Olvass!

KönyvesBlog

Csutak Gabi: Örömmel láttam, hogy szövegek egyfajta emlékkatalizátorként működnek

2018. október 13. .konyvesblog.

csutakgabi_portre_szocspetrafotoja.jpgFotó: Szőcs Petra

Idén negyedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a Margó-díjat. Immár hagyománnyá vált, hogy interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Hargitai Miklós és Fekete Judit után Csutak Gabi mesél arról, hogyan szövődött egyre sűrűbbre a kötetet összefogó motívumháló és milyen emberileg fontos pillanatokban volt része a könyv miatt. A legjobb első prózakötetnek járó elismerést október 18-án az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a Várkert Bazárban. Az 500 ezer forinttal járó Margó-díj kiemelt támogatói a Bookline, a KKM Publishing Hungary Program és az Aegon Művészeti Díj.

Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?

Fontos volt, hogy rá tudtam szoktatni magam a rendszeres munkára. Ugyanilyen fontos volt megtanulni kötetben gondolkodni. A novellák felét úgy írtam meg, hogy a már meglévőkhöz igazítottam őket. Miközben árnyalódott a teljes kép, az egyes szövegek is egyre komplexebbek lettek, és egyre sűrűbbre szövődött a motívumháló, ami összeköti őket. 

Csutak Gabi: Csendélet sárkánnyal

PRAE.hu, 2017,100 oldal, 2500 HUF

 

Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?

Nincs egy ilyen megragadható pillanat a kötet szempontjából. Egyre több olyan novellát publikáltam, ami gyerekperspektívából közelítette meg a diktatúra mindennapi abszurditását. Logikus volt, hogy előbb-utóbb könyvet kellene összeállítani. Nagyon örültem, mikor a JAK füzetek sorozatszerkesztői megkerestek azzal, hogy ha volna egy kötetre való hasonló szöveg, akkor szívesen megjelentetnék. Attól kezdve egy éven át intenzíven dolgoztam az anyagon.

Mit vártál az első könyvedtől?

Mindenekelőtt azt vártam, hogy elkészüljön, hogy kerek egésznek lássam a kis darabokból összeállított kirakóst. Aztán később, miután érkeztek a pozitív visszajelzések, olyan lettem, mint azok a nem túl rokonszenves szülők, akik úgy reagálnak a sikerekre, hogy egyre nagyobbak az elvárásaik. Most például azt remélem, hogy azáltal, hogy a Margó-díj tízes listáján szerepel, még több olvasóhoz eljuthat majd a könyv, pedig már eddig is nagyobb figyelmet kapott, mint amire a megírásakor számítottam.

Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön? 

Bár mindig hajlamos voltam a végtelenségig pepecselni az egyes szövegeken, miután kötetbe rendeződtek, már nem merült fel bennem, hogy változtassak rajtuk. Azóta más témákkal és beszédmódokkal kísérletezem, ami nagyon felszabadító.

Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?

A szerkesztőim, Balajthy Ágnes és Borsik Miklós véleménye befolyásolta leginkább a végeredményt. Maximálisan megbíztam a tudásukban, még akkor is, amikor éppen nem voltunk azonos véleményen. Nem volt könnyű dolguk, mert folyamatosan új szövegek is keletkeztek a szerkesztői folyamat során. Hálás vagyok a türelmükért. 

Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?

A könyv megjelenése több olyan emberileg nagyon fontos pillanatban részesített, amire nem számítottam. Olyanok írták meg nekem a könyvvel kapcsolatos élményeiket, akikkel több éve nem találkoztam. Van köztük régi barát, szomszéd, osztálytárs. Leginkább azokat a mozzanatokat emelték ki, amelyek saját gyerekkori élményeikre emlékeztették őket. Örömmel láttam, hogy a szövegek egyfajta emlékkatalizátorként működtek számukra.

Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?

Apám elsős koromban megkérdezte, hogy tudok-e már olvasni. Mivelhogy azon a héten tanultuk a zsé betűt, büszkén igennel válaszoltam. Erre a kezembe adta az Egri csillagokat. El lehet képzelni, hogy mennyit szenvedtem vele. Mire a végére értem, már tényleg tudtam olvasni, de nem szerettem meg az olvasást. Az igazi olvasói hőskorszak az volt, amikor a paplan alatt, elemlámpával olvastam a Piszkos Fred, a kapitányt, meg persze az indiánkönyveket. Hosszú Toll A sós sziklák völgye című regénye volt a kedvencem, amelynek az elbeszélője egy íróvá vált indián, aki elmondja törzse tragikus történetét. Ez az egyetlen könyv, aminek a mai napig kívülről fújom a fülszövegét.

Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy
irodalomnak tartottad?

Tizenkét éves koromban írtam két verset: egyet a ’89-es romániai forradalomról és egyet a szerelemről. Gondolom valamennyire irodalomnak tekintettem, mert megmutattam a magyartanárnőmnek. Meglepődött, hogy milyen koraérett vagyok, ezért megdicsért, pedig rossz versek voltak. Az első prózát, amit irodalomnak tartottam, harmincéves koromban írtam, ez volt az első publikációm és egyben a kötet első novellája is.   

Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?

Franz Kafka első, még életében megjelent kötete, a Szemlélődés: filmszerűen pergő képek, kívülálló, mindig fürkésző tekintet és finom önirónia egyetlen fölösleges szó nélkül. A kötet első darabja Kafka legderűsebb hangvételű novellája: Vágy, hogy indiánok lehessünk. 

Olvass bele a könyvbe:  

Csutak Gabi Beleolvasó by konyvesblog on Scribd

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr8814293439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.