Olvass!

KönyvesBlog

Az élet legfontosabb kérdései - Fekete Ádám

2018. december 04. Rostás Eni

feketeadam.jpg

Kép forrása

Fekete Ádám ír, rendez, dramaturgoskodik, nagyjátékfilmben szerepel (Tiszta szívvel), a TÁP Színház megkerülhetetlen tagja, és 2018 tavaszától már nemcsak Junior Prima-díjas alkotó, de Petri-díjas költő is. Első verseskötete, a Fanyar nappalok a tokhal-tapétás szobában idén ősszel jelenik meg a Magvető Időmérték-sorozatában.

1. Könyv, amit bárcsak én írtam volna

Richard Brautigan Sombrero Fallout című regénye pont egy olyan, amilyet szívesen írtam volna. A melankólia, a mágia és az infantilizmus aránya benne valamiképpen rezonál velem. Amúgy nagyon ajánlom Brautigan le nem fordított könyveit, az említett mellett a The Tokyo-Montana Express című novellagyűjteményt és a poszthumusz kiadott An Unfortunate Womant, ami talán a legszomorúbb és legviccesebb mind közül.

2. Kedvenc könyvszereplő

Samuel Beckett Molloy-ja elég közel került a szívemhez, amikor húszévesen összetalálkoztam vele, akkortájt kezdődtek a csípőfájdalmaim, és az ő lábfájós lődörgéseivel, kavicsrakosgatásaival nagyon tudtam azonosulni. De sokat emlegetem Hoppy Lőrincet és Nasztaszja Filippovnát is.

3. Könyv, amit legutóbb ajándékba adtam

Egy barátnőmtől megkaptam a Kis természetkalauz-sorozat Dinoszauruszok című kiskönyvét, ami tele van szívbemarkolóbbnál szívbemarkolóbb szabadversekkel. De tényleg! Anyukámtól pedig megkaptam Szvoren Edina Verseimjét, ami – első beleolvasásra – nagyszerűnek tűnik.

4. A következő könyv, amit elolvasok

Befejezem A Karamazov testvéreket, mert ez most már tényleg nem állapot, a második kötet elején tartok fél éve. Közben kíváncsi lettem Malcolm Lowry Lunar Caustic című kisregényére, amit Krasznahorkai emleget előszeretettel a legújabb könyvében, magyarul, azt hiszem, csak egy részlete jelent meg.

5. A könyv, amin a legtöbbet nevettem

Rejtő Jenő A tizennégy karátos autóján, kamaszkoromban, de ez a könyv bármikor működik. És most olvasom Szijj Ferenc Szuromberek királyfi című meséjét, ami szintén elképesztően vicces. A békadínó figurájával rokonlelkek vagyunk, egyesek legalábbis ilyesminek adnak hangot.

6. A könyv, amin utoljára sírtam el magam

Thomas Bernhard Régi mesterekjében van egy rész, amin mindig sírok, ott, ahol a főszereplő feleségének elveszítéséről és az osztrák állam felelőtlenségéről van szó, mostanában olvastam újra. Az a monomániás zenei konstrukció, amivel Bernhard megközelíti ezt a gondolatot, és általában a gondolatokat, valamit nagyon mélyen pendít meg bennem. Amúgy remélem, hogy nem utoljára sírtam el magam könyvön.

7. Kedvenc könyvem gyerekkoromban

Tímár György: Válogatott agyrémeim – hú, ez a könyv már nagyon rég nem jutott eszembe. Azt hiszem, nagy szerepe volt a nyelvhez fűződő viszonyomhoz kialakulásához, a nyelvvel való hülyéskedés megfellebbezhetetlen fontosságához. Meg volt egy hajós könyv, amiben ilyen hajók voltak. Azt hiszem, az volt a címe, hogy Hajók.

8. Szerző, akit méltatlanul feledtek el/keveset beszélnek róla

Jean Racine-t mondom, akivel tavasszal foglalkoztunk a Zsótér-Börcsök színészosztállyal. Racine drámái nehezen megközelíthetőek, porosnak tűnnek, amin a fordítások sem segítenek. A szereplők ötvenhat soros verses monológokban beszélgetnek tisztességről, kötelességről, szóval ilyen idejétmúlt fogalmak röpködnek, az ilyesmit mindenesetre nem vonzzák a mai színpadok. De olyan érzelmi fűtöttséggel és észjárásbeli tébollyal, mint ami Racine figuráit mozgatja, csak Dosztojevszkijnél találkoztam. Elképesztő! Csak türelem kell hozzá, és a meg-nem-értés borzongató egzotikuma iránti szenvedély.

