Olvass!

KönyvesBlog

A zárka csendje az, ahol a valódi kérdések visszhangozni kezdenek egy nő fejében

2018. december 09. KissOrsi

A 29 éves Romy Hall kétszeres életfogytiglani büntetését tölti egy amerikai női börtönben (plusz hat év), és emberi lépték szerint esélye sincs élve kikerülni a rácsok mögül. Hogy mit követett el, arról sokáig csak sejtéseink lehetnek, de a stanville-i börtönben ez már igazán senkit sem érdekel – a magyarázkodásokra kiszabott idő a falakon túl végérvényesen lejárt. Mindenki úgy boldogul, ahogy tud. A fiatal nő csupa nagypályás, elvetemült bűnöző közé kerül: a múltjuk lesújtó, a jövőjük kilátástalan, és tényleg szó szerint mindenbe belekapaszkodnak, ami kicsit is átsegíti őket a sivár mindennapokon. Romy a körükben paradox módon már-már családra lel, miközben, amire és akire vágyik, elérhetetlen messzeségbe kerül tőle. Rachel Kushner regénye az idei év nagy szenzációja volt, amely felkerült a Man Booker-díj rövidlistájára is (olvassatok bele!). Nem hibátlan regény, de a Keresztapa-effektus A Mars Klubnál is jól működik, így Romy Hall személyében újabb izgalmas, megfejthetetlen figurával gazdagodott a popkulturális antihősök sora. Welcome in the club, Romy!

Ha a könyveknek is lenne családfájuk, akkor két olyan kötetet is lazán A Mars Klubhoz lehetne kötni, melyek idén jelentek meg magyarul. Az egyik Edward St Aubyn önéletrajzi ihletésű kisregényfüzére, a Patrick Melrose, melynek gyerekként abuzált, drogos hőse akár Romy Hall férfi alteregója is lehetne. Fontos különbség viszont, hogy Patrick Melrose-t, bármilyen mélyre süllyedjen is, mindvégig megtartja az a társadalmi védőháló, amely származása okán szinte alanyi jogon jár neki, soha nem bukik át rajta, míg Romy Hallnak legfeljebb a masszív kétségbeesés jut, meg a tudat, hogy ezen a világon egyes-egyedül magára számíthat. Szintén rokonregény Margaret Atwood Alias Grace-e, amely egy megtörtént 19. századi bűnesetet dolgoz fel, és amelynek sokéves börtönbüntetését töltő hőséről, a tiszta tekintetű Grace Marksról sokáig lehetetlen eldönteni, hogy tevékeny részese volt-e egy kettős gyilkosságnak, vagy csak rosszkor volt rossz helyen.

Rachel Kushner: A Mars Klub

Fordította: Müller Péter Sziámi, Müller Máté, Müller Brúnó Noé, Athenaeum Kiadó, 2018, 300 oldal, 3999 HUF

 

Romy Hall-lal kapcsolatban igazán nincsenek ilyen kétségeink, róla már a legelejétől tudni lehet, hogy bűnös. Kushner regényének nagy erénye, hogy nem is próbálja mentegetni szereplőjét, viszont az antihős-történetek ökölszabálya A Mars Klubnál is érvényesül, és hiába tudjuk, hogy a fiatal nő egy nagyon súlyos bűntényt követett el, nem tudunk nem együttérezni vele. Még úgy is, hogy a kívülálló szemével nézve kevés olyan vonása van, ami meglágyíthatná az erre fogékonyak szívét. Foglalkozását tekintve egy sztripper, aki a Mars Klub nevű bárban járja az öltáncot a férfiaknak. Saját bevallása szerint is ez az egyik legszutyokabb hely a környéken, ahol különösebben az se érdekel senkit, ha a dolgozók egy családi bunyó után monoklival a szemük alatt járnak be dolgozni:

„Ha zuhanyoztál, máris versenyelőnyöd lett a Mars Klubban. Ha a tetkóid nem voltak elírva, már dögösnek számítottál. Ha nem voltál öt-hat hónapos terhes, aznap éjjel te voltál az ász a klubban.”

A drogokkal akkor hagyott fel, amikor terhes lett a fiával: Jackson az egyetlen ember, akit igazán szeret, Romy mégis egy klasszikus elhanyagoló szülő, aki a rácsok mögött már bánja, hogy az utolsó közös hálaadásukat elpocsékolta, és a gyerekét lepasszolta a szomszédnak, holott az aznap megkeresett pénzre nem is igazán volt szüksége („Senki nem kényszerített, hogy a Mars Klubban töltsem a hálaadást.”) Akire viszont igazán nem volt szüksége, az egy Kurt Kennedy nevű alak, aki valósággal Romy megszállottjává válik, minden szabadidejét levakarhatatlanul a Mars Klubban tölti, gondolatai pedig egyfolytában a fiatal nő körül forognak. Nem nehéz kitalálni, hogy Kurt Kennedynek elég sok köze lehet ahhoz, ahogyan Romy sorsa majd alakul, de Kushner sokáig csak sejteti, lebegteti, és a teljes kép flashbackek sorozatában bomlik majd ki. A regény elején ugyanis egy börtönbuszon ülünk, amelyen nem ismerik a retúrjegy fogalmát, a rajta ülő megbilincselt nők útja pedig egyenesen a kaliforniai Stanville-be vezet.

