Olvass!

KönyvesBlog

Magyarul is megjelenik a Trumpot leleplező botránykönyv

2018. szeptember 21. .konyvesblog.

bw_trump_a_feher_hazban_media_1.jpg

Hamarosan magyarul is olvasható lesz az Amerikában múlt héten megjelent, Donald Trumpot leleplező könyv. Bob Woodward belsős informátorok segítségével tárta fel, hogy mi zajlik a Fehér Házban. A Félelem decemberben jelenik meg a Gabo Kiadónál Bihari György, Bojtár Péter és Pétersz Tamás fordításában. Az Index itt írt a könyvről.

Bob Woodward, aki leginkább a hivatalban lévő amerikai elnökökről írt könyveivel betonozta be a nevét szerzőként – Nixontól Obamáig nyolc államfő kormányzását mutatta be –, ezúttal a Donald Trump igazgatta Fehér Ház zűrzavaros életét tárja fel példátlan alapossággal, és leleplezi, hogyan hozza meg döntéseit az elnök fontos bel- és külpolitikai ügyekben.

Bob Woodward társszerkesztő a The Washington Postnál, ahol már negyvenhét éve dolgozik. Kétszer is kitüntették Pulitzer-díjjal: először 1973-ban kapta meg Carl Bernsteinnel közösen, amikor a Postban leleplezték a Watergate-ügyet, másodszor 2002-ben, a szeptember 11-ei terrortámadások utóéletéről tudósító csapat vezetőjeként. Tizennyolc könyv szerzője, illetve társszerzője, amelyek Amerikában mind tényirodalmi bestsellerek lettek, tizenkettő pedig az általános sikerlista élére is felkerült. Magyarul korábban az alábbi könyvei jelentek meg: A parancsnokok (1996), A gazdaság karmestere (2001), Bush háborúja (2003), A támadás terve (2004).

Soha korábban nem jelent meg ilyen aprólékos portré hivatalban lévő elnökről úgy, hogy a szóban forgó vezető az első évét töltötte a pozícióban. Woodward könyve elsősorban az Ovális Irodában, az Air Force One fedélzetén és a Fehér Házban zajló parázs viták és döntéshozatali folyamatok bemutatására koncentrál.

A szerző belsős informátorokkal készített több száz órányi interjú, tárgyalások során rögzített feljegyzések, valamint személyes naplók, hivatalos akták és dokumentumok alapján írta meg a könyvét. Az egészen apró részleteket, hiteles párbeszédeket és adatokat felvonultató Félelem áttekinti az Egyesült Államok Észak-Koreával, Afganisztánnal, Iránnal, a Közel-Kelettel, a NATO-val, Kínával és Oroszországgal kapcsolatos külpolitikáját. Egyúttal feltárja Trump meghatározó belpolitikai lépéseit is, különös tekintettel a védővámokat illető vitáira, a bevándorlás és az adótörvények kérdéseire, a párizsi klímaegyezményből való kilépésre és a charlottesville-i rasszista erőszakhullámra.

Woodward azt is elsőként mutatja be részletesen, hogyan tárgyaltak Trump ügyvédjei Robert Muellerrel, az oroszok feltételezett választási beavatkozásával kapcsolatos vizsgálat különleges ügyészével, és miről esett szó a találkozókon. A Félelemből továbbá az is kiderül, Trump magas rangú beosztottjai hogyan tüntettek el az Ovális Irodában lévő íróasztaláról különböző dokumentumokat, hogy az elnök ne adhasson ki olyan utasításokat, amelyek kulcsfontosságú hírszerzési műveleteket veszélyeztethetnének.

„Nem más volt ez, mint hivatali államcsíny” – írja Woodward. „A világ legerősebb országának végrehajtó hatalma idegösszeomlást kapott.”

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr8214251491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.