9. Három szerző, akiket meghívnék vacsorára

William S. Burroughs, Tolnai Ottó, és – mondjuk, vele mostanában ismerkedem – C. G. Jung. Jó nagy pizzákat rendelnék.

10. Magyar szerző, aki 100 év múlva is aktuális lesz

Bevallom, mindig megrémülök az „aktuális” szótól, amikor látom vagy hallom. Nem értem, amikor valaki művészettel kapcsolatban aktualitásról beszél, olyan üresen cseng nekem ez a szó, mint a „hiteles” vagy a „személyes”. Valahol mélyen azt érzem, hogy bárcsak kevesebb aktuális dolog születne, és hogy több nehezen megfejthető, távoli, időszerűtlen dologgal kellene birkóznunk, hogy a szellemünk ép maradjon. A válaszom, mindettől függetlenül: Lázár Ervin.

11. A könyv, amit szégyellem, de nem olvastam

Nem olvastam a Bibliát, ami miatt elég hiányosak a benne foglalt történetekkel kapcsolatos ismereteim. Évről évre fel kell mennem a Wikipédiára, hogy végigpörgessem a „Húsvét” szócikket. Borzalmasan kellemetlen.  

12. Ezeket a könyveket kéne olvasnia a mindenkori magyar kormány tagjainak

A Tibeti halottaskönyvet és Shakespeare-t. Csak hogy tudják, mi az, amit kergetnek, és hogy minek mennyi a súlya meg az értelme.

13. Legszebb könyvborító valaha

Nagyon megnyugtat a Bevezetés a szépirodalomba, illetve az abból származó kis könyvek egyszerű fehérsége, azokkal az egyszerű betűkkel. Valahogy barátságosak ettől ezek a könyvek. Annyiszor van, hogy egy könyv mintha már eleve mérges lenne rád, meg van sértődve, valami harcot sejtet.

14. Szerző, akivel megíratnám az életrajzomat

Homérosz.

15. Ki lenne az a szerző, akinek szívesen színpadra állítanád a verseit?

Georg Trakl. Ez most csak úgy eszembe jutott. Egyáltalán nem tudom, mi történne a színpadon. Vörösre és zöldre festett emberek sétafikálnának rajta, mondjuk. Gyíkemberek, gyér fényben.

PLUSZ ÖT

Nádas vagy Esterházy?

Esterházy-regényt olvastam már végig, Nádast párszáz oldal után mindig letettem, elfáradtam benne, vagyis könnyebb volt elfáradni. Esterházy közelebb áll hozzám, gyermekibb az az öröm, amivel eltölt. Talán épp ezért kell jobban odafigyelnem Nádasra, a vele szemben tanúsított ellenállásom, elgyengülésem miatt.

Szabó Magda vagy Nemes Nagy Ágnes?

Nemes Nagy Ágnes, főleg amiket magáról a versírásról ír, a Szó és szótlanság című esszékötet, felvillanyozó. Szabó Magdától csak az Abigélt olvastam. Arra emlékszem, hogy kicsit szégyelltem, hogy végül nem utáltam annyira, és a suliban inkább fitymálóan nyilatkoztam róla, nehogy meg kelljen magyaráznom, miért is tetszik.

Pom Pom vagy a kuflik?

A Pom Pom király, bár van benne valami krípi, kislány fején beszélő lény… A kuflikról teljesen le vagyok maradva. Kuflik?

Tarr Béla vagy Krasznahorkai László?

Tarr filmjei bekebeleznek, utánuk mindig újra kell definiálnom a világgal való viszonyomat. Krasznahorkai ingerel, nem mindig tetszik, de folyamatosan piszkál, jó értelemben. De talán a filmek! Ahogy Tarrnál a szereplők ülnek és beszélnek, amilyen súlyt behoznak, az arcukkal, a hangjukkal, számomra sokszor a szöveget is átvilágítja.

Himnusz vagy Szózat?

Másízű fagyi nincs?

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/3. számában jelent meg. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr6814416760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.