Olvass!

KönyvesBlog

André Aciman bejelentette, hogy jön a Szólíts a neveden folytatása

2018. december 04. .konyvesblog.

szolitsaneveden.jpg

Az Oscar-díjas romantikus történet szerzője, André Aciman bejelentette, hogy meg fogja írni Oliver és Elio szerelmi kalandjának folytatását. A hírt a Twitteren tette közzé ma délután. Azt írta: „Imádnám, ha lenne folytatása a Szólíts a nevedennek. Ami azt illeti, épp írok egyet.” 

A regény rajongói már régóta várták ezt a bejelentést. Főleg, hogy a könyvből készült film rendezője, Luca Guadagnino már több interjúban is megemlítette, hogy Acimannal együtt gondolkoznak a történet folytatásán. Az író azonban ezeket a híreket mind ez idáig cáfolta. Mi nyár elején készítettünk interjút vele, akkor azt nyilatkozta: 

A rendezővel konzultáltunk egy lehetséges folytatásról, aminek a hírét az internet nagyon felkapta, de még nem tudjuk, hogy valóban lesz-e több rész. Mindketten izgalmasnak találjuk a lehetőséget, de Lucának vannak más munkái is, a színészeknek pedig idősödniük kell. Ha úgy alakul, hogy lesz folytatás szívesen lennék a részese. A rendező már több helyen azt nyilatkozta, hogy talán az AIDS-ről fog szólni, amit izgalmas ötletnek tartok, hiszen a HIV pont a nyolcvanas években bukkant fel, és meghatározó pillanata volt a melegszerelem történetének.

Most úgy tűnik, a regény második része valóban meg fog születni. Ugyan a könyv utolsó fejezete révén (amiben 20 évet előre ugrunk) már lehet némi sejtésünk arról, hogyan fog folytatódni a két fiú sorsa, ha minden igaz, Aciman most még nagyobb rálátást ad majd arra, hogy merre halad Oliver és Elio életútja a nagy egymásra találást követően.

A könyvről korábban ezt írtuk

Szólíts a neveden nemcsak egy különleges kapcsolat története, hanem a felnőtté válásé is, benne a kamaszkori identitáskeresés minden bizonytalanságával, türelmetlenségével és érzelmi hullámzásával. A fiúk, Elio és Oliver egymás megismerésén keresztül valójában önmagukról szereznek tudást, és egymás tekintetén át látnak rá saját értékeikre. Erre utal a történet egyik kulcsjelenete is, amely a címet is ihlette: a pillanat, amikor rádöbbenek, hogy bárhová is sodorja őket az élet, sorsuk végérvényesen összekapcsolódott, mert valódi énjüket egymáson keresztül tapasztalták meg.

Acimannak amúgy most ősszel jelent meg új könyve: a Nyolc fehér éjszaka – csakúgy, mint a Szólíts a neveden – a vággyal folytatott küzdelemről szól, fő motívuma pedig egy találkozás, amely örökre megváltoztatja hősei életét.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr4914429454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.