Innentől kezdve a regény cselekménye tulajdonképpen meglehetősen sovány: Romy bekerül a rácsok mögé – azon belül is rögtön az elkülönítőbe, miután segíteni próbál egyik rabtársán –, és kénytelen egy új életet kialakítani a börtön falai között. Kushner egy alternatív világot vázol fel, melynek lakóit férfias megjelenésű nők (adott esetben nővé operált férfiak), többszörös életfogytiglanra ítélt nők, halálsoron tengődő nők, betépve gyilkoló nők, a börtönben rajongásig szeretett nők alkotják. A nagy egész felől tekintve ezeknek a nőknek a történetei csak egy keretet adnak Romy saját történetéhez, mégis ezek a figurák és jelenetek A Mars Klub legélénkebben megrajzolt részei. Bemutatásuk sokszor a fő cselekményszál rovására is megy, mintha Kushner kimondottan tobzódott volna a sittes nők történeteinek felskiccelésében, de ettől még igaz, hogy végeredményben a regény legemlékezetesebb mellékszereplői ők lesznek. Köztük van például a siralomház femme fatale-je, Betty LaFrance, aki egy mocskos zsaruval meggyilkoltatott egy bérgyilkost, akivel Betty a saját férjét ölette meg. A Doc nevű zsaru ráadásul maga is felbukkan a történetben, kizárólag azért, mert története valahogy kötődik még a rács mögött senyvedő nőéhez (hogy hogyan, az erősen spoileres, legyen elég annyi, hogy kell hozzá egy balek harmadik személy is).

Doc története sokat hozzátesz ahhoz a miliőhöz, melyből Kushner kiragadja hősét, és egy pillanatra mintha James Ellroy mocskos Los Angelesében merülnénk alá, ahol a korrupció, az olcsó emberélet, a fékevesztett vágyak és a jövő kilátástalansága szabná meg a mindennapok ritmusát. Ezekkel a történetszálakkal ugyanakkor Kushner eltávolít hősétől, a fókusz elcsúszik, és ahhoz nem megy eléggé mélyre, hogy egy olyan feszes, mégis részletgazdag tabló szülessen, amely valamiféle alulnézeti lenyomatot adna a kora 2000-es évek Amerikájáról. Romy mindenesetre a börtönben egy olyan közösségre lel, amelynek tagjai egyszerre jelentenek fenyegetést, illetve valamiféle családpótlékot a számára. Az egyetlen ugyanis, aki látogatja, az anyja, a rácsok mögött pedig csak az vigasztalja, hogy majd az asszony gondját viseli a fiának. (Innentől kezdve kicsit spoileresek leszünk, az erre érzékenyek ugorjanak a következő bekezdésre!) Éppen emiatt éri hidegzuhanyként a hír, hogy az anyja váratlanul meghal, a fia sorsáról pedig onnantól kezdve nem tud semmit. Szülői jogaitól megfosztották, így a gyerek bekerül az állami gépezetbe és idegenek döntenek róla. Hiába az anyja, Romynak nincsenek jogai, legfeljebb illúziói, hogy a börtönben megismert irodalomtanár majd belészeret és örökbe fogadja a fiát.

A börtönlakó nők álmokkal kereskednek, amihez nem árt, ha kéznél van egy balek: például egy olyan levelezőpartner, akiből potenciális áldozat vagy megmentő lehet. Ezek a nők ki-bejárnak az elkövető és az áldozat szerepköréből, amit Kushner mindvégig pátosz nélkül mutat be. Romyt se próbálja mentegetni, hiszen nyilvánvalóan bűnös, és ezzel maga felé is el kell számolnia:

„A zárka csendje az, ahol a valódi kérdések visszhangzani kezdenek egy nő fejében. Az egyetlen valódi kérdés, amire lehetetlen válaszolni. Az, hogy miért tetted. Hogy hogyan tehetted meg. Nem a gyakorlati értelemben vett hogyan, hanem a másik. Hogy hogyan lehettél képes ilyesmire. Hogyan?”

Kushner nem akar szolidaritást vállalni ezekkel a nőkkel, a kötetből mégis süt a rendszerkritika, egy olyan társadalom kritikája, ahol bizonyos embereknek esélyük sincs arra, hogy letérjenek a nekik kijelölt vágányról. Ezek a nők szinte egész életükben szenvednek, és ők maguk is szenvedést okoznak. A lelki nyomorúság újratermeli önmagát, ezek a nők pedig menthetetlenül kipotyognak a rendszerből, és nincs senki, hogy kifeszítse azt a védőhálót, amely végeredményben egy kicsit is megtarthatná őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr9114465350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.