Olvass!

KönyvesBlog

Winkler Nóra: Barabási, Beyoncé és a siker hálózata

2018. december 11. .konyvesblog.

barabasikicsi_1.jpg

Fotó: Valuska Gábor

Ha van tevékenység, ami rémisztően hat rám, az a networking. Az ember persze folyamatosan ez csinálja, anélkül, hogy szupertudatosan nekilátna, hiszen kapcsolódik másokhoz, beszélget, szóba elegyedik. De ha egy rendezvényen a közös étkezést, koktélokat és beszélgetést nevezik így, és önmagában, programként hirdetik, menekülőre fogom.

Az ismert hálózatkutató, Barabási Albert-László megkért, hogy vegyek részt új könyve, A képlet bemutatóján, és beszélgessünk arról, min múlik a siker képzőművészeti területen. Hogy dől el, ki fut be, hogyan kap értékelést, szakmai megítélést egy műtárgy, aminek rengeteg szubjektív eleme, perspektívája van, piaci értékét pedig kevés objektivizálható adat adja. A sportban mérhető a teljesítmény, érthető a siker, egzaktak a számok. A múzeumok és a galériák tele vannak olyan művekkel, amelyekhez a néző, aki az óriás-műlesiklásban a saját szemével látta, ki a jobb, sokszor csak eszköztelenül tud közelíteni. Annyi marad csak számára, hogy elhiszi, valami relevánsat lát, pusztán azért, mert egy múzeumban van a tárgy, amit szemlél, nem a közértben, a tűzfalra festve, vagy akár egy szeméttelepen. 

Barabási Albert-László: A képlet - A siker egyetemes törvényei

Fordította: Bujdosó István, Libri Könyvkiadó, 2018, 280 oldal, 3990 HUF

 

Barabási ezt a konszezusteremtő közeget elemzi, a finomhangolt hálózatot, ahol eldől, kiből lesz valaki, és kiből nem. Erről sokszor kérdeznek, és mivel tényleg olyan szövevényes, érdekes, és tanulságos téma, a könyvemben egy teljes fejezetet szenteltem neki, hogy segítsek megérteni, miért érnek egyes képek vagyonokat, mások meg alig valamit, még akkor is, ha csak kicsit későbbiek és kicsit másmilyenek. Hogy miért fontos egy aukción elérhető leütési árnál a kép előtörténete, miért számít, kinek a magángyűjteményében lógott korábban, mely kiállításokon szerepelt. És miért törekednek a művészek jó galériákhoz tartozni, miért érdemes így dolgozniuk, nem magányosan.

A siker egyik összetevője valóban az, hogyan tudsz kapcsolódni a hálózathoz, ahol eldőlnek a dolgok. Nem cinikusan vagy maffiaszerűen kell elképzelni ezt, de a létében, jelentőségében nem érdemes kételkedni. Akkor is, ha hallani néha magányosan, csendben, a négy fal közt dolgozó művészekről, akiket haláluk után fedez fel a szakma, és nem győz csodálkozni, micsoda finom,  minőségérzékeny alkotó rakott össze itt egy életművet. Az ilyen történetek nem túl gyakoriak: ritkán fordul elő, hogy valaki alkotóként egy életen át a takarásban éldegél, az sem gyakori, hogy elszigetelten igazi releváns dolgokat hozzon létre valaki, és az sem, hogy szerencsésen felfedezze ezt az életművet egy alapos, jó szemű galériás, vagy művészeti szakember. Ismétlem, van ilyen, de gyakorinak nem mondanám. Barabási és kutatócsapata számos művész életútját, és különböző kiállítások adatait elemezte, és megállapították, hogy ezen a nehezen mérhető, objektvizálható terepen is van képlete annak, ki lesz szupersztár. És ebben a legfontosabbat, a lényegről döntő hálózatot a tanárok, galeristák, kurátorok, művészeti vásárok igazgatói, múzeumi bizottságok tagjai valamint gyűjtők alkotják. Fontosnak éreztem elmondani a beszélgetésen, hogy ha esetleg úgy is tűnhet, ez nem egy manipulatív  siserehad, és Barabási rögtön hozzátette, hogy pont attól nem manipulatív, hogy nem egyvalaki dönt. Sok elkötelezett és különböző szegmensekben szakértő ember véleménye, ajánlása, kritikája, meghívása, ösztöndíjai építik fel az erőt, amivel egy művész hosszú évek alatt befut. És abban is egyetértettünk, hogy ha valaki jól érti ezt a rendszert, és ügyesen mozog benne, esetleg született networker, az elérhet benne látványos eredményeket, de ha nincs igazi tartalma a munkáinak, akkor ki fog hullani a háló lukain. Viszont a siker, tovább vonzza a sikert, és egyre nagyobb szereplők egyengetik az útját annak, aki képes volt feltornászni magát az észrevehető magasságokba.   

Barabási Albert-László: A sikernek nincs korhatára

Fotók: Németh DánielMi a siker legfontosabb komponense: a tehetség, a kapcsolati háló, a kitartás, vagy a csapatmunka? - tette fel a kérdést Al Ghaoui Hesna tegnap este a CEU nagy előadótermében. A kutatás talán nem volt olyan alapos, mint az éppen bemutatott A képlet című könyv mögött álló...

Vicces módon épp ezt a mechanizmust példázza Beyoncé és Jay-Z nagyot futott videoklipje, a Louvre-ban forgatott, Apes**t című dalukból. Jól táncolható szám és ez a power couple jól is táncolja a gyűjtemény kiemelten fontos fesményei és szobrai előtt. Vagy jól üli, mert néha csak azt látjuk, a helyükön vannak ebben a kulturális értelemben vett csúcstérben. Nyilván másnak is eszébe jutott már ennyire menő helyszínen forgatni, és a Louvre biztosan alaposan megvizsgálja a hozzá érkező igényeket. Ez a múzeum akkora brand, hogy nemcsak helyi, de amerikai baráti köre is van, és ugyan nem ismert a megállapodás háttere, valószínűleg komoly adakozás segített megnyitni a kapukat. A klipet, őszintén, jó nézni. Biztos, hogy vannak művészettörténészek, akik bármikor leskiccelik a reimsi katedrális gótikus toronyszerkezetét, ógörög forrásszövegekből is tudnak idézni és nekik abszolút joggal sok, hogy a pop bejut erre a szent helyre. Feltételezhetően a Louvre szakmai gárdájának csak az egyik fele szereti az ilyen kooperációkat, az, amelyiknek a közönségkapcsolat a területe, nem a kutatás, ők látták, hogy A Da Vinci-kód hozta látogatószámokat nehéz tartani, és lám, a Carterék (a házaspár eredeti családneve - a szerk.) által bejárt útvonal ma már önálló túraopció, ami valószínűeg sok olyan nézőt is bevisz a múzeumba, aki korábban nem érezte, hogy Madame Recamier portréjának megtekintése hiányzik az életéből. Hogy a Mona Lisa kell, azt sokan érzik, és ők is hálásak lehetnek Beyoncénak, mert rendes nyitvatartásban soha nem lehet így látni ezt a képet, csak a részleteit mások haja és felemelt telefonjai mögött, lábujjhegyen állva. Beyoncé ezt is megadta a rajongóinak, egyben abban is megerősítette őket, hogy ők ketten, mint a girlpower földi helytartói, nagyjából egyazon polcon vannak.

Szerző: Winkler Nóra

A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2018/3. számában jelent meg. 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves.blog.hu/api/trackback/id/tr5114465662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.