rajongója, Ryan Reynolds játszotta a nagyszájú zsoldost, bevarrt szájjal. Érthetetlen, hogy a film alkotói hogy gondolták ezt, hiszen olyannyira megfosztották minden jellemző tulajdonságától, mintha mondjuk Batman egy penészes albérletben tengődő, életvidám figura lenne, vagy a Megtorló virágcsokrokkal dobálná meg az ellenfeleit, ahelyett, hogy szitává lövi őket.

 

Rynolds évekig könyörgött a Fox fejeseinek, a stúdió ugyanis, bár komolyan számolt Deadpoolal, önálló filmjét mégis egy családbarát, PG-13-as korhatárbesorolással képzelte el. Azaz a nagyszájú zsoldost továbbra is megfosztották volna a lényegétől. De a színész nem adta fel, hiszen a saját szerelemprojektjeként tekintett a filmre, és hosszas tárgyalások - no meg a Marvel Bosszúállókjának sikere -  után a stúdió végre zöld utat adott egy szerényebb költségvetésú, R-besorolású filmre. Óvatosságuk érthető volt, hiszen ezzel alapvetően erősen korlátozzák a potenciális nézők számát, így könnyűszerrel megbukhat a produkció. Még az utolsó pillanatban, mindössze 48 órával a forgatás kezdete előtt is nyirbáltak a büdzsén, ezért is felejti például Deadpool a film végén a taxi csomagtartójában a táskányi fegyvert - ezzel megspóroltak egy még látványosabb tűzharcot.

Végül az 58 millió dolláros film világszerte 783 milliót hozott a bemutató után, ami elképesztő siker, egy kétszer-háromszor drágább blockbusternek is dicsőségére válna. Deadpool a képregényes közegből kitört a mainstreambe, a borítékolható folytatás költségvetését megemelték, de a kezdeti problémák - rendezőcsere, “kreatív ellentétek” - azért azt sejttették, hogy a félsz még mindig ott volt a stúdióban. De úgy tűnik, a film ismét rájuk cáfolt. Igenis lehet bátornak lenni, a biztonsági játék mindig legfeljebb középszert eredményez.

Szerző: Lakatos István

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/2. számában jelent meg. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4614111651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.