Olvass!

KönyvesBlog

Egy exkatona vallomása az amerikai drónhadseregről

2018. október 04. .konyvesblog.

„Tisztázzuk mindjárt a legelején: nem vagyok hős, és nem érdemlek különleges elismerést a munkámért – viszont el kell mondanom ezt a történetet.” Ezzel a szerénykedő és őszinte mondattal indítja önéletrajzi ihletettségű könyvét Brett Velicovich, aki több mint tíz évig dolgozott az amerikai hadsereg egyik elitalakulatának hírszerzési elemzőjeként. Csapatával a biztonságos távolból, drónok segítségével mérték fel a bevetési területet, követték a terrorszervezetek vezetőit, és ha a helyzet úgy kívánta, csapásmérő eszközként is alkalmazhatták a „madarakat”. Mivel egyedül talán nem tudta volna kellő ügyességgel megvalósítani a karrierjét bemutató művet, egy társszerző segítségét is igénybe vette. Partnere a több neves amerikai újságban rendszeresen publikáló Pulitzer-díjas oknyomozó újságíró, Christopher S. Stewart. Stewart maga is több sikeres könyv szerzője és nem áll távol tőle a háborús tematika sem.  

Brett Velicovich és Christopher S. Stewart: Drónharcos

Fordította: Babits Péter, Athenaeum Kiadó, 2018, 296 oldal, 3499 HUF

 

Velicovich nehéz sorsú, útját még éppen csak kereső fiatal főiskolásként élte meg 9/11 terrortámadásait és az azt követő általános létbizonytalanságban szinte rögtön meg is találta a számára szimpatikus életpályát: csatlakozott a sereghez. Egy egyszerű srác pátosztól mentes, őszinte patriotizmusa és hadsereg iránti rajongása jelenik meg a könyv első pár oldalában. Szépen fokozatosan követheti az olvasó Brett katonai karrierjének alakulását és drónokkal való kapcsolatát, amíg végülis egy drónokat alkalmazó csapat irányítójává válik. Az exkatona nem ódzkodik beszélni afganisztáni és iraki küldetéseinek kellemetlenebb részleteiről sem: milyen az, amikor ebben a feladatkörben téved valaki? Milyen az, amikor ártatlanok vére tapad – ha csak közvetett módon is – az ember kezéhez? 

A munka során Brett testileg és lelkileg is megtörik, egyfajta extrém felelősség- és küldetéstudat lesz úrrá rajta, aminek következtében kialakul az a módosult tudatállapot, ami egyfajta függőségbe hajszolja. Egyre inkább dehumanizálja az ellenséget, miközben önmaga is eltávolodik emberi mivoltától. Ugyanakkor a háborúban részt vevő katonákat érintő extrém érzelmi hullámvasút több állomását is érzékletesen kifejti, kezdve a kínzó honvággyal, egészen a bosszú által fűtött gyűlöletig. A rengeteg elfojtott érzelem pedig hosszú távon az emberi kapcsolatok leépüléséhez vezet, valamint a munka és magánélet elkülönítése is folyamatos harccá válik. 

Nemcsak a hadviselés pszichés oldala domborodik ki szépen a műben, de az egyszerű katona szemüvegén keresztül rávilágít bizonyos nagyhatalmi, politikai törekvésekre is. Ezek a kis részletek érdekes, és bizony szomorú adalékokat szolgáltatnak a napjainkban is súlyos problémát jelentő közel-keleti helyzet jobb megismeréséhez. A média háborúban betöltött szerepe szintén előkerül. Legyen ez akár az al-Kaida és ISIS online térben folytatott pszichológiai hadviselése és propagandája, vagy az amerikai sajtó tudósításainak működése. 

A könyv ugyan a szerző életútjából merít, ám a leírt történetek nem pusztán memoár jellegű visszaemlékezések sorozatai. A művet regényes dramaturgia járja át, így sokkal jobban átélhető és élvezetesebb lesz. Az életrajzi aspektus főleg a kohéziót szolgálja. Egy átívelő történetszál húzódik végig a könyv nagy részén, amelyben a Sötét Ló, Manhattan és Brooklyn fedőnevű magas rangú terroristákat próbálja kézre keríteni Brett és csapata. Ezt néhány kisebb epizód kíséri, és a könyv végén a drónok nem katonai célú felhasználásába is betekintést enged. A narratíva meglehetősen hasonlít a kortárs háborús filmek történetmesélési ívére, annak minden előnyével és hátrányával. Előnye, hogy valóban könnyebb így belehelyezkedni a mű világába és cselekményébe. Hátránya viszont, hogy ennél fogva kiszámíthatóbb, és a valós szereplők ábrázolása is sablonszerűbbnek, sztereotípabbnak hat. Előfordulnak hatásvadász momentumok és szentimentális közhelyek is, amelyek szintén inkább visszatetszést keltőek. A különböző missziók, küldetések leírásai túl egyformák, ezért ismétlődővé is válik. Ez egyfelől kifejezheti a munka viszonylag unalmasabb, csendesebb részeinek monotóniáját, ám sajnos ilyenkor egy picit megakad a cselekmény előrehaladása. Szerencsére a hadviselés pszichológiai vetületeinek bemutatása is megjelenik, valamint a bajtársi csoportdinamika taglalásából is jut éppen annyi, amennyi feltétlenül szükséges a megfelelő hangulat megteremtéséhez – de így ezek felszínesek maradnak.                       

A falatnyi, olvasmányos fejezetek kimondottan könnyen fogyaszthatóvá teszik a Drónharcost. Ezen a rendszeresen használt katonai zsargon, mozaikszavak és fegyverek elnevezései sem változtatnak, szépen simulnak bele a szövegbe. Az olvasó így is rengeteg érdekességet megtudhat a modern hadviselésről általában, de főleg a távolból irányított, drónokkal végzett hírszerző munkáról. Még csak kifejezett hadi érdeklődés sem kell a könyv élvezetéhez, önmagában is remek olvasmányélmény.

Szerző: Laki Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr7114277379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.