Olvass!

KönyvesBlog

Gertrude Stein mániákus krimifogyasztó volt

2018. augusztus 24. .konyvesblog.

Az amerikai Gertrude Stein neve már életében egy fogalom volt: a huszadik század legelején költözött Párizsba, ahol az írás mellett a művészetpártolás volt az egyik legfőbb tevékenysége: szalonjában olyan hírességek fordultak meg, mint Pablo Picasso, Ernest Hemingway, F. Scott Fitzgerald vagy Henri Matisse. A párizsi évekről (is) szólt Stein 1933-as könyve, az Alice B. Toklas önéletrajza, melynek bemutatójára Stein élettársával, a címszereplő Toklasszal, 1934-ben New Yorkba érkezett. Elég sűrű programjuk volt Amerikában, mert Chicagóban részt vettek a Four Saints in Three Acts című opera premierjén (a librettót Stein írta), Washingtonban pedig a First Lady, Eleanor Roosevelt fogadta őket teán.

Az országban ide-oda utazgatva Stein detektívregények után kutatott, melyekről korábban így nyilatkozott: „Hogy mik a detektívtörténetek? A detektívtörténetek azok, amiket el tudok olvasni.” De nemcsak a bűnügyi regények érdekelték, hanem a bűnüldözés is: 1934-ben például részt vett egy éjszakai rendőrségi razzián két chicagói detektívvel, de Stein legnagyobb sajnálatára aznap éjjel senki sem akart a másik életére törni. A rendőrök szerint, ha esik az eső (márpedig akkor éjszaka esett), kevesebb a gyilkosság, mert mindenki otthon marad, és legfeljebb akkor történik bűneset, ha a családtagok összevesznek. A családon belüli erőszak viszont nem érdekelte Steint. Az egyetlen hírhedt bűncselekmény, ami aznap éjjel történt a város északi részében, az a babarcú maffiózó, Baby Face Nelson meggyilkolása volt, de erről csak a rendőrségi rádió révén szereztek tudomást.

A rákövetkező év tavaszán Stein Los Angelesbe utazott, a Beverly Hills-i társasági életben otthonosan mozgó Lillian Ehrman pedig felajánlotta Steinnek, hogy partit ad a tiszteletére, ahová meghívja a legnagyobb hollywoodi hírességeket is. Gertrude Stein közölte vendéglátójával, hogy ő valójában egyetlen emberrel akar találkozni: Dashiell Hammett-tel. „Soha nem érdekeltek a keresztrejtvények vagy hasonlók, de szeretem a detektívtörténeteket” – írta később. „Sosem próbálom megtippelni, ki követte el a gyilkosságot, és ha így is tennék, biztosan tévednék” – mondta, azt viszont bevallotta, hogy nagyon szereti, ahogy a krimikben egy gyilkosság után bonyolódik a cselekmény, és szerinte Hammett abban különösen jó. Hammettnek nem sokkal korábban jelent meg A cingár feltaláló című regénye, és akkor mutatták be a belőle készült filmet, szóval, igazán népszerű figura volt.

Kik a legkeményebb krimi hősei?

A napokban jelent meg Dashiell Hammett A tizedik nyom című novelláskötete az Agavénál, ez pedig jó alkalmat kínál arra, hogy kicsit megkapargassuk a műfajt: mi is az a hard-boiled, honnan indult, miért ez a neve? Kik voltak a legnagyszerűbb művelői, és kik ezeknek az íróknak a...

Mrs. Ehrman tényleg mindent megtett, hogy felkutassa Hammettet, akit végül meg is talált egy Los Angeles-i szállodában. Mivel a telefonhívás pont április elsején futott be, az író először azt hitte, hogy csak ugratják, végül elfogadta a meghívást. A partin Stein épp Charlie Chaplin eszmefuttatását hallgatta, aki a film ritmusáról beszélt, amikor betoppant Hammett. Stein nem volt éppen az a cseverészős típus, így aztán Hammett-től a következőket tudakolta: mi az oka annak, hogy a 19. században a férfi szerzők a legkülönbözőbb férfiakról írtak, a nők ellenben nem találtak ki új nőtípusokat, írás közben sokkal inkább magukról írtak. A 20. században viszont már a férfiak csinálják ezt, csak magukról írnak – és ez alól Stein szerint Hammett sem volt kivétel. Utóbbi válasza nagyon egyszerű volt: a 19. századi férfi magabiztos volt, a 20. századra viszont a férfiak elveszítették magabiztosságukat, így aztán magukat sokkal szebbnek, sokkal érdekesebbnek kell megírniuk, és nem tudnak más férfit kitalálni, hiszen tartaniuk kell magukat ahhoz, hogy az önbizalmuk oda.

Két évvel később Stein írt egy cikket a Harper’s Bazaarba arról, miért szereti a detektívtörténeteket. Akkori kedvence az angol Edgar Wallace volt, és kiderült az is, hogy ő maga is próbálkozott a műfajjal. Stein detektívregénye viszont már csak posztumusz jelent meg (Blood on the Dining Room Floor), ám ebben a cikkben elárulta, hogy az írása frusztráló élmény volt, ugyanakkor ezek után csak még jobban tiszteli a zsánert és művelőit. Steinnek amúgy kritikusai gyakran a szemére vetették, hogy előszeretettel alkalmazza az ismétlést a prózájában. Stein viszont tagadta, hogy az ismétlés létezne a művészetekben – bizonyítékként a detektívtörténetet hozta fel, mely mindig ugyanaz, mégis mindig más.

Forrás: CrimeReads

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr2714196751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.