Olvass!

KönyvesBlog

A jó íróknak nincs kutyájuk?

2018. augusztus 21. .konyvesblog.

(Kép forrása)

Karl Ove Knausgaard-nak nincsenek jó tapasztalatai a kutyákkal: gyerekkorában soha nem volt saját kutyája, és még a szomszédban élő golden retrievertől is félt. Pedig jó természetű állat volt, csakhogy gyakran megugatta a kis KOK-ot, aki a hangos, agresszíven monoton hangtól teljesen lefagyott. A New Yorkerben most megjelent írásában (melynek alapját a Nyár című kötetében megjelent esszéje képezi) Knausgaard elmeséli, hogy a kutya ugatása szerinte olyan határvonalat képezett, melyet képtelen volt áthágni, és szabályszerűsége nagyban hasonlított KOK apjáéra, annak a szabálynak a megszegésére pedig még csak gondolni sem lehetett. A következmény mindkét esetben ugyanaz volt: KOK képtelen volt cselekedni, és a félelem teljesen megbénította. Abban a helyzetben egy alárendelt szerepbe kényszerült, az alárendelt pedig a megtorlástól való félelmében cselekszik, ami esetében a haragtól és a hangos hangoktól való félelmet jelentette.

KOK szerint az egyetlen terület, ahol mindig ellenszegült, az irodalom volt, és egy olyan helyként definiálja, ahol az ember szabadon fejezheti ki magát, „anélkül, hogy félne az apa törvényétől, a kutya törvényétől”. KOK mindenesetre arra a következtetésre jutott, hogy a jó íróknak nem volt kutyájuk. Nem volt kutyája például Hamsunnak, Tor Ulvennek és Duras-nak sem (utóbbira legalábbis azt mondja, nehezen tudja elképzelni). Faulknernek talán volt – ez esetben viszont KOK szerint lehet, hogy át kellene gondolni az irodalmi kánonban betöltött helyét. Virginia Wolfnak voltak kutyái, de azok inkább ölebek voltak, amik túl kicsik voltak ahhoz, hogy bárkiben félelmet ébresszenek, szóval, igazából nem számítanak.

Ezek után annyira nem meglepő, hogy KOK jó sokáig ellenállt, végül a nagyobbik lánya kedvéért lett egy kutyájuk (igaz, csak két évig). A kutya – az író megfogalmazása szerint – végtelenül aranyos és végtelenül hülye volt, neki pedig sem ereje, sem tekintélye nem volt ahhoz, hogy megnevelje, így aztán mindazokat a rosszaságokat elkövette, amit a kutyák szoktak. A kutyát végül elajándékozták, KOK pedig csak utána jött rá, hogy az alatt a két év alatt, amíg velük élt, egyetlen sor irodalmi szöveget sem vetett papírra, csak cikkeket és esszéket. Most azt írja, nem akarja a kutyát hibáztatni, és nem állítja azt sem, hogy ő maga a jó írók légióihoz tartozna, mégis úgy véli, hogy a kutyatartás bizonyos értelemben aláásta az irodalmi projektjét, mivel az nagyrészt önéletrajzi jellegű, és ő sem érti, hogyan, de az alkotás abbamaradt, aminek feltehetőleg – szerinte – köze volt ahhoz, hogy a kutya természete annyira hasonlított a saját karakteréhez. Hogy ez mennyire így van, azt jól mutatja, hogy az első önéletrajzi kötetének címét, kéziratként, csak később változtatták Argentínára, majd Harcomra. Eredetileg az volt a címe: A kutya.

Könyörtelenül szabad regény a Harcom

"A szív számára az élet egyszerű: ver, ameddig bír" - így kezdődik Karl Ove Knausgård (KOK) Harcom című hatkötetes regényfolyama, aminek első részét, a Halált idén adta ki a Magvető Petrikovics Edit fordításában (portrénk a KOK-ról, részlet a regényből, illetve az agysebészeti riportja - a szerk.)....

Knausgaard Harcom-sorozatának harmadik kötete (Játék) ősszel jelenik meg magyarul a Magvető Kiadó gondozásában. A New Yorkerben hivatkozott könyve egyik másik sorozatnak a része, amely az angol kiadásban Évszakok Kvartett cím alatt fut.

Kedvenc kutyás írónk amúgy Stephen King, aki az általa csak komisznak vagy gonosznak becézett Molly viselt dolgairól és hétköznapjairól rendszeresen beszámol a saját facebook-oldalán. Ő az:

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr8414192999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.