Olvass!

KönyvesBlog

A mentális betegség nem egy matekpélda, hogy kivonjuk az emberből a nyomasztó gondolatot

2018. augusztus 09. KissOrsi

(Kép forrása)

Ha van ifjúsági szerző, akinek minden könyvmegjelenése eseményszámba megy, akkor John Green mindenképp közéjük tartozik. A 40 éves szerzőnek eddig összesen hét regénye jelent meg és szinte mindegyiknek bérelt helye van a népszerűségi és az eladási listákon: könyveit eddig 55 nyelvre fordították le és több mint 24 millió példányban keltek el világszerte. Elég aktív más felületeken is: a testvérével közösen vlogolnak, de az ő nevükhöz fűződik az online videókonferencia-sorozat, a VidCon vagy az oktatási célú Crash Course is. A regényeire jellemző, hogy azokban nem retten vissza a kimondottan nehéznek vagy kényesnek gondolt témáktól sem: az egyik leghíresebb a rákos fiatalokról szóló Csillagainkban a hiba, melyből aztán film is készült (sikerét jól mutatja, hogy a 12 milliós dollár gyártási költségű film végül több mint 300 millió dollár bevételt termelt), és pár éve mutatták be a Papírvárosok című regényéből készült filmet is. Új regényéről már a megjelenés előtt elég sokat beszélt, amit – jó marketingérzékkel – hol máshol, mint egy VidCon-találkozón jelentett be. Green hű maradt ahhoz, amitől igazán népszerű szerzővé vált: megint nagyon könnyű kézzel írt egy nagyon súlyos témáról, de úgy, hogy az egy percig sem vált súlytalanná.

John Green: Teknősök végtelen sora

Fordította: Szabó Luca, Gabo Kiadó, 2018, 288 oldal, 3490 HUF

 

Green legújabb regényének (olvass bele ITT) bár van egy határozott kézmozdulattal körülrajzolt cselekménye, amiért viszont megint kiemelkedik az ifjúsági regények sorából, az pont egy olyan elem, amiről úgy általában is piszok nehéz beszélni, írni talán meg még nehezebb. A főhőse egy Aza Holmes nevű középiskolás lány, akinek a legjobb barátnője a Star Wars-fanfictionben utazó Daisy. Az indianapolisi hétköznapok unalmának egy környékbeli milliomos, a vesztegetéssel vádolt Russel Pickett eltűnése vet véget: a nyomravezetőjének járó 100 ezer dollár főleg Daisy fantáziáját mozgatja meg, aki ráveszi Azát, hogy próbáljanak valami használható nyomra bukkanni. Egy ócska kenuval átkelnek a White folyón, és kiszállnak a milliomos birtokán. Persze hamar lebuknak, és Pickett fia, Davis elé viszik őket, aki amúgy Aza gyerekkori cimborája. Az hamar kiderül, hogy Pickett nem volt épp az apák gyöngye (csak egy példa: a végrendeletében minden vagyonát egy új-zélandi tuatarára hagyja), és úgy lépett le otthonról, hogy a fiainak még csak egy üzenetet sem küldött. Aza és a magányos Davis hamar megtalálják megint a közös hangot és egyre szorosabb kapcsolat alakul ki kettejük között.

Nagyjából ez a kiinduló pont, így leírva közepesen izgalmas, Green viszont annyiban csavart a sztorin, hogy Aza nem egy hétköznapi középiskolás csaj, hanem egy olyan hétköznapi középiskolás csaj, aki OCD-ben szenved. Szép magyar nevén ezt obszesszív-kompulzív zavarnak hívják, lényegében egy kényszerbetegség, amikor az ebben szenvedő azt érzi, nem urai a gondolatainak, hanem azok uralják őt, időről időre pedig megmagyarázhatatlan félelmek kerítik birtokába (például attól retteg – a regénynél maradva –, hogy a csókolózástól egy másik ember mikrobáinak milliói kerülnek a szájába), ami aztán változatos kényszercselekvésekbe is torkollik. Aza fejében mindez úgy csapódik le, hogy ő maga egy fikció, aminek nem írója, legfeljebb alanya lehet:

„(...) rá kellett jönnöm, hogy az élet egy olyan történet, amelyet mások mesélnek rólunk.”

