Olvass!

KönyvesBlog

Már csak néhány évig lesz papírkönyv?

2018. szeptember 13. .konyvesblog.

book-900386_640.jpg

(Kép forrása)

Vajon meddig fognak még az emberek papírkönyveket vásárolni? Mi lesz az irodalommal, ha a zene- és filmipar után a könyvpiacot is eléri a streamelős rendszer? A könyvkiadás jövőbeli lehetőségeiről Vörös Andrásnak, a Cser Kiadó munkatársának gondolatait olvashatjátok.

Á, én még biztos innen megyek nyugdíjba – mondja a kiadói szerkesztő kolléga. – Nézd meg, az eladások még nőnek is kicsit mostanában, az e-könyv aránya meg mennyi itthon, egy százalék? Na jó, kicsit több, de nincs kettő. És Amerikában is mondjuk húsz. A papírkönyv sose szűnik meg, hidd el, vagy ha igen, az még legalább ötven év.

Legyen igaza, kívánjuk nagyon sokan, és még csak kívánnunk sem kellene, mert egész biztosan igaza lenne, ha a változások mindig egyenes vonalúak lennének. De általában nem azok. Legyen az klímaváltozás vagy e-könyv, egy darabig észre se vesszük, jelentős hatása még nincs a dolognak, aztán egyszer csak elér egy kritikus pontot, ahonnan az addig lapos görbe meredeken emelkedni kezd. Hogy a könyvnél hol ez a pont, sőt, hogy egyáltalán lesz-e, azt senki nem tudja megmondani. A gondolattal viszont el lehet játszani, és ha megtesszük, feltételezhetjük, hogy a pillanat a gépi fordítás általános elterjedésekor jön majd el.

De hát a gép soha nem fog úgy fordítani, mint az ember, vágjuk rá szinte automatikusan. Igaz, Parti Nagyot vagy Esterházyt most még tényleg nem, sőt, magyarból egy sima használati utasítást is bajosan egyelőre, de angolról spanyolra, vagy spanyolról portugálra már egészen szépen dolgozik állítólag. Kortárs verseket valószínűleg nem bíznak még rá, de az átlagos szövegekkel egyre jobban elboldogul, és ha tudjuk, hogy a számítási kapacitás exponenciálisan nő, talán nem vagyunk túl merészek, ha elhisszük, hogy nagyon hamar eljön az idő, amikor egy átlagos krimi vagy szakácskönyv sem lesz túl nagy falat neki. Márpedig a könyvforgalom túlnyomó részét nem a veretes szépirodalom teszi ki. A magyar piacon az ismeretterjesztő művek és a gyerekkönyvek összesen majdnem 60%-ot adnak, a fikció pedig 26-ot, de ennek is jelentős hányada lektűr. A maradék olyan szakkönyv, tudományos mű, lexikon vagy szótár, ami tűpontos fordítást igényel ugyan, de olyan nyelvi lelemények egyikben sincsenek, amikhez a humán szellem feltétlenül szükséges lenne. A precizitást pedig egyébként is inkább várhatjuk a géptől, mint az embertől.

Szóval, létezik, hogy a könyvekben szereplő szövegek akár 90%-a is olyan, amit – nagy nyelvekről más nagyokra legalábbis – a számítógép is könnyedén lefordít nem is olyan sokára? Elvileg igen. És ha ez megtörténik, akkor a kiadók szerepe és a könyvek formátuma is alapvetően változhat meg.

Annak ugyanis, hogy nincs még könyves Spotify vagy Netflix, a legfőbb oka a nyelvi sokszínűség. Olvasni az ember leginkább az anyanyelvén szeret, még akkor is, ha egyébként jól ért idegen nyelveket. Amikor tavaly októberben Bruce Dickinson, az Iron Maiden frontembere önéletrajzi könyvet jelentetett meg, a hírt a magyar zenei weboldalak is lehozták, és a hazai rajongók már akkor is százasával lájkolták a bejegyzést. Ám amíg egy új Maiden-lemezt már aznap streameltek volna vadul, a könyvvel megvárták magyar kiadást, annak ellenére, hogy saját bevallásuk szerint égtek a vágytól, hogy olvashassák. És amikor kijött magyarul is, a megjelenés napján sok száz előrendelt példányt postázott a kiadó, a rajongók tehát nem a levegőbe beszéltek, tényleg nagyon kíváncsiak voltak, mégis türelemmel voltak, majdnem egy évig. A könyvet pedig hagyományos, papírformátumban vették, hiszen ahhoz van szokva mindenki, és az ember nehezen változtat, ha nem muszáj.

