Olvass!

KönyvesBlog

Saját szobák – Réz Anna: A legjobb feminista tanmesék a saját életünk történetei

2018. szeptember 03. .konyvesblog.

rez_anna_foto_bazanth_ivola.jpgA Síp12 Galéria és közösségi tér valamint a Könyvesblog most induló sorozatában továbbra is a „saját szoba” lesz a téma, de pár napon keresztül egy kicsit másképp. Sorozatunkban különleges és fontos munkát végző nőket és alkotói terüket szeretnénk bemutatni. A Síp12 Galéria jelenlegi kiállítását, a Saját szoba, Sajó Edit és Schaár Erzsébet alkotói tereit Virginia Woolf azonos című esszéje inspirálta. Az angol írónő művében azt a kérdést teszi fel, hogy vajon milyen feltételekre van szükség az alkotáshoz, a kiteljesedéshez, és hogy mennyire adottak ezek a körülmények a nők számára. A következő napokban olvasható szövegek szerzőit azzal a kéréssel kerestük meg, írják le, van-e saját szobájuk, és ha igen, akkor milyen az – milyen benne lenni és alkotni. A szerzők írásain keresztül talán egy kicsit beleláthatunk majd abba is, milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy egy-egy fontos életmű létrejöhessen, vagy éppen milyen nehézségeken kell ennek érdekében felülemelkedni. Most tehát fogadják szeretettel hat különleges nő írását arról, mik azok a számunkra láthatatlan keretek, amelyek közt dolgoznak. Hiszen nincs életmű, amely a semmiből születik.

Réz Anna filozófus, az Üvegplafon platform alapítója

Utolsó saját íróasztalomat tíz éve láttam utoljára, és már csak arra emlékszem, hogy irreálisan nagy részét foglalta el a 24 négyzetméteres garzonlakásnak. Bár B. az éjszakák túlnyomó részét ott töltötte, formálisan a lakást egyedül béreltem, ez pedig – legalábbis a kapcsolat kezdeti, tapogatódzó fázisában – megfelelő alapot teremtett annak kimondására, hogy az íróasztal használati joga kizárólag engem illet.

Ezt követték a kétszemélyes íróasztal együttműködésben és surlódásokban gazdag évei. Bár B.-t már ekkor is irritálták a cigarettahamu-kukacok (kiváltképp, amikor beleolvadtak a tejeskávé-karikákba), engem pedig az íróasztalon és az íróasztal mellett növekvő stócokba állított szakkönyvek és fénymásolatok, amelyek cseppet sem szimbolikus térfoglalási manőverbe kezdtek, a helyzet valójában akkor eszkalálódott, amikor épp meg kellett volna oldódnia.

Következő lakásunkba eleve két munkaállomást terveztünk, ám az elsőt lényegében beköltözésünk pillanatától kezdve elfedte egy előre nem látott IKEA BILLY könyvespolc (mindez szoros összefüggésben áll B. kiterjedt folyóirat, havi-, heti és napi(!)lap-archívumával – de ebbe inkább nem mennék bele). Mindeközben B.-ben egyre erősödött a füstmentes munkakörnyezetre való igény, bennem pedig a meg nem írt disszertáció miatt érzett frusztráció, amit kizárólag láncdohányzással tudtam csillapítani. Így történhetett, hogy míg B. szert tett egy saját íróasztalra a lakás nemdohányzó helyiségében, addig az én munkahelyem átkerült a BILLY által eltorlaszolt munkaállomás elé betolt KLIPPAN kanapéra, amely kezdetben a megállíthatatlan binge-watching és a végtelen prokasztináció színtere volt, de végül alkalmasnak bizonyult mind a fájdalommentes éjszakai szoptatásra, mind a disszertációírásra.

A mostani lakásunkban van dolgozószoba. Szobánk, hangsúlyozza B. megszállottan, bár mire felocsúdtam a kettes számú gyerek éjszakai szoptatásából, a szobát csurig megtöltötte B. – korábban futólag már említett – archívuma (amelynek kóros túlburjánzását hatékonyan ellensúlyozza a folyóirat és lappiac közelmúltbeli zsugorodása), az íróasztalt pedig a – már szintén megidézett – szakkönyvek és fénymásolatok kupacai. A KLIPPAN kanapé továbbra is a nappali közepén áll (és ott hordozza nyomait annak az időszaknak, amikor tekerős cigivel próbáltam spórolni az ösztöndíjon), ami remek alkalmat teremt arra, hogy a gyerekeim munkaidő közben is meg tudják osztani velem érzéseiket („Ehehehelvehette a póhónit!) és vágyaikat („Kérek még egy kekszet!”). Szemben B.-vel, akit viszonylagos elvonultsága újra és újra kiszakít a családi háztartás tevésvevéséből, én munka közben is tisztában vagyok vele, mikor járt le a mosás, mennyi szennyes edény halmozódott fel a mosogatóban, és mennyire sürgeti a kutya az esti sétát. A második munkaállomás kérdése időnként felmerül, de rendre túlüvöltik a mindennapi logisztikai feladványok, a szoros határidők vagy egy kiskorú sürgető követelései…

A jelenlegi budapesti ingatlanárak mellett még a – Virginia Woolf kifejezésével élve – „tanult férfiak leányai” közül is csak kevesen álmodhatnak saját szobáról (ha jól sejtem, ez a szocialista feministák álláspontját erősíti, de ezt még végig kell gondolnom). Ezt a jeles írónő aligha láthatta előre. Azt viszont nagyon is jól tudta, hogy a legjobb feminista tanmesék a saját életünk történetei; hogy arról, hogyan vannak benne a nők itt és most a világban, a szeretteinkkel való sajátos emberi viszonyaink, (alig és nemlétező) saját tereink és saját időnk mond el a legtöbbet. No meg a saját kanapénk.

Fotó: Bazánth Ivola

Saját szoba. Sajó Edit és Schaár Erzsébet alkotói tere
Megtekinthető: 2018. július 4. – 2018. szeptember 20.
Helyszín: Síp12 Galéria és közösségi tér (1075, Bp. Síp u. 12.)

Nyitvatartás
K - Sze: 14:00 - 17:00
Cs: 14:00 - 18:00
P: 14:00 - 16:00
Hétfőn, szombaton és vasárnap zárva.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr9414205163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.