Ez a fajta metaforikus nyelv amúgy is eléggé jellemző a regényre, és értelmezhető egyfajta távolságtartásként is, amivel Aza egész addigi életét szemléli. A lány egyébként a kívülálló számára megmagyarázhatatlan módon leginkább egy C. diff nevű bakteriális fertőzéstől retteg, ami akár halálos is lehet. Aza tisztában van a saját szorongásával (ez nagy különbség például egy skizofrénnel szemben, akinek nincs semmilyen betegségtudata), a gondolataival és kényszerképzeteivel pedig mindennapos küzdelmet folytat. John Green már a regény megjelenése előtt beszélt róla, hogy személyes tapasztalatból merített: „Ez az első próbálkozásom, hogy közvetlenül arról a mentális betegségről írjak, mely gyerekkorom óta hatással volt az életemre, így aztán miközben ez egy kitalált történet, egyben eléggé személyes is”.

A regény angol nyelvű megjelenésekor a Youtube-csatornáján beszélt a betegségéről

Maga a regény címe is részben erre a küzdelemre/állapotra, pontosabban annak végtelenségére utal: egy anekdota szerint (amiről Az idő rövid története című könyvében Stephen Hawking is megemlékezett), egy tudós egyszer épp a Föld keletkezését taglalta, amikor valaki felállt a közönség soraiból és ezt mondta (John Green tolmácsolásában):

„Ez mind szép és jó, tudós úr, de az igazság az, hogy a Föld egy lapos korong, amelyet egy óriási teknős tart a hátán”.

És hogy azt mi tartja? Egy újabb és egy újabb teknős. A baj az, hogy Aza azt a legalsót szeretné megtalálni, ami az összeset tartja, nehéz elfogadnia viszont, hogy a dolgok legmélyére hatolni lényegében lehetetlen. Aza a saját gondolatait nagyon leegyszerűsítve egy spirálnak képzeli, amelynek ő maga is része, a spirál viszont egyre szűkül, míg azt nem érzi, hogy kis híján megfojtja. A gondolatai időnként teljesen felemésztik, míg a személyisége helyén nem marad más, csak egy csomó kényszerképzet. A gondolatait ugyanakkor nem lehet leválasztani róla, nem lehet kivonni őket, mint valami matekegyenletben, hiszen ezek a gondolatok ugyanúgy hozzátartoznak, a részét képezik. („Sosem fogom tudni levágni a sárkányt, mert a sárkány egyben én is vagyok.”)

Hallgasd meg az új John Green-regény első fejezetét

Október 10-én érkezik angolul John Green új regénye, a Turtles All The Way Down, ám a szerző tisztában van azzal, hogy milyen idegőrlő is tud lenni a várakozás, ezért készült egy kis meglepetéssel a rajongóinak. Vlogbrothers névre hallgató Youtube-csatornáján, ahová testvérével, Hankkel közösen...

Iszonyú bátor könyv a Teknősök végtelen sora: egyrészt, mert egy olyan személyes tapasztalatról szól, ami sokakra még mindig stigmaként vetül, másrészt, mert Green képes volt a saját betegségétől kellő távolságot tartva azt egy jól működő regénybe ágyazni. Ha így vesszük, akkor képes volt felülemelkedni rajta, és visszaszerezni az irányítást a saját gondolatai felett. Ráadásul nem kell ahhoz betegnek lenni, hogy az ember bele tudjon helyezkedni abba az önkéntes mentális száműzetésbe, amibe 16 éves hőse helyezi saját magát; a Teknősök végtelen sora ugyanis nem egy terápiás könyv, hanem egy elgondolkodtató, még ha a filozófiai problémákat tényleg csak a felszínen kapargató regény lett: egy nagyon érzékeny könyv, amiben viszont nincs semmi szirupos és giccses. Ha minden igaz, film is lesz belőle, és ugyanaz a társaság dolgozik az adaptáción, akik a Csillagainkban a hiba és Papírvárosok című Green-regényeket is megfilmesítették.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr9114166763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.