De képzeljük el, mi lenne, ha a szóban forgó önéletrajzot a kinti megjelenés napján az Amazonon a világ bármelyik nyelvén meg lehetne venni azonnal? És ha a gép fordít, percek alatt, akkor miért ne lenne így? Miért kellene akkor várni a magyar kiadásra, és egyáltalán, mit jelentene az, hogy magyar kiadás? Persze, egy-egy nagyon népszerű könyvnél ilyenkor is ki lehet nyomni a gép által fordított művet papírra, mint ahogy a Maiden lemezei is megjelennek bakeliten, bár a rajongók 99%-a nem azon hallgatja őket. És abban a pillanatban, hogy nem csak a magyar (német, francia, cseh, bármilyen) kiadók által kiválasztott, lefordíttatott és terjesztett könyvek lesznek elérhetők a közönség számára, hanem a világ szinte összes műve a világ szinte összes nyelvén, a hagyományos struktúrák és formátumok ugyanolyan gyorsan tűnnek el, mint történt az a zeneiparban, nem is olyan régen, vagy történik épp a filmekkel, sorozatokkal a szemünk előtt. Mert addig, amíg ugyanazt (sőt jóval kevesebbet) és ugyanakkor kapom kézbe elektronikus formában, mint papíron, nem veszek Kindle-t. Minek? Megszoktam a papírt, szeretem is, lusta vagyok változtatni. Még akkor sem fogok áttérni, amikor először hallok valamiről, amit elolvasnék, de itthon nem terjesztik. De amikor másodszor, harmadszor, ötödször, és ráadásul magyarul kapom azt is, csak be kell szereznem egy e-olvasót, akkor előbb-utóbb igen. És ha egyszer átálltam, vissza már nem fogok.

Már csak azért sem, mert ha mindez megtörténik, az hozza magával a zenében és a filmeknél megismert havi előfizetéses, streamelős rendszert, hiszen minek töltögessek bármit bárhova, ha simán elolvasom online. Havi háromezer forintért, a világ szinte összes műve a világ szinte összes nyelvén. Mert ha minden elérhető minden nyelven mindenkinek, akkor egy kis ideig még próbálkozhatnak a kiadók azzal, hogy másolásvédett file-okat árulva próbálják darabonként eladni, letöltésre kínálni az e-könyveket, de valószínűleg sokáig nem fognak. A zeneipar ezt eleinte még megoldásnak hitte ugyan, de a sorozatipar már nem is nagyon állt ki arra a pályára, ahol a torrentezők százmillióival kellene versenyt futni.

Hogy mi lesz azután? A betű továbbra is jól fogja érezni magát, mindegy, min olvassuk. Tartalom születik bőven, arra mindig szükség lesz. A hagyományos terjesztők eltűnnek, igaz, pár helyen lehet papírkönyvet kapni akkor is biztosan, mondjuk úgy, mint ma CD-t, de ehhez már nem kell olyan infrastruktúra, mint régen. A kiadók összezsugorodnak, átalakulnak, sokan eltűnnek. Aki marad, az némi szöveggondozáson túl valószínűleg elsősorban promócióval, szerzők menedzselésével foglalkozik majd, hiszen valahogy ki kell emelni a tömegből továbbra is azt, ami nagyobb érdeklődésre tarthat számot. A szépirodalmi szövegek körül azért ott lesz az ember a szerzőn kívül is, a saját nyelven írt eredeti tartalmakhoz a szerkesztő, a gépi fordításhoz pedig a szépíró lektor, bár előbb-utóbb lehet, hogy ezt is célravezetőbb lesz a mesterséges intelligenciával megoldani, de az pár lépéssel még odébb van. A fordítás gépiesedése viszont lehet, hogy már csak eggyel.

Húsz év, harminc vagy ötven? Lehet. De én, talán kissé merészen, azt mondom, hogy vegyünk le ebből egy nullát. Mert a globális átalakulás szempontjából mindegy, hogy a Google fordítója nem tud még jól magyarul, az új világrend nem itt jön létre, hanem a nagy piacokon, és ahhoz spanyolul, portugálul, németül meg franciául kell tudnia. Úgy pedig állítólag már elég folyékonyan kezd írni, olvasni. És lehet, hogy Magyarország a különleges nyelvünk miatt kap még majd némi haladékot, de az már nem lesz túl sok.

Szóval, térjünk vissza a kérdésre, szerintem nem több mint két-három év múlva. Én nem tartom kizártnak, hogy addigra megjelennek az első gépi fordítású könyvek, amik elindíthatják a folyamatot. De persze, ne legyen igazam. Hátha tényleg innen megyünk nyugdíjba mégis. Az se lenne baj.

Szerző: Vörös András, a Cser Kiadó munkatársa

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4214235353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.