Olvass!

KönyvesBlog

Saját szobák – Milánkovics Kinga: Az ápolás továbbra is lenézett, alulfizetett munka

2018. augusztus 29. .konyvesblog.

milankovics_kinga_foto_nesy_photography_kis_agnes.pngA Síp12 Galéria és közösségi tér valamint a Könyvesblog most induló sorozatában továbbra is a „saját szoba” lesz a téma, de pár napon keresztül egy kicsit másképp. Sorozatunkban különleges és fontos munkát végző nőket és alkotói terüket szeretnénk bemutatni. A Síp12 Galéria jelenlegi kiállítását, a Saját szoba, Sajó Edit és Schaár Erzsébet alkotói tereit Virginia Woolf azonos című esszéje inspirálta. Az angol írónő művében azt a kérdést teszi fel, hogy vajon milyen feltételekre van szükség az alkotáshoz, a kiteljesedéshez, és hogy mennyire adottak ezek a körülmények a nők számára. A következő napokban olvasható szövegek szerzőit azzal a kéréssel kerestük meg, írják le, van-e saját szobájuk, és ha igen, akkor milyen az – milyen benne lenni és alkotni. A szerzők írásain keresztül talán egy kicsit beleláthatunk majd abba is, milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy egy-egy fontos életmű létrejöhessen, vagy éppen milyen nehézségeken kell ennek érdekében felülemelkedni. Most tehát fogadják szeretettel hat különleges nő írását arról, mik azok a számunkra láthatatlan keretek, amelyek közt dolgoznak. Hiszen nincs életmű, amely a semmiből születik.

Milánkovics Kinga: A földhöz ragadt transzcendencia

(A szerző az Egy ápoló naplója blog írója)

48 éves leszek, tízes kerekítéssel 50. Változó korban. Olyan is.

Felneveltük a gyerekeinket. Van hol laknom, van mit ennem és innom. Háború nem dúlja az országokat, ahol élek. Egészséges vagyok, a testem még nem akadályozza a lelkem abban, hogy az útját járja. Szeretnek, szerethetek.

Ápoló vagyok. Ápoló is. Ember, nő, anya, polgár, gondolkodó, érző lény.

Van időm. Sok időm. Az idő drága, különleges kincs. A lélek saját szobája. Ülök csendesen, befelé figyelek. Képek, érzetek, gondolatok. Jönnek, mennek, áramlanak, összekapcsolódnak, szétválnak. Sokfélék.
A meditáció, a módosult tudatállapot a lélek permakultúrás kertje.

Az ügyfelemre gondolok, hamarosan megint nála leszek Angliában. Nehéz eset. Végtelen igényű és nem fogja vissza magát. Egy idős férfi, aki váratlanul elveszítette a feleségét. Azt szeretné, ha lelkileg is azt nyújtanám neki ápolóként, mint amit a feleségétől megkapott. Erőből kell ellent tartanom neki. Két hétig ápolom még, aztán elbúcsúzunk egymástól. A bennem élő nő nem szereti ezt a férfit, nyomasztónak és idegesítőnek tartja. A bennem élő ember, ápoló tudja szeretni a másik, vergődő lelket. Amit ápolóként a testének és a lelkének adok, azt jó szívvel adom, feltétel nélkül, és ez jó neki. Nekem is jó, mindkettőnket emel.

Utána a fiammal utazgatok majd Európában. Párizsban reggelire vajas croissant-t és tejeskávét iszunk a sarki péknél. Hollandiában biciklizünk, lehet, hogy el is szívunk valamit.

milankovics_kinga_foto1.png

Most a permakultúrás kertemben ülök egyébként. Meg-megcsap a megázott széna bódító illata. Sokmilliárdnyi élőlény tesz-vesz körülöttem. Rovarok, csigák, madarak, halak, növények, emlősök, mikrobák. Érzem a jelenlétüket, kapcsolódom velük. A tavacskába belefulladt egy meztelen csiga. A halak csipkedik. A kert lélegzik, benne én is. Megszületünk, élünk, meghalunk, mások születnek belőlünk, ők is élnek, ők is meghalnak. Körforgás.

Adódik a Nagy Banális Kérdés: Mi az élet értelme, van-e az életnek értelme?

Leélve közel 50 évet, egyre inkább arra jutok, hogy nincs. Abban az értelemben legalábbis, ahogy azt korábban kerestem. A racionalitás szűrőjén minden un. Élet Értelme állítás, legyen az akár vallásos, vagy tudományos gyökerű, fennakad.

Mi marad végül akkor, marad-e valami?

Oly korban élek én e Földön, és vagyok ápoló, talán először a történelem során, mikor a nőknek lehetősége van jól keresni azzal, hogy mások testi szükségleteiről gondoskodnak. Oly korban élek én e Földön, mikor a fapados repülők lehetővé teszik magyar nők ezreinek, hogy ápolással havonta sokszázezer forintot keressenek. Végre-valahára "női munkával" kiegyensúlyozott és szabad életet élhessenek.

milankovics_kinga_foto2.png

Bár az ápolói lét, az ápolás még továbbra is lenézett, és alulfizetett munka, mégis megszületett egy olyan tér, melyben a gondoskodó nők végre nem csak kizsigerelten, lesarcoltan, tengődve végezhetik azt a tevékenységet, melyre életünk során mindannyiunknak szüksége van.

Ezen a ponton új minőség születik. Egy olyan világ képe sejlik fel a horizonton, amelyre csak áhítozhatunk nőként, férfiként, társadalomként. Egy olyan világé, melyben a gondoskodók jól, kiegyensúlyozottan, stabilan élhetnek. Ahol nem fáradtak és frusztráltak, hanem önként és energikusan tudják ápolni, az arra szorulókat. Ahol ápolt és ápoló korrekt, intim, emberi szövetségben tudja egymást segíteni. Ahol emberek úgy tudnak adni egymásnak, hogy attól nem lesznek kevesebbek, és úgy tudnak elfogadni, hogy azzal nem elvesznek.

Sok évvel ezelőtt amikor először elmentem egy hospice-ba önkéntesnek, a lelkemnek az az igénye vezérelt, hogy az életről, a halálról, az élet értelméről tanuljak, arról elmélkedhessek. Aztán később, mikor rájöttem, hogy hogyan lehet ebből rendesen is megélni, fizetett ápoló lettem.

Most itt ülök a mágikus illatú permakultúrás kertemben. Zöngicsélnek a méhek, berregnek a szitakötők, táncolnak a pillangók, fickándoznak a halak, lengedezik a szél. Lüktet az élet és a halál, az anyag és az energiák körforgása, és minden sejtemben érzem az Élet Áramlását, melynek én is szerves része, alakítója vagyok.

Nem, nem hiszem, hogy van az életnek különleges célja, értelme. De azt élem meg, hogy ha létezik a transzcendens, akkor az biztosan hozzáférhető itt, ezen a Földön, a gondoskodáson keresztül. Ahol a gondoskodás immár nem a kizsákmányolt nők túlhajszolt valóságát, kényszereit és béklyóit jelenti, hanem a szükségleteiben ellátott lelkünkben és testünkben keletkező többlet erő, energia, jóérzés továbbadását a környezetünk lényei számára. Legyenek ők akár növények, állatok vagy emberek, vagy bármi más. Megosztva a fölösleget mindazokkal, akik lelkünk saját szobájában élnek.

Fotó: Nesy Photography (Kis Ágnes)

Saját szoba. Sajó Edit és Schaár Erzsébet alkotói tere
Megtekinthető: 2018. július 4. – 2018. szeptember 20.
Helyszín: Síp12 Galéria és közösségi tér (1075, Bp. Síp u. 12.)

Nyitvatartás
K - Sze: 14:00 - 17:00
Cs: 14:00 - 18:00
P: 14:00 - 16:00
Hétfőn, szombaton és vasárnap zárva.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr2314